„Meglátjuk, mi lesz a jövőben” – válaszolta Jacek Sasin lengyel állami eszközökért felelős miniszter, amikor arról kérdezték, hogy lehetséges-e, hogy hosszabb távon ismét ad majd Lengyelország fegyvereket Ukrajnának.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a Deutsche Telekom Csoport részeként működő T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként, ezért 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.
Éves programbeszédében Ursula von der Leyen levette a kesztyűt, több fontos kérdésben is megüzente Kínának, hogy az Európai Unió új irányt vehet, és szigorúbban fellépnek majd a gazdasági nyomulással szemben. Az Európai Bizottság elnöke belengetett egy magyar ipari szempontból is fontos szubvenciós vizsgálatot, ígéretet tett az intézményi reform támogatására, valamint több támogatási program indul a kkv-knak, a tisztaipari szereplőknek és a kutatóknak is. Az EP-képviselők között volt, aki épp a magyar kormánnyal való bánásmód miatt bírálta von der Leyent.
A szerdai kormányülés után szokatlan időpontban, már ma délután fél 5-kor elkezdődik a Kormányinfo, amelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatnak a legfrissebb döntésekről. Az eseményt a Portfolio a szokásoknak megfelelően élőben tudósítja.
Tegnap bejelentette az Egyesült Államok, hogy szegényített uránt tartalmazó lőszert küldenek az Ukrajnának átadásra tervezett M1A1 Abrams tankokhoz, Oroszország amerikai nagykövetsége igencsak tüzes hangvételű közleményben reagált a bejelentésre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a héten fel fogja kérni a parlamentet, hogy menessze Olekszij Reznyikov védelmi minisztert, és helyére Rusztem Umerovot, Ukrajna fő privatizációs alapjának vezetőjét ültesse - írja a Reuters.
A UBS Group bejelentette, hogy teljesen magába olvasztja a Credit Suisse-t Svájcban, és ezzel a csoporton belül több mint 10 milliárd dollárra növeli a költségmegtakarítási ambícióit. Bár többen is felszólaltak az integráció ellen a lehetséges negatív hatások miatt, a svájci bank mégis úgy véli, hogy ez a legjobb megoldás a pénzintézet és a svájci gazdaság számára.
Helyre állították a líbiai központi bank egységes, szuverén intézményi pozícióját közel tíz évvel azután, hogy a polgárháború miatt a jegybank két intézménnyé szakadt szét a polgárháború miatt - közölte Sadiq al-Kabir kormányzó.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.
Néhány ügyfél számára elérhetővé vált a Netflix újítása, amely célja, hogy hamarosan egyre több játék legyen elérhető a platformon – ráadásul hamarosan minden platformon elérhető lesz.
Összesen 1100 lakásbiztosítási kárt jelentettek be a K&H-nál hétfő délutánig a múlt héten pusztító vihar miatt - közölte a pénzintézet, amely további 1000 kárbejelentésre és több száz millió forintos kárkifizetésre számít. A legtöbb káresemény a fővárosból, ezen belül is a XVI. és a XVII. kerületekből érkezett.
Jehor Csernyev, az ukrán parlament képviselője Facebook-bejegyzésben jelezte: Berlin konszenzusra jutott a nagy hatótávolságú Taurus rakéták szállításáról.
A ChatGPT mögött álló OpenAI szabadalmi kérelmet nyújtott be az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalhoz (USPTO) a GPT-5-re - derül ki a hivatal online nyilvántartó honlapjáról, amelyet a Cybernews vett észre.
A mianmari kormányzó junta hivatalosan is elhalasztotta az eredetileg idén augusztusra kitűzött választásokat, az állami televízióban elhangzott információk szerint az országra jellemző folyamatos erőszak miatt. A bejelentést Min Aung Hlaing tábornok, a junta vezetője a hadsereg által támogatott Nemzeti Védelmi és Biztonsági Tanács (NDSC) ülésén tette, ahol a rendkívüli állapotot további hat hónappal meghosszabbította. Ez a lépés a tavalyi puccsot követően, amely megbuktatta a Nobel-díjas Aung Szan Szú Kji által vezetett választott kormányt, Mianmarban kaotikus körülmények között történt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körül, hogy fordulatot jelent-e a háborúban Vlagyimir Putyin szombati bejelentése, miszerint nyitott a békével kapcsolatos megbeszélésekre. Vendégünk Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második részben arról az új inflációs célszámról lesz szó, amelyet Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter említett a múlt heti kormányinfón. Hogy ez mi mindenre lehet hatással, arról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját kérdeztük.
Csütörtökön délben Kormányinfó lesz, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár tart sajtótájékoztatót.
A brit törvényhozók új vizsgálatot kezdeményeztek a nemzet pénzügyi ágazatán belüli nemi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban - derül ki a Pénzügyminisztérium bizottságának közleményéből. A vizsgálat elsősorban a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására fog koncentrálni.
Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően csütörtökön délelőtt 10 órakor elkezdődött a kormányszóvivői sajtótájékoztató, amelyen Gulyás Gergely kancellária miniszter a szerdai kormányülés legfontosabb témáit ismerteti. Egyelőre csak az uniós csúcsról adott számot, valamint tételezett egy tegnap megjelent 170 milliárdos költségvetési átcsoportosítást. A miniszter ismertette, hogy nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az EU-s jogállamisági jelentés kritikáinak, a kormány nem térítené meg a jegybank veszteségét, továbbá drága lehet az egynapos autópálya-matrica.
Az elmúlt hónap viharai nyomán a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint a tavalyi év hasonló időszakában - tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).