Néhány kevés számú kivételtől eltekintve egyes bevásárlóközpontokban szerződéses kötelezettség miatt a legnagyobb üzletláncok üzletei december 24-én 12 óráig fogadják majd a vásárlókat. Egyes iparcikk kereskedelmi áruházak az érintett napon nem is nyitnak ki.
Ez a hét a jegybanki kamatdöntő ülésekről szól, ráadásul a Fed két napos ülése éppen ma zárul, ami a piac szempontjából kiemelt fontossággal bír, hiszen sokan a tapering felgyorsításának bejelentését várják, amelyet végül a jegybank be is jelentett. A Fed döntése előtt óvatos eladásokat láttunk, mivel azonban a jegybanki bejelentésben nem volt meglepetés, a közlemény után erősödésbe kezdtek az indexek.
A jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybankoktól, elsősorban erre várnak a piaci szereplők. Idehaza többek között az állampapír-vásárlási program lezárásáról döntöttek, amely értelmében a jegybank leállítja a kötvényvásárlásait, illetve ezzel együtt a Monetáris Tanács a mai ülésén a Növekedési Kötvényprogram befejezését is elhatározta. Mindezek mellett az MNB jövőre a korábban vártnál sokkal magasabb inflációval számol: az idei 5%-os pénzromlás után jövőre is hasonló, 4,7-5,1%-os áremelkedési ütem következhet. Pozitív kezdés után lefordultak ma az európai börzék, rosszul teljesített a magyar tőzsde is, ugyancsak kedvezőtlen hangulatú piacnyitást láthattunk a tengerentúlon, ahol végül pirosban zártak az indexek.
Az infláció feltámadása megmozgatta a háztartások megtakarításait, azonban amíg korábban az arany ilyenkor egyértelmű menekülési alternatíva volt, addig ma a nemesfém árfolyama nem igazolja ezt a trendet, amiben komoly szerepe lehet a kriptók iránti kereslet megélénkülésének is. A befektetési arany kereskedelemmel foglalkozó Conclude-nál azonban úgy látják, hogy hosszú távon a kriptók nem fenyegetik az arany pozícióját, sőt, elképzelhető, hogy idővel az arany is a virtuális világba és a felhasználók mobil wallet-jébe költözik, a tokenek mögött valós fedezettel.
Ma újra az infláció kerülhetett a piaci szereplők fókuszába, nemrég megérkezett ugyanis az amerikai inflációs index: éves alapon 6,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban novemberben, ez 0,1 százalékponttal meghaladta az elemzői konszenzust, ráadásul az adat 1982 júniusa óta, tehát csaknem 40 éve a legmagasabban alakult – derült ki a munkaügyi minisztérium adataiból. Ma reggel az ázsiai tőzsdék rosszul teljesítettek, jelenleg leginkább oldalazást láthatunk Európa vezető börzéin, míg a tengerentúli tőzsdéken jó hangulatú piacnyitást láthattunk.
Az európai tőzsdék enyhe mínuszai után az amerikai tőzsdék a kereskedés nagy részében oldalaztak, aztán a záráshoz közeledve egyre inkább lefelé vették az irányt,végül az S&P 500 0,7%-os a Nasdaq 1,7%-os eséssel zárt, a Dow Jones pedig stagnált. A pénteki amerikai inflációs adat kulcsfontosságú lesz a Fed jövő heti kamatdöntése szempontjából is, így ez előtt óvatossági pozíciózárások lehettek a mai gyengülés mögött, 3 napi nagy emelkedés után. Közben persze nyugtalanságot okoznak az omikron-variánssal kapcsolatos fejlemények is.
Bár az elmúlt két hétben a koronavírus omikron változatának terjedésével kapcsolatos aggodalmak, a vegyes munkaerő-piaci adatok és az inflációval kapcsolatos aggályok nyomták rá a piacra a bélyegüket, ezen a héten komoly visszapattanást lehetett látni a tőzsdéken. A lendület viszont nagyon úgy tűnik, hogy elfogyott szerdára, hiszen az európai tőzsdék lefordultak délutánra, az USA-ban pedig minimális mozgásokat lehet látni. A hangulatot valamelyest javította, hogy az előzetes vizsgálati adatok alapján a Pfizer vakcinájából három adag megfelelő védelmet nyújthat az omikron ellen.
