Putyin beszédére várt a világ (2.)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Vlagyimir Putyin ma fontos bejelentést tett: a Kreml vezetője az ukrajnai konfliktus miatt részleges mozgósítást fog elrendelni hazájában.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Vlagyimir Putyin ma fontos bejelentést tett: a Kreml vezetője az ukrajnai konfliktus miatt részleges mozgósítást fog elrendelni hazájában.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ma tartotta meg az Unió helyzetéről szóló szokásos évértékelő beszédét az Európai Parlament előtt. A beszéd lehetőséget adott bizottsági elnök számára, hogy ismertesse az Ukrajna támogatásával kapcsolatos álláspontját, a növekvő európai energiaárak csökkentésére irányuló tervét, illetve jelzést küldhetett azzal kapcsolatban is, hogy a Magyarországgal szemben folyó jogállamisági eljárásban mit tervez (a bírói függetlenséget és az uniós költségvetés védelmét kiemelten fontos célnak nevezte továbbra is). A szignál küldés azért is volt fontos von der Leyennek, mert a beszédét követően az Európai Parlament a magyar jogállamiság helyzetét tárgyalja egy új jelentés alapján.
Joko Widodo indonéz elnök kedden üdvözölte országa növekvő tekintélyét a globális színtéren, és megismételte a délkelet-ázsiai országnak szóló felhívását, hogy a térség legyen közvetítő fél Oroszország és Ukrajna között - számolt be róla a Reuters.
Vlagyimir Putyin szerint az invázió a terv szerint halad, az orosz katonákat pedig igazi hősöknek nevezte tv-beszédében - számolt be a brit Sky News.
Ukrajna magára maradt a harcban - jelentette ki péntekre virradóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán közzétett videóüzenetében.
11 perces videót töltött fel az internetre ma Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyben oroszul kéri Oroszországot arra, hogy ne támadják meg Ukrajnát.
A koronavírus-járvány kirobbanása óta az egész világon elterjedt a maszkhasználat, amely által csökkenthetjük a fertőzés átadásának, illetve elkapásának a kockázatát is. A floridai egyetem kutatói megvizsgálták, a maszk mennyire képes megakadályozni a vírus terjedését, ha beszélgetünk, illetve azt is megnézték, milyen messzire terjedhetnek a nyálcseppek, ha valaki maszk nélkül, vászonmaszkban vagy orvosi maszkban köhög mellettünk - írja a Blikk a DailyMail alapján.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden a Capitoliumban emlékezett meg az épület ostromának első évfordulójáról. Biden a 2021. január 6-i felkelést az amerikai demokrácia felszámolásának kísérleteként, Donald Trumpot pedig az amerikai demokráciára veszélyt jelentő személyként írta le. Sokak szerint ez volt az amerikai elnök eddigi egyik legszenvedélyesebb beszéde – számolt be a CNN.
Ezúttal Esztergomban tartották a Fidesz és a KDNP évadnyitó frakcióülését, ahol a nyitóbeszédet Orbán Viktor tartotta. A miniszterelnök a magyar oltások hatékonyságáról is beszélt.
A koronavírus és más kihívások elleni egységet kért Amerika lakosságától Joe Biden elnök az amerikai függetlenségi nap alkalmából tartott beszéde során tegnap.
Joe Biden megtartotta első beszédét a Kongresszus előtt, ahol elsősorban a munkahely-teremtés és az ország újjáépítése állt mondandójának középpontjában. Az elnök beszéde abból a szempontból rendhagyó volt, hogy az általában zsúfolásig megtelt képviselőházi teremben, csak 200 résztvevő lehetett jelen a járványügyi szabályok miatt. Az NBC gyűjtése alapján összeszedtük Joe Biden legfontosabb üzeneteit.
Magyar nyelven is elérhetővé vált a súlyos beszédzavarral küzdő gyermekek és felnőttek akadálymentes kommunikációját támogató alkalmazás, az AVAZ. Az applikáció elsősorban azoknak készült, akik valamilyen betegség miatt súlyos beszédzavarral küzdenek – azaz nem, vagy csak korlátozottan képesek beszélni –, de a képi megjelenítés és a modern mobil eszközök használatával mégis képesek lehetnek gondolataik megosztására, hogy a tágabb világgal is könnyen megértessék magukat – tájékoztatta a Portfolio-t az alkalmazás fejlesztését támogató Telenor.
Mint kiderült, a házilag készített arcmaszkok esetében minimum két réteg kell ahhoz (de jobb a három), hogy megfelelően fel tudja fogni az orrból és szájból jövő víruscseppeket – ezt a Thorax online felületén bemutatott videó is bizonyítja.
Szerda este tévébeszédben osztja meg a koronavírussal kapcsolatos friss információkat Angela Merkel német kancellár a németekkel. Az előzetes hírek szerint nem jelent majd be további korlátozásokat, viszont eddig sosem volt példa hasonló beszédre.
Még jobban teljesítene a gazdaság, ha a Jerome Powell Fed-elnök nem vétene hibákat - mondta mai beszédében az amerikai elnök. A negatív kamatkörnyezet hiányát is számon kérte a jegybankon. Donald Trump közölte: hamarosan megállapodás születhet Kínával, de csak akkor, ha az jó az USA-nak és az amerikai dolgozóknak. Egyébként Kína szerinte becsapta Amerikát a kereskedelem területén, amiért a korábbi amerikai vezetők is hibásak.
Jelenleg az Egyesült Államoké a világ legforróbb gazdasága - dicsekedett szerda hajnalban évértékelő beszédében Donald Trump amerikai elnök. A politikus azt is bejelentette, hogy február legvégén Vietnámban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral ismét.
Nagy Márton ismertette a számokat.
Úgy látják, ez korlátozta a szólásszabadságot.
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Vannak, akik már egy vasat sem kapnak.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.