bankok

Raiffeisen: ha a fene fenét eszik sem leszünk veszteségesek

Viszonylag optimista nyilatkozatot adott a Raiffeisen International vezérigazgatója, Herbert Stepic a Reutersnek. A menedzser szerint a régiós devizák gyengülését illetően "a legrosszabb már mögöttünk van" és a Raiffeisen még a legrosszabb forgatókönyv lejátszódása esetén sem lesz veszteséges 2009-ben.

Mindenkit nyugalomra int az osztrák jegybank

Nem olyan súlyos a kelet-európai bankok helyzete, és nem olyan nagy az osztrák pénzintézetek tevékenységének ebből fakadó kockázata, ahogy azt az elmúlt napokban a médiában tálalták - tartalmazza az Osztrák Nemzeti Bank csütörtökön kiadott közleménye, amely az elmúlt napok sokkhatásaival szemben nyugalomra int a bankrendszer stabilitását illetően.

A válság ellenére is jól zárta 2008-at a K&H Bank

A K&H Csoport 17%-kal növelte működési eredményét 2007. decemberéhez képest, a tisztított adózás utáni eredménye pedig 1%-kal nőtt, s így 30 milliárd forint. A befektetési alapok területén - miközben a piac az év során visszaesett - a K&H állománya az előző évi szint közelében maradt, ennek köszönhetően a K&H Alapkezelő 22%-kot ért el az alapok piacán 2008. év végén.

Új korszak küszöbén a bankszektor

5500 milliárd dollárral csökkentette a pénzügyi krízis a bankszektor piaci értékét, ez az összeg a globális GDP 10%-ának felel meg - olvasható a Boston Consulting Group (BCG) legújabb elemzésében. Míg 2007 végén még tizenegy, a tavalyi év végén már csak négy banknak volt a piaci értéke magasabb, mint 100 milliárd dollár. A tanulmány részletesen felvázolja azt is, miként működhet majd a bankszektor a válság utáni új körülmények között.

A Fitch is csatlakozott az aggódókhoz

Fokozott figyelemmel kíséri a Kelet-európában gyűrűző pénzügyi válság nyugat-európai bankokra kifejtett hatásait a Fitch - közölte szerdán a hitelminősítő cég a Reuters jelentése szerint.

Raiffeisen International: a profittal ott sincsenek gondok

Az OTP-hez hasonlóan jó 2008-as évet zárt a Raiffeisen International. Az éves profit 17%-kal 982 millió euróra nőtt a nehéz körülmények ellenére. Ugyanakkor a múlt teljesítménye marginális a befektetők számára, a piac ebben az esetben is a jövő bizonytalanságára koncentrál.

Tőkeemelést kap az OTP ukrán leánya - Segít az EBRD is?

Az ukrán OTP vezérigazgatója tegnap megerősítette, hogy 150 millió dolláros tőkeemelésre készülnek. Ezt az összeget a hazai OTP mint anyabank bocsátja rendelkezésükre. A lépés 50 millió dollárral növeli az alárendelt kölcsöntőkét, és 100 millió dollárral emeli az ukrán leány jegyzett tőkéjét, hogy megfeleljen a helyi előírásoknak - írja a Cashline napi jelentése.

Egyre hosszabb a BAR-lista, egyre több a rossz adós

Egy év alatt közel százhúszezres növekedést mutatva, immár nyolcszázezernél is több rossz adóst és csaknem 2.4 millió mulasztást mutatnak a Központi Hitelinformációs Rendszer legfrissebb adatai 2008 decemberére vonatkozóan. A késve fizető lakosok száma nyolcezerrel nőtt, a vállalkozásoké viszont nyolcvannal csökkent.

Nőttön nő a bankállamosítást sürgetők tábora: már Greenspan is csatlakozott

Arra kényszerülhet az amerikai kormány, hogy átmeneti időre államosítson néhány bankot a pénzügyi rendszer stabilizálása és a hitelezés fellendítése érdekében - jelentette ki Alan Greenspan, az amerikai központi bank, a Fed korábbi elnöke a Financial Times tudósítása szerint.

Állami kezelésbe kerülhetnek a német bankok (2.)

