Egy új aukciós oldal, az SBX Cars, rekordot döntött egy 2015-ös Lamborghini Veneno Roadster 6 millió dolláros (kb. 2,2 milliárd forintos) eladásával - írja a The Drive. .
A nemzetgazdasági miniszter már régóta szorgalmazza az elektromos autók vásárlásának újfajta támogatását, ám pénteken újabb konkrétumokat közölt. Ha ez a belengetett formában valósulna meg, az alapvetően bolygatná fel az autópiacot.
Szingapúrban a kormányzati politika és a vagyonosok kereslete miatt a gépjármű-tulajdonlási költségek továbbra is magasak, itt a legdrágább a világon autóhoz jutni - számolt be a Bloomberg.
Február 5-én késő délután nyílik meg a magyarországi vállalkozások számára az új elektromos autó vásárlását ösztönző pályázat, melyre az érintett autómárkák nagy erőkkel készülnek, külön célzott akciókkal. Már csak azért is, mert a vásárlói érdeklődés jelentős, az elérhető modellkínálat nagyon széles, tehát van verseny. Közben a pályázati kiírásban szerepel egy olyan feltétel, amelynek a pályázóknak meg kell felelniük, de nem rajtuk múlik, hogy sikerül-e. Tisztázzuk, mire számíthatnak az érdeklődő vállalkozások, ehhez megkerestünk néhány érintett importőrt is kérdéseinkkel.
Másfél évvel ezelőtt szintre estek az autóárak Magyarországon, és Halász Bertalan szerint az árcsökkenés folytatódhat - számolt be az RTL.
Tizenegy rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt hallgattak ki egy debreceni férfit, aki egy év alatt 110 millió forinthoz jutott hozzá úgy, hogy nagy értékű autó- és munkagép-forgalmazónak adta ki magát - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A nagyméretű családi autók tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges igazolás ára Szingapúrban új rekordmagasságra, mintegy 146 ezer szingapúri dollárra (106 900 amerikai dollár) emelkedett. A városállamban még 1990-ben vezették be a 10 éves jogosultsági bizonyítvány (COE) rendszerét, melynek célja a forgalmi dugók visszaszorítása - írja a BBC.
Úgy tűnik, végleg elmúltak azok az idők amikor még 3-4 millió forint körüli áron is lehetett új autót vásárolni. A Pénzcentrum május után most ismét összeállította a 10 legolcsóbb, Magyarországon megvásárolható új autó listáját, amelyen mindössze két típus fért be az 5 millió forintos árszint alá. Nézzük, milyen lehetőségei vannak annak, aki szűkebb keretből szeretne új autót vásárolni!
Két év alatt 70 százalékkal emelkedett a használt autók átlagára Magyarországon, 17,5 százalékkal tavaly, míg 43 százalékkal egy évvel korábban – derül ki a Vezess.hu kérésére a legfontosabb piaci szereplők által összeállított statisztikákból.
Vizsgálódnak a hatóságok a Deutsche Bank alapkezelőjének vezérénél, aki 160 ezer eurós utalást kapott egy ügyfelétől, állítólag azért, hogy beszerezzen egy Porsche Panamérát, amire a végén sor sem került – számol be a hírről a Financial Times.
A Toyota átvette a vezetést, legalábbis a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának népszerűségi listáján – írta Varga Mihály friss Facebook-posztjában.
A pandémia megszakította a gazdaság évek óta tartó növekedését, a felpattanáshoz pedig fontos kérdés, hogy mikor tér vissza a vállalatok beruházási kedve. A különböző fejlesztések, beruházások élénkítésében a lízingcégek is kiemelt szerepet kaphatnak, ezek megvalósításához ugyanis a lízingkonstrukciók rugalmas és költséghatékony finanszírozási formát jelentenek - írja a Magyar Lízingszövetség közleményében.
Januárban 8867 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 12 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a Carinfo.hu, a DataHouse adatai alapján.
Tavaly megháromszorozódott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kötött szerződések száma, így már 20 ezer család vett részt a programban - számolt be Facebook oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A program 50 milliárd forintba került a költségvetésnek.
Döntően a koronavírus-járvány, illetve az annak megfékezése érdekében hozott szigorú korlátozó intézkedések hatására jelentősen visszaesett az új autók forgalomba helyezése Magyarországon 2020-ban. A kihívásokkal teli évben a személyautók között idén is tarolt a Suzuki, a hazai gyártású Vitarának és SX4 S-Crossnak köszönhetően, míg a kishaszongépjárművek piacát a Ford uralta magabiztosan. Jó hír, hogy az előrejelzések szerint a személyautók és a kishaszongépjárművek eladásai egyaránt erős, kétszámjegyű növekedést produkálhatnak 2021-ben.
Egyre több új autót adnak el Magyarországon, miután a koronavírus-járvány enyhült Magyarországon, az értékesítések élénküléséhez a kormány intézkedései is hozzájárulnak - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Mekkora lesz az idei emelés?
Hogyan zöldíthetnénk a szektort?
Kedvezőtlen hangulat mellett jött az adatközlés.
Rövid életű volt a Trump-rali.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.