Jelentős emelkedéssel indították a hetet a tengerentúli tőzsdék, miután a koronavírus omikron variánsával kapcsolatos félelmek valamelyes enyhültek azt követően, hogy a Fehér Ház orvosi főtanácsadója szerint az új változat kevésbé veszélyes lehet, mint korábban gondoltuk. A hét második napján is folytatódott a rali az európai és az amerikai tőzsdéken, az irányadó indexek 2-3 százalékos erősödésekkel zárták a keddig kereskedést.
Második napja emelkedik az olajár, ahogy enyhülnek az omikron-variánssal kapcsolatos félelmek, és az aggodalmak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása az olajpiaci keresletre is kihatna. A WTI ma több mint 3 százalékot emelkedett és kéthetes csúcsához közelít, ahol azt megelőzően járt, hogy az új variáns megjelenése miatt elindult volna egy korrekció a piacokon - írja a Marketwatch.
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken esést láttunk, azonban jelentős pluszban nyitottak az európai tőzsdék és a délutáni órákban is viszonylag jó volt a hangulat. A hazai befektetők számára érkezett ma egy fontos hír, újabb bankot vesz ugyanis az OTP a régióban, 55 millió euróért szerzi meg a bankcsoport Albánia nyolcadik legnagyobb bankját. Felemás piacnyitást láthattunk a tengerentúlon, de a nap második felére már mindegyik nagyobb részvényindex erősödésbe kapcsolt.
Az ázsiai tőzsdéken ma vegyes volt a hangulat, amiben az is közrejátszott, hogy az SEC előírta, hogy az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett külföldi cégek tegyék közzé tulajdonosi struktúrájukat és könyvvizsgálói jelentéseiket, ami néhányuk tőzsdéről való kivezetéséhez vezethet - mint ahogy azt a Didi esetében láttuk. Ami az európai tőzsdéket illeti itt a tegnapi nagyobb esés után visszapattantak a vezető indexek a kereskedés első részében, viszont a nyitástól távolodva elkezdték visszaadni az emelkedést és végül jellemzően a negatív tartományban fejezték be a napot. Döntően az amerikai munkaerőpiacról érkező kedvezőtlen hírek miatt jelentős esés bontakozott ki a tengerentúli tőzsdéken, a befektetők a technológiai vállalatok papírjait adták elsősorban. Nem kímélték a kriptoeszközöket sem, nagyobb esés volt tapasztalható a bitcoin és az ethereum piacán is.
Vegyes mozgásokat látunk a világ tőzsdéin, miközben a tegnapi esés után az amerikai tőzsdéken felpattanás jöhet, az európai részvényindexek tegnapi szárnyalása után ma elromlott a hangulat. A befektetők egyrészt a világ jegybankjainak monetáris szigorító lépéseire, másrészt a járványhelyzet alakulására figyelnek, utóbbival kapcsolatban kiemelten figyelik az omikron vírusvariáns terjedésével kapcsolatos híreket. Az amerikai indexek viszont magukra találtak.
Bizonytalan hangulatú kereskedést láthattunk tegnap Európa tőzsdéin az omikron variáns terjedése és az inflációs félelmek felerősödése miatt, míg a tengerentúlon az amerikai jegybank elnöke bejelentette, hogy a decemberi ülésen tárgyalni fognak az eszközvásárlási program kivezetésének felgyorsításáról - ennek hatására komolyabb esést láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken. Ami a mai napot illeti, az irány sokkal egyértelműbb volt Európában és a tegnapi esésből az amerikai tőzsdék gyors felpattanással indították a napot, aztán csúnya mínuszba kerültek az első omikron-variáns általi fertőzött bejelentését követően.
