arany

Kemény lépés az oroszoktól: kiveszik a dollárt a vagyonalapjukból

Kemény lépés az oroszoktól: kiveszik a dollárt a vagyonalapjukból

Oroszország teljesen leépíti dolláreszközeit a nemzeti vagyonalapból – jelentette be csütörtökön Anton Sziluanov pénzügyminiszter. Ez mintegy 40 milliárd dollárnyi eszköz eladását jelentheti, ami helyett aranyat, jüant és eurót vehetnek.

Egy alig ismert jelentés, ami elárulja, hogy erős vagy gyenge kezek vásárolják az aranyat

Egy alig ismert jelentés, ami elárulja, hogy erős vagy gyenge kezek vásárolják az aranyat

Ahogy sokszor olvashatjuk, a technikai elemzés a piacon lévő kereslet és kínálat erejét és hatásait elemzi az árfolyamadatok segítségével. Gyakran van szó az akkumulációs és disztribúció jelenségéről, amikor intézményi szereplők vásárolnak vagy adnak el nagy tételekben egy-egy eszközt. Erre az adott kereskedési nap árfolyammozgásából és a forgalom átlagos mértékéhez képest látható nagyságából lehet következtetni. Még jobb lenne azonban, ha lennének közvetlen és részletes információink arról, hogy valójában kik alakították adott időszakokban a piaci mozgásokat. Az Egyesült Államok határidős piacain erre is van megoldás, ahol a határidős piac felügyeletét ellátó Commodity Futures Trading Commission (CFTC) hetente teszi közzé, hogy mely főbb típusú piaci szereplők milyen forgalmat bonyolítottak és mekkora nyitott kötésállománnyal rendelkeznek.

Élve eltemették a bitcoint - De mi lesz helyette?

Élve eltemették a bitcoint - De mi lesz helyette?

Mi is valójában a kriptovaluta? Mi adja az értékét? Mire jó? Megfelel-e befektetési, fizető- vagy értékörző eszköznek? Világszerte milliókat érdekelnek ezek a témák, és a választ sokan és sokféle képpen megadták már ezekre a kérdésekre. Most a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs adott ki egy 40 oldalas elemzést a témában, amiben körbejárják azt, honnan, hová tartanak a kriptovaluták, és vajon melyik lehet közülük a nyertes. A Goldman szerint egyébként esélyes, hogy nem a jelenleg legismertebb, legnagyobb piaci értékű kriptovaluta, a bitcoin lesz a nagy befutó.

A sztárközgazdász szerint ez a baj a bitcoinnal

A sztárközgazdász szerint ez a baj a bitcoinnal

A New York-i Egyetem professzora, Aswath Damodaran szerint az ether kriptovalutának nagyobb esélye van arra, hogy árupiaci termékké váljon, mint a bitcoinnak. Alapvetően fényesebb jövőt jósol a második legjelentősebb kriptónak, mint a bitcoinnak, illetve azt is elmondta a CNBC műsorában a sztárközgazdász, hogy mi a legnagyobb probléma szerinte a bitcoinnal.

Íme a ragyogó kivétel, ami állja a sarat a mai tőzsdei vérengzésben

Íme a ragyogó kivétel, ami állja a sarat a mai tőzsdei vérengzésben

A mai kriptopiaci pánik során szinte mindentől szabadulnak a befektetők, bezuhant a bitcoin, az ethereum és a dogecoin árfolyam is többek között. A részvényindexek többsége szintén mínuszban áll, és kifejezetten rosszul teljesítenek azok a cégek, amelyek valamilyen módon kötődnek a kriptovalutákhoz, mint amilyen a Tesla, a Microstrategy vagy a Coinbase. Azon kevés dolgok egyike, amely ma emelkedik az az arany.

Íme 5 ábra a magyar befektetési alapok friss számairól

Íme 5 ábra a magyar befektetési alapok friss számairól

7154 milliárd forintot kezeltek április végével a magyar befektetési alapok, a nagyobb kategóriák közül idén eddig a vegyes alapokba áramlott a legtöbb friss tőke, de 5% feletti teljesítményt csak a részvényalapok tudtak eddig elérni. Öt ábrán gyűjtöttük össze a legérdekesebb adatokat a hazai befektetési alapokról.

A nagy kriptobukta

A nagy kriptobukta

A kriptodeviza lett a tőkepiac igazi szent tehene. Rosszat senki se mer írni róla, jót meg viszonylag nehéz, legalábbis közgazdászként. Az alábbiakban a fenti szent tehén esetén magam részéről elengedem a polkorrektséget, közgazdászként, befektetőként próbálom elhelyezni. Először is nem célom megjósolni, hogy mikor omlik össze a kriptolufi, hogy holnap vagy esetleg csak tíz év múlva, bár tarthatunk attól, hogy minél később, annál nagyobbat fog csattanni. Arról viszont van véleményem, hogy mégis mi lehet ez, és hogy hol helyezném el - hangsúlyozottan közgazdászként - a fenti valamit a térben.