Olyan törvénytervezetet fogadott el szerdán a német kormány, amely lehetővé teszi, hogy állami kezelésbe vegyenek pénzügyileg megingott bankokat. A cél azonban egyetlen bank, a Hypo Real Estate megsegítése.

Válságkezelés a lízingpiacon - 25%-os esést várnak az idei évre

A válság a lízingpiacot sem kímélte tavaly, 2008 utolsó negyedévében ugyanis 26%-kal esett vissza, míg a teljes évet vizsgálva 1,5%-os csökkenést produkált a piac 2007-hez képest. A Magyar Lízingszövetség konstruktív javaslatokkal igyekszik megálljt parancsolni a további hanyatlásnak: a pénzügyi lízing EU- támogatásokban való elérhetővé tétele, teljes listás adósnyilvántartás, etikai szabályozás a piac tisztulása érdekében, rendszeres egyeztetések piaci társszervezetekkel, ügyféligények folyamatos nyomon követése - csak néhány a szervezet javaslatai, lépései közül, amelyek hatékony megoldások lehetnek a válság hatásainak enyhítésére.

Fuldoklik a szénbánya kanárija - Nyugat-Európa függ a régiótól

Megmenekülhetnek-e a nyugati bankok egy kelet-európai összeomlás kínjaitól? - teszi fel a nagy kérdést címében a Financial Times cikke. Az írás szerint minél gyengébbek a régiós devizák, az euró is annál rosszabbul fogja érezni magát.

2,000 alá ütötték az OTP-t! - Megint címlapra került az ország...

Rövid ieig tartó reggeli emelkedés után hirtelen jelentős eladói hullám érkezett az OTP részvények piacára, így azok mélyen a 2,000 forintos pszichológiai szint alá, 1,935 forintig estek. Ez több mint 6 éves mélypontot jelent.

Időközben a BUX-ban is elesett a tavaly októberi mélypont, így 5 éve nem látott mélységben tartózkodik.

Jó hírek az FHB-től

Stagnáló vagy enyhén emelkedő profitra számít az FHB - mondta Gyuris Dániel, a bank vezérigazgatója a Reutersnak. A szakember hangsúlyozta, hogy csak mérsékelt portfólióromlásra számítanak (szerk.: az FHB-nél még most is jelentős az államilag támogatott forinthitelek aránya), s a bank jól felkészült a pénzügyi válságra.

Treichl megfordította az Erste árfolyamát

Meredek emelkedéssel nyitott az Erste Bank a bécsi tőzsdén miután Andreas Treichl, a bankcsoport első embere adott egy bullish interjút az osztrák TV-nek. Treichl nem gondolja úgy, hogy a helyzet veszélyessé vált volna Közép-Kelet-Európában az osztrák bankok számára.

Nem leszünk a pénzügyi válság központja - véli a bankszövetség elnöke

Túl késő és túl kevés - így jellemezte a miniszterelnök hétfői válságkezelő bejelentéseit a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a külföldi cégek bizalmát csak úgy lehetne visszaállítani, ha a javaslatok az állam működésének teljes megváltoztatására irányulnának.

Nekiesett a saját részvényeinek az OTP

A január 22-i és a január 23-i tranzakciók után újra vásárolta a saját részvényeit az OTP a tegnapi napon (a BUX ETF fedezése miatt történt tranzakciókat érdemes figyelmen kívül hagyni). A saját részvény állomány mindösszesen 7.01%.

Létrejön a Groupama Garancia Biztosító

Engedélyezte a PSZÁF a Groupama Biztosító Zrt. és az OTP Garancia Biztosító Zrt. egyesülését - írja a Napi Gazdaság. A fúzióval létrejövő társaság Groupama Garancia Biztosító Zrt. néven fog működni.

Pimasz cselhez folyamodtak német bankok

Olyan nagy sikere lett a német lakosság körében a szövetségi állam kötvényeinek, hogy a kereskedelmi bankok ezek népszerűségét meglovagolva akarnak előnyt kovácsolni maguknak. A taktika lényege, hogy úgy adják el saját banki kötvényeiket a lakosságnak, mintha állampapírokról volna szó.

Európai segítség az ukrán bankoknak

Tárgyalásokat folytat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az ukrán bankrendszer megsegítéséről, és kész arra, hogy összesen 500 millió euró befektetésével járuljon hozzá a talpraállításához - értesült a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.