Novemberben a beszerzésimenedzser-index értéke 52,2 pont volt - jelentette a felmérést készítő Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Bár a mutató továbbra is az 50 pont feletti, növekedést jelző tartományban van, az utóbbi három hónapban érezhetően lefelé mutat a tendencia. A feldolgozóipar termelési mutatói nem alakultak túl kedvezően az elmúlt hónapokban, ennek fényében a friss konjunktúraadat a negyedik negyedévben is alacsony aktivitást sugall. Ugyanakkor a részindexek valamivel kedvezőbb képet sugallnak.
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken komoly lefordulást láttunk és ugyancsak eséssel nyitottak az európai tőzsdék is, a rossz hangulat kitart délután is, bár a piaczárás felé közeledve egyre kisebb mínuszokat láthatunk. Ma reggel egy interjúban a Moderna cégvezére úgy fogalmazott, hogy „jelentősen csökken” a most elérhető vakcinák hatékonysága az új variánssal szemben - erre a kifejezésre szakadtak be a nemzetközi pénz- és tőkepiacok. Az omikron-variánstól való félelem mellett rosszat tesz még a hangulatnak, hogy a legfrissebb adatok alapján majdnem 5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az eurózónában novemberben, ami messze meghaladja a jegybank inflációs célját, és jelentős gyorsulást jelent az előző hónaphoz képest. Ami pedig a hazai eseményeket illeti, nem kamatdöntő ülésén változtatta meg nemrég a kamatfolyosót az MNB, így csütörtökön folytatódhat a kamatemelési sorozat. A tengerentúli tőzsdék eséssel fejezték be a napot, miután a Fed bejelentette: a decemberi ülésen tárgyalni fognak az eszközvásárlási program kivezetésének felgyorsításáról.
Kifejezetten rossz, már-már pánikszerű hangulat jellemezte a világ tőzsdéit a múlt hét utolsó kereskedési napján. A komoly lefordulást az újonnan felbukkant, eddigieknél vélhetően veszélyesebb és akár az oltásoknak is ellenálló szupervariánsnak köszönhettük, az omikron névre keresztelt mutáció rohamos terjedése miatt több európai ország is felfüggesztette járatait a dél-afrikai régióból. Ami pedig a mai napot illeti, az ázsiai tőzsdéken rossz teljesítményeket láthattunk, míg Európában kifejezetten kedvező hangulatban folyt a kereskedés. Az előzetes adatok alapján Németországban tovább emelkedett az infláció novemberben a német szövetségi statisztikai hivatal jelentése alapján - 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest az októberi 4,5 százalékos infláció után. A pénteki lefordulás után pozitív hangulatban fejeződött be a kereskedés mindhárom amerikai tőzsdén is.
Alaposan elromlott a hangulat pénteken a nemzetközi tőkepiacokon, nem csak a részvénypiacokon, de a nyersanyagok és a kriptovaluták piacán is az eladók diktáltak. Az általános piaci hangulatromlás oka, hogy egy új, feltehetően akár a vakcináknak is ellenálló, több mint 30 mutációval terjedő koronavírus-változatot azonosítottak be Dél-Afrikában. Az új szupervariáns terjedése miatt máris több ország utazási korlátozásokat vezetett be.
A pénteki kereskedésben alaposan elromlott a nemzetközi tőkepiaci hangulat, miután felütötte a fejét a koronavírus új variánsa, amely képes lehet megkerülni az oltásokkal kialakított védelmet. A hírek hatására beindult az esés a tőzsdéken, csak az indexek szintjén 2-4 százalékos zuhanást látni, az egyedi részvényekben pedig ennél is rosszabb a helyzet, főleg az olyan szektorokban, amelyeket kifejezetten rosszul érint az új variáns megjelenése. Természetesen most is vannak olyan termékek, amelyekbe lehet menekülni, a klasszikusok közül az arany, a japán jen, és a svájci frank is állja a sarat, de az olyan részvényeknek is nagyot emelkedett az árfolyama, amelyek "ellenállók lehetnek az új variánssal szemben", például az ételkiszállítással foglalkozó cégek részvényei.