Fordulat az arany piacán?

Fordulat az arany piacán?

Áprilisi mélypontja óta közel 8%-ot erősödött az arany, és most egy olyan - technikai elemzés során használt - alakzatot fejezett be a grafikonon, ami akár egy komoly emelkedés alapja is lehet. A jelenséget az inflációs félelmek és befolyásos befektetők nyilatkozatai is táplálják. Az aranynak azonban még jó pár ellenálláson át kell verekednie magát, hogy újabb hosszútávú trend is megnyíljon előtte. Ha hiszünk az újonnan erőre kapott nemesfém további emelkedésében, az sem mindegy hogy melyik eszköz által szeretnénk a mozgást kihasználni.

Nem lanyhul az építkezési kedv, már lassan olyan drága a faanyag, mint az arany

Nem lanyhul az építkezési kedv, már lassan olyan drága a faanyag, mint az arany

Mostanában szinte minden nyersanyagnak alaposan megemelkedett az ára, legyen szó az olajról, bányaipari vagy mezőgazdasági termékekről. Az egyik leginkább felkapott termék azonban a faanyag volt, amelynek év eleje óta már majdnem megduplázódott az árfolyama, és lassan olyan drága lesz tőzsdei alapegységenként, mint egy uncia arany. Ez pedig alaposan megdobja az újonnan épített lakások költségét is, így a legtöbb építkezni vágyó amerikai már inkább a mobil fűrésztelep rejtelmeit próbálja megismerni, és magának vágni a faanyagot ahelyett, hogy azt méregdrágán megvegye a boltokban.

Bitcoin vagy Ethereum? Mindkettő? Egyik sem?

Bitcoin vagy Ethereum? Mindkettő? Egyik sem?

A Bitcoint szinte már mindenki ismeri, az Ethereum pedig egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, már a kriptoközösségen kívül is, ami meg is látszik az árfolyamon. De melyiket érdemes választani a kettő közül? Milyen kitettséget ad a Bitcoin és milyet az Ethereum?

Részvénylázban égnek a magyar alapok - Itt vannak a friss hozamok

Részvénylázban égnek a magyar alapok - Itt vannak a friss hozamok

Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik.

Máris szenved a török nép Erdogan döntése miatt

Máris szenved a török nép Erdogan döntése miatt

Közel két éve nem tapasztalt ütemben nőttek a fogyasztói árak Törökországban áprilisban a helyi fizetőeszköz gyengülésének és a drága nyersanyagimportnak a következtében. A török deviza azután esett hatalmasat, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök márciusban váratlanul menesztette Naci Agbalt, a jegybank addigi kormányzóját. A korábbi jegybankelnök igyekezett stabilizálni a fizetőeszközt és az áremelkedési ütemet a kamatok emelésével, utóbbit azonban Erdogan nem tolerálta, a lépést most az egész török nép a saját bőrén érzi.

Botrány van Boris Johnson kétes lakásfelújítása miatt - Mi lesz így a jövő heti helyhatósági választásokon?

Botrány van Boris Johnson kétes lakásfelújítása miatt - Mi lesz így a jövő heti helyhatósági választásokon?

A friss közvélemény-kutatási felmérések szerint Boris Johnson brit kormányfőnek nem kell tartania attól, hogy lakásfelújításának kétes pénzügyi finanszírozása körül kialakult botrány túlságosan beárnyékolná a kormányzó konzervatívok jövő heti szereplését a helyhatósági választásokon. A közvélemény figyelmét ugyanis inkább a lendületesen haladó oltási program köti le, amelynek eredményeképpen a felnőttek kétharmada már megkapta az első adag vakcinát. A lakás-gate ügyében már három vizsgálat is elindult, amelyek még hónapokig is eltarthatnak, ami kellő muníciót adhat az ellenzéki Munkáspártnak a botrány napirenden tartására. Hosszú távon az lehet a fő kérdés, hogy a toryk számára eljön-e majd az a pillanat, amikor már tehertételnek tekintik Boris Johnson személyét, akinek vezetésével 2019 végén négy évtizede nem látott győzelmet arattak a parlamenti választásokon.

Mindent visznek a kriptodevizák - Mutatjuk, mivel lehetett idén sok pénzt keresni

Mindent visznek a kriptodevizák - Mutatjuk, mivel lehetett idén sok pénzt keresni

Áprilisban is folytatódott a globális rali a tőkepiacokon, általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptodeviza-pozíciókon szépen lehetett keresni, kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az ára, közéjük tartozik az arany és az ezüst, néhány mezőgazdasági nyersanyag és a hosszú amerikai állampapírok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.