Putyin döntött: új szintéren veszi fel a harcot a Nyugattal
Putyin bejelentette: hamarosan jóváhagyják az orosz mesterséges intelligencia fejlesztési stratégiát.
Putyin bejelentette: hamarosan jóváhagyják az orosz mesterséges intelligencia fejlesztési stratégiát.
Oroszország és Kína állítólag egy víz alatti alagút építéséről tárgyal Oroszország és a Krím összekötésére, a kercsi híd biztonságával kapcsolatos aggodalmak közepette - írta meg a Sky News.
A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint az olaj- és gáziparnak el kell engednie azt az "illúziót", hogy a szén-dioxid-leválasztási technológia megoldást jelent az éghajlatváltozásra, és többet kell befektetniük a tiszta energiába. Fatih Birol szerint az olaj- és gázipari vállalatoknál eljött az igazság pillanata a tiszta energiára való áttérésben betöltött szerepükkel kapcsolatban, szerinte ugyanis az iparágnak 2030-ig a tőkekiadások 50 százalékát tiszta energia projektekbe kellene fektetnie ahhoz, hogy elérje a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozásának célját.
Németországban, Európa gazdasági erőközpontjában az idei harmadik negyedévben is csökkent a GDP. Főként a lakossági fogyasztás hiányzik a növekedéshez, de több ipari ágazat is szenved.
Enyhén csökkent az idei harmadik negyedévben az első és második negyedévhez képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke. Július és szeptember között összesen valamivel kevesebb mint 600 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez azt is jelenti, hogy az idei év első 9 hónapja meglehetősen szerényre sikerült, az Aktivitás-Kezdés nem érte el a 2000 milliárd forintot, vagyis elmaradt 2021 és 2022 első 9 havi értékétől. Érdekesség tovább, hogy az idei évet tekintve nem Budapest, hanem egy másik országrész áll az élen az elindult beruházások tekintetében.
A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bakuban.
A közelmúltban hatályba lépett az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény, valamint parlament elé került az építészeti törvény. Az építőipar legnagyobb kihívásairól, az előttünk álló évek céljairól Lázár János építési és közlekedési miniszter valamint Koji László, az ÉVOSZ elnöke beszélt az ÉVOSZ Országos Építőipari Konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.
Az év első tíz hónapjában jelentős mértékben csökkent egyes építőanyagok és építési termékek forgalma, ezért például a magyarországi égetett kerámia tégla- és cserépgyártók felfüggesztették a gyártást, a hazai kereskedelem azonban rendelkezik készletekkel - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerdán az MTI-vel.
A brit pénzügyminiszter, Jeremy Hunt bejelentette, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkenti a társadalombiztosítási járulékokat, és a gazdaság fellendítése érdekében állandó beruházási ösztönzőket vezet be.
Az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelései októberben a vártnál nagyobb mértékben, 5,4%-kal csökkentek a nagy autógyártóknál lezajlott sztrájkok és a repülőgép-előjegyzések visszaesése miatt – írja a Reuters.
Miközben a piaci hitelezés lassult az elmúlt időszakban, a lízing terméken és a Széchenyi Kártyán keresztül komoly összegeket helyeznek ki a bankok - jelentette ki Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Lízingszövetség szerdai konferenciáján. Szerinte tisztán gazdasági szempontból az akkumulátorgyárak jelentősen hozzá tudnak járulni a növekedéshez. Az előadások alatt szó volt arról, milyen lehet a magyar gazdaság helyzete a következő 1-2 évben, és az EXIM Magyarország vezére is beszélt a Baross Gábor Hitelprogramról.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Európai Beruházási Bank (EIB) az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások alkalmazását célzó, azaz a zöld átállást segítő projektek támogatásáról szóló finanszírozási megállapodást írt alá Luxemburgban. Az EIB által biztosított, 100 millió euró keretösszeg lehetőséget biztosít az MFB számára, hogy széles körben nyújtson finanszírozást olyan beruházásokhoz, melyek hozzájárulnak az üvegházhatású kibocsátás, illetve az energiaköltség csökkentéséhez, így a versenyképesség és a fenntarthatóság további, jelentős megerősítéséhez - olvasható az MFB közleményében.
