Megkapta az MKB a Konzumbankot!
Miután az MFB vezetősége javasolta a Kormánynak, hogy az egyetlen pályázó MKB ajánlatát fogadják el a Konzumbank privatizációs tenderére, megszületett a döntés a még állami tulajdonban lévő kisbank eladásáról.
Miután az MFB vezetősége javasolta a Kormánynak, hogy az egyetlen pályázó MKB ajánlatát fogadják el a Konzumbank privatizációs tenderére, megszületett a döntés a még állami tulajdonban lévő kisbank eladásáról.
Ezen a héten lezárulhat a K&H Equitiesszel szemben támasztott követelések elbírálása, vagyis kiderülhet, mennyit hajlandó kifizetni a K&H Bank a brókercégénél eltűnt milliárdokból -
A Felügylet és az MNB tiltakozása után a pénteki nem hivatalos brüsszeli EU aggodalmak sem állítják meg a Kormányt a Felügyelet irányításának átszervezésére irányuló törekvéseiben.
Szász Károly aláírásával a PSZÁF ma publikált, november 5-én kelt határozatában engedélyezte az Erste Banknak (az osztrák anyabanknak), hogy 75%-ot meghaladó közvetlen befolyásoló részesedést szerezzen a Postabankban.
Bár Kulcsár Attila bécsi gyanúsítotti kihallgatásától egyebek mellett azért is tekintett el a magyar rendőrség, mert kiadatását és ennek nyomán hazatérését a közeljövőben valószínűsítették, úgy tűnik, Kulcsár bécsi tartózkodása még igencsak el fog húzódni.
Talán ennél is lényegesebb azonban, hogy a pénzmosás fogalmának eltérő értelmezése miatt még az sem tekinthető kizártnak, hogy Kulcsár Attilát pénzmosás vádjával nem lehet majd itthon bíróság elé állítani!
Az Erste Banknál és az Erste Leasingnál lefolytatott felügyeleti vizsgálatok eredményeképpen bár a büntetés elmaradt, de a Felügyelet számos intézkedés végrehajtására kötelezte a cégeket.
A Fővárosi Bíróság jogerős döntése szerint több mint 90 milliós végkielégítést kaphat a Magyar Fejlesztési Bank volt vezérigazgatója Baranyay László. A volt bankvezér által követelt összeg 138 millió forint volt, miközben első fokon 46 millió forintos végkielégítés került megítélésre.
"A kormány nem vonja vissza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvény módosításáról szóló javaslatot" - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón
Hétfőn hirdette meg az eladó ÁPV Rt. a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Rt.-vel együtt az FHB nyilvános részvény kibocsátását, mely sok év óta az első nyilvános részvény kibocsátás Magyarországon. A felfokozott érdeklődés mellett az elmúlt évek negatív tőzsdei tapasztalatai miatt a befektetők érthető okokból óvatosak az új részvény bevezetésekor. Boris Mihállyal, a kibocsátást szervező Concorde Értékpapír Rt. igazgatójával a kibocsátás befektetőket leginkább foglalkoztató részleteiről beszélgettünk.
Portfolio: Mi volt a célja a maximum ár közvélemény számára meglepően magas szinten történő meghatározásának?
Boris Mihály:
2003. november 10-14. között lehet részvényeket jegyezni.
Mit érdemes tudni az FHB-ról?
Bár az ÁPV által meghatározott maximális 4,900 forintos ár (3.1-es P/BV) első látásra indokoltnak tűnhet az FHB esetében, de számos diszkontfaktor figyelembe vételével a lehetséges részvényárfolyam 3,200 és 3,700 forint között mozoghat- véli Pártl Zoltán, a K&H Equities elemzője FHB elemzésében. Az árazás 2.0-2.3-as P/BV értéket tükröz.
69%-kal emelkedést mutatott a BNP Paribas ma publikált 3. negyedéves eredménye. A növekedés jelentős része a tőkepiacok feltámadásához kapcsolható.
Mint ismeretes a kormány álláspontja szerint a pénzügyi rendszer biztonságos működése, az ügyfelek érdekeinek védelme több ponton megköveteli a hatályos jogszabályok felülvizsgálatát, pontosítását, illetve a felügyeleti hatáskör erősítését.
A módosítások nem csak PSZÁF-t, hanem a hitelintézeti, a tőkepiaci, a pénzmosási és a szövetkezeti törvényt is érintik. A módosítások között több lényeges pont is van.
A KELER 2003. november 1-i hatállyal jelentős mértékben csökkenti az DVP (OTC) ügyletek tranzakciós díjait.
Elfogadhatatlan az a jogszabálysértés, ahogyan a befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos törvénymódosításokról "egyeztetett" a Pénzügyminisztérium (PM). Ez az eljárás "látszategyeztetés" volt, amely durván sérti a jogalkotásról és a PSZÁF-ról szóló törvényeket, valamint a kormány ügyrendjét meghatározó kormányhatározatot is - áll a PSZÁF közleményében.
Farkas Ádám és Karvalits Ferenc, a CIB Bank vezérigazgatói ma délben tartották sajtótájékoztatójukat a bank 3. negyedéves eredményeiről.
Karvalits Ferenc előadását azzal kezdte, hogy a bank mérlegfőösszege az idei évben 20%-kal, a kockázattal súlyozott eszközérték pedig 30%-kal nőtt,
Egyértelmű favoritja van a republikánus elnökjelöltnek és úgy tűnik, Jeruzsálemnek is.
Hatalmas várakozásokkal tekintenek sokan a napra.
Percről percre tudósításunk az ukrán frontról.
Ukrajna csapásai állhatnak a háttérben.
A háború határozta meg az idei témát.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.