A K&H Equities szerkesztőségünkhez eljuttatott közleményében az alábbiakban részletezetten a leghatározottabban cáfolta a brókercég egyes ügyfeleit képviselő Muskovszky Gábor ügyvédnek a brókercégnél folyamatban lévő ügyfélegyeztetések menetéről megjelent K&H szerint valótlan állításait:
A fenti címmel jelentette meg Grzegorz Zawada, az Erste lengyel bank elemzője az OTP második negyedéves eredményét követő gyors elemzését.
A HVB Bank Hungary Rt. a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel megkötésre került új együttműködési megállapodás alapján a jelzáloghitelezésben szerzett eddigi tapasztalataira építve, a termőföld alapú jelzáloghitelezés fellendítésére, elsősorban mezőgazdasági célú éven túli hitelkihelyezéseinek további növelésére vállalt kötelezettséget
A mai napon elérkezett az a nap, amire sok tőzsdei befektető már oly régóta várt. Kiépült a technikai kapcsolat a BÉT és a Deutsche Börse elektronikus kereskedési platformja, a Xetra között, a KELER létrehozta a Xetrán kötött ügyletek elszámolását biztosító kapcsolatokat és öt magyar brókercég, a Buda-Cash, Concorde, Erste, ING és az IEB megszerezte a Deutsche Börse tagságot. Mindezek révén a mai naptól e brókercégek ügyfelei számára is közvetlenül elérhetőek lesznek a Xetrán forgó részvények (a Takarékbank brókercége már korábban külön kiépítette a közvetlen kapcsolatot a Xetrához).
Orosz András, a K&H Equities felügyelõbizottságának elnöke miután még tegnap este határozott közleményében cáfolta a Figyelõ által róla írtakat és helyesbítés közzétételére szólította fel a hetilapot, az MTI mai tudósítása szerint cáfolta a Magyar Nemzet napilapban a visszahívásáról megjelent állítást is.
Meghallgatta a rendőrség szerdán Szász Károlyt az irodájába eljuttatott fenyegető levéllel kapcsolatban; Szász Károlynak nincs elképzelése arról, hogy ki fenyegethette meg őt és családját
A Muskovszky Ügyvédi Irodát felkereste a K&H Equities két olyan ügyfele is, akik azt állítják, hogy a brókerház az általa is elismert követelést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatára hivatkozva csak akkor fizeti ki nekik, ha minden más igényükről lemondanak
"K&H-botrány - kik voltak az "árnyékbank" tagjai?" címmel jelent meg a Figyelő legfrissebb számában éles hangú "leleplező cikk" azokról a volt és jelenlegi K&H Bankcsoportnál dolgozó személyekről, akik a cikkíró szerint segítették Kulcsár Attilát tevékenysége végzésében.
Vágó Attila, a Concorde elemzője pozitív meglepetésként értékeli az OTP ma publikált 2. negyedéves gyorsjelentését. Az OTP 22,234 millió forintos (IAS-cons) profitja 3%-kal haladta meg az elemző és 16%-kal a piac várakozásait.
Még a bizonytalan gazdálkodási környezetben is a tervek felett nőtt a CIB Bank aktivitása, igaz csökkenő marge-ok mellett- emelte ki Karvalits Ferenc társ-vezérigazgató, a bank ma tartott sajtóbeszélgetésén.
Egy meg nem nevezett OTP vezető szerint az idei évben a bolgár DSK profitjának megduplázódására számít a magyar bank menedzsmentje - írja külföldi lapinformációkra hivatkozva a Reuters.
Nehéz már újat kitalálni az OTP Bank negyedéves eredményének minõsítésére. Az elsõ negyedéves eredmények publikálása után a 20 mrd Ft feletti negyedéves eredmény láttán gyanítottuk, hogy többeknek leesik az álla. Akkor úgy sejtettük, hogy az eredmény kicsit a bolgár döntéshozóknak is szól, hiszen aznap hozott döntést a DSK privatizációról a bolgár kormány.
Ilyen előzmények után szinte hihetetlen, de az OTP-nek az elsõ negyedéves fantasztikus eredményét is sikerült megfejelnie a második negyedévben: a bank MSZSZ szerinti eredménye 20.5 mrd Ft lett, míg IAS szerinti negyedéves eredménye 22.2 mrd Ft, mely 16.0%-kal haladja meg az elemzõi konszenzusos várakozást és közel 1 mrd Ft-tal a legoptimistább elemzõi becslést is.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Commission Bancaire et Financière
12%-kal tudta növelni mérleg szerinti eredményét a Budapest Bank. A társaság az idei év első félévében 3.73 milliárd forintos nettó eredményről számolt be, az adózás előtti profit 4.5 milliárd forint lett.
Egyre közelebb az elnökjelöltséghez a jelenlegi alelnök.
Az autóipar más szereplőihez hasonlóan a Mercedesnek is komoly kihívásokkal kell szembenéznie.
Azt mondta: harcolnak érte, de az EU elzárja a kormányt ettől.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?