A Vitesco Technologies a Continental powertrain divíziójának képviselőjeként jelent meg 2018-ban Debrecenben, a helyi autóipari boom úttörőjeként. Az azóta függetlenné vált cég az újonnan betelepülő gazdasági szereplőknek köszönhetően, bár nem számít a régió legnagyobb foglalkoztatójának, hiszen „csupán” 750 munkavállalóval rendelkezik, ám a helyi oktatási intézményekkel közösen olyan struktúrát épített ki, amely hosszú távon is biztosítja a munkaerő-utánpótlást. Az elektromos és hibrid meghajtású autókhoz készülő alkatrészeik – szem előtt tartva a rövid ellátási láncok iránti igényt – főként európai gyártókhoz kerülnek, és hisznek abban, hogy a megfelelő szabályozás és ösztönzők mellett Európa is versenyképes lesz az elektrifikáció területén. Nem csak a tiszta mobilitás mellett tették le a voksukat, hanem saját működésüket is szén-dioxid semlegessé teszik 2027-re, amelyhez viszont számos magyar beszállítónak is alkalmazkodnia kell a közeljövőben. A Portfolio Lukas Juraneket, a Vitesco Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezte a Debrecenben tapasztalható autóipari felfutás előnyeiről és hátrányairól, a helyi munkaerőpiaci kihívásokról, és az elektromobilitás európai jövőképéről.
Kína új pénzügyminisztere, Lan Fo'an nemrégiben bejelentette, hogy tervezi a költségvetési kiadások növelését, hogy támogassa az ország járvány utáni fellendülését, de egyre nagyobb az aggodalom Peking tényleges költségvetési tűzerőjével kapcsolatban. A lépés magában foglalja a helyi és központi kormányzati kötvények bevetését, egy új, 140 milliárd renminbi (140 milliárd dollár) értékű kincstári hitelkeret létrehozását, valamint a költségvetési hiány két évtizedes csúcsra, 3,8%-ra emelését az idén. Bár a befektetők üdvözölték a bejelentést, elemzők megkérdőjelezik, hogy Kína fiskális képességei mennyire képesek a bizalom megerősítésére és a gazdaság lendületének ösztönzésére – írja a Financial Times.
Ellenzéki képviselő érdeklődött a kormánynál, hogy mi a helyzet jelenleg a Debrecenbe szánt nemzeti oltóanyaggyárral, melyben a termelés beindulását tavaly év végére ígérte eredetileg a kormány.
Jelentősen csökkent idén az ingatlanbefektetési forgalom és gyenge évet zár idén a globális ingatlanfejlesztési piac is, de a magyar piac az átlagnál kevésbé zuhant. A hazai 43 %-os visszaesés kisebb, mint a nagy, nyugat-európai piacokon, és a mostani mélypontról jövőre megkezdődhet a lassú kilábalás, amit 2025-26-ban felpattanás követhet – mondta el Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a XI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából tartott hagyományos évértékelő tájékoztatóján.
A Berlint vezető kereszténydemokrata–szociáldemokrata koalíció megegyezett abban, hogy a német főváros mágnesvasutat fog építeni mintegy 80 millió euró értékben – írja a Tagesschau.de.
Októberben az előző évi magas bázisról már sorban a negyedik hónapban csökkentek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
A Biden-kormányzat a hidegháború alatt megalkotott védelmi termelési törvényre hivatkozva 169 millió dollárt különít el kilenc projekt finanszírozására, azzal a céllal, hogy felgyorsítsák az elektromos hőszivattyúk gyártását a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében - közölte a Bloomberg. Ezzel az amerikai elnök egy újabb lépést tett a fenntarthatóságért vívott harc érdekében.
Ahogy október elején mi is megírtuk, Csányi Sándor vagyonkezelő cége, a Bonitás 2002 Zrt. komplex ingatlanberuházást tervez Törökbálinton. A projektben korábban érdekelt volt Tomán Szabina is, de most Csányi egyedül viszi tovább - vette észre a Forbes.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.