Történelmi csúcson az FHB, langyos kereskedés
Ismét abszolút csúcson állnak az FHB részvényei, a bankpapírokra a nyitás után nem sokkal 9,600 Ft-on is született kötés.
Ismét abszolút csúcson állnak az FHB részvényei, a bankpapírokra a nyitás után nem sokkal 9,600 Ft-on is született kötés.
Az OTP Bank 2004. augusztus 27-én indikatív (nem kötelező érvényű) ajánlatot tett a Jubanka a.d. Beograd (Jubanka) többségi, 88%-os részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozóan. Az indikatív ajánlat az OTP Bank számára sem anyagi, sem egyéb kötelezettségvállalást nem jelent. Amennyiben az indikatív ajánlat alapján az OTP Bank versenyben marad, megkezdheti a Jubanka átvilágítását.
Pataki Sándor, az FHB ügyvezető igazgatója a BÉT által szervezett Intézményi Befekteti Találkozón prezentációját azzal kezdte, hogy az idei évben a hazai jelzálog piacon sok változás nem történt.
Júliusban ismét igen jelentős mértékű volt az új deviza lakáshitelek aránya a teljes lakáshitel állományon belül, a deviza hitelek sikere tehát továbbra is tart. Az elkövetkező hónapokban további jelentős növekedésre lehet számítani - elsősorban az OTP-nek köszönhetően.
A Budapest Bank Rt. ezúton jelenti be, hogy augusztus 18-i hatállyal Ron Lemmens tölti be a bank elnök-vezérigazgatói tisztségét. Lemmens úr Aris Bogdaneris-től, a bank ezidáig megbízott vezérigazgatójától veszi át hivatalát, aki távozik a banktól és máshol folytatja szakmai karrierjét - tette közzé a BB.
Kiemelkedő eredménnyel zárta 2004 első félévét az UNION Biztosító, az osztrák Wiener Städtische konszern magyar leányvállalata. A magyar társaság elsősorban nem-élet üzletágának köszönhette, hogy díjbevétele 73%-kal növekedve 4,7 milliárd forintot tett ki. Ezzel már az első félév végén csaknem elérte a tavaly év végi teljes díjbevételét. A nemzetközi csoport díjbevétele 2 345,9 millió euró (578,1 milliárd forint) volt, és ezzel a Forbes Magazin szerint a Világ 2000 legnagyobb vállalata között van.
Több hónapja tárgyalásokat folytat egy potenciális részvénykibocsátás módjáról és árazásáról a 156 éve alapított, legendás hírű Lazard. Az elsősorban befektetési banki szolgáltatásokra, M&A tanácsadásra specializálódott Lazard nem hivatalos források szerint a Goldman Sachs-ot választotta a 2 mrd USD értékű tranzakció lebonyolítására - írja a WSJ.
Pozitív hangvételű nyilatkozatot adott John Hollows, a K&H Bank vezérigazgatója a Világgazdaság mai számában.
Az OTP Bank nem siet a hitelkamatainak csökkentésével az MNB hétfői 50 bázispontos kamatcsökkentése után
Felpörögtek az események tegnap Szász Károly, a PSZÁF távozott elnöke körül. Amellett, hogy tegnap a rendőrség két órán át újra kihallgatta megveretésének körülményeivel kapcsolatban - melyről semmilyen érdemi információ nem szivárgott ki -, a Magyar Hírlap mai számában megjelentek szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mindenképpen szeretnék gyanúsítottként kihallgatni Szászt és több egykori munkatársát hűtlen kezelés ügyében.
Az OTP Bank a bolgár DSK-ért és a Postabankért folytatott verseny után újból "összeakaszthatja a bajszát" az egyik legnagyobb regionális riválisával, az osztrák Erste Bankkal. Mindkét pénzintézet érdeklődik ugyanis a közeljövőben privatizálandó román takarékpénztár, a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) iránt.
51.4%-kal, 913 mrd Ft-tal nőtt a részvényforgalom a BÉT-en 2004 első félévében. A három legjobban teljesítő brókercég (sorrendben; az Erste, a Cashline és a Concorde) az 51.4%-os forgalom növekedésből 37.9%pontot hasított ki. További három brókercég (a HVB, az ING és a Takarék) tudott 2%pontnál nagyobb szeletet elcsípni a növekedésből.
Írásunkban kitérünk a piaci koncentráció változására, az átlagos kötésméretek elmozdulására és bemutatjuk a tavalyi forgalomhoz viszonyított relatív elmozdulásokat is.
2004. augusztus 16-tól Singlovics Béla vezérigazgatói tanácsadóként csatlakozik a K&H Bankhoz - tájékoztatta a bank Szerkesztőségünket.
Hol érdemes számlát vezetni, ha vállalkozásunk élni szeretne az internet-banking adta lehetőségekkel? A döntés korántsem egyszerű, így igyekszünk segítséget nyújtani Olvasóinknak egy konkrét eseten keresztül bemutatva a banki ajánlatokat, melyeket szigorúan csak költségoldalról vizsgálunk, a szolgáltatás minőségének elbírálását az Olvasókra bízzuk...
A magyar számviteli szabályok szerinti, nem auditált adatok alapján a Budapest Bank adózás utáni eredménye 5,8 milliárd forintot tett ki, ami 57 százalékkal haladja meg a 2003 első félévében elért 3,7 milliárd forintot. A bank teljes hitelállománya 265,7 milliárd forintra emelkedett, ami 27 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 209,7 milliárd forinthoz képest - tette közzé a BB. Ezzel egy időben a bank teljes betétállománya 26 százalékkal, 252,4 milliárd forintról 319 milliárd forintra gyarapodott. 2004. június 30-án a Budapest Bank 434,8 milliárd forintos mérlegfőösszege 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 351,3 milliárd forintos szintet. A jelentős növekedés eredményeként a Budapest Bank saját tőkéje 24 százalékos bővüléssel 42,9 milliárd forintról 53,3 milliárd forintra nőtt.
Az első félévben a Magyar Cetelem Bank Rt. összes kihelyezése meghaladta a 18.2 milliárd Ft-ot, ami a tavalyi félévinél 11%-kal több és megfelel a tervezettnek. Ezen belül az áruhitelezés a tavalyi szintet érte el, míg a hitelkártyával bonyolított tranzakciók értéke 21%-kal emelkedett, az Aura hitelkártya forgalma így elérte a teljes kihelyezés harmadát. A személyi kölcsön forgalom 27%-kal nőtt, elsősorban a lakásfelújítási hitelek felfutásának következtében.
A 2. negyedéves eredményt követően 16%-kal növelte éves eredményvárakozását Zékány András, az ING elemzője. A szakember egyúttal 10,000 forintra növelte a papír 12 hónapos célárfolyamát.
Az OTP Bank a második negyedévben az elemzői várakozások felső határát súroló, 32 mrd Ft-os negyedéves profitot ért el. Az eredmény kedvező alakulásához az erősen kitágult kamatmarzs következtében megnőtt nettó kamatbevétel és a leányvállalatok, különösen a Jelzálogbank és a bolgár DSK Csoport remek teljesítménye járultak hozzá elsősorban.
Az első féléves tendenciák alapján az OTP több mint 15%-kal felfelé módosította tervezett konszolidált adózás előtti eredményét (123 mrd Ft-ról 140-145 mrd Ft-ra), mely mintegy 3-5%-kal haladja meg a féléves eredmény publikálása előtti elemzői konszenzusunkat.
170 ezer új önkéntest is szerződtettek.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Így is nehéz helyzetben van a költségvetésük.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.