25 év után újra a készpénz a király - legalábbis a kötvényekhez és a részvényekhez képest. A befektetők 1990 óta nem látott mennyiségű pénzt öntöttek a pénzpiaci alapokba, túlszárnyalva ezzel a kötény és részvényalapokba áramló összegeket - írja a Money Talks.
Míg a bankok máig menekülnek a 2008-as válság problémás lakáshitelei elől, vannak olyan pénzügyi szereplők, amelyek kifejezetten ezt a szektort tartják gyümölcsözőnek: az alapkezelők folyamatosan vásárolják föl a nem teljesítő hiteleket az amerikai lakáspiacról. A hitelezettek szerint a helyzet viszont egyáltalán nem rózsás: sokan elégedetlenek amiatt, hogy az alapkezelők könyörtelenül állnak hozzá új ügyfeleikhez - írja a New York Times.
Hiába az aktív portfóliókezelés, nem minden aktív alap tudja legyőzni a piacot, tudtuk meg a Time amerikai befektetési alapokat vizsgáló tanulmányából. Akármilyen eredményes is önmagában az aktív kezelés, jellemzően a magas költségek azok, amelyek miatt az indexek alatt marad az aktív alapok hozama. Persze vannak olyan alapok, amelyeknek nem esik nehezére legyőzni a piacot, megmutatjuk, hogy ők milyen három szempont szerint fektetnek be.
Hitellel tornásznák fel részvényeik árfolyamát az amerikai nagyvállalatok: a Fed-kamatemelés elhalasztása miatt újabb kötvénykibocsátási hullám lett úrrá a vállalati piacon. A plusz pénzeket elsősorban részvényeik visszavásárlására, valamint osztalék-kifizetésre fordítanák a cégek - írja a Reuters.
Kivártak az amerikai befektetők az utóbbi idők egyik leginkább figyelt Fed-kamatdöntése előtt. A vezető amerikai indexek a Fed-döntés és egy azt követő rövid csapkodás után néhány perccel felfelé vették az irányt, a kereskedés vége felé közeledve azonban kicsit elromlott a hangulat. Végül vegyes lett a vége.
Hatalmas elbocsátást jelentett be tegnap a Hewlett-Packard, de nem ő volt az egyetlen cég az elmúlt hetekben, amely több tízezer fős leépítést határozott el. Technológiai vállalatoktól, de még bankok felől is záporoztak a hasonló hírek. Most összegyűjtöttük a legnagyobbakat.
Ha kamatemelés mellett dönt a Fed, az amerikai pénzpiaci alapok is nehéz döntés elé kerülnek: vagy megtartják maguknak a keletkező kamattöbbletet, vagy szétosztják ezt a hozaméhes befektetők között. A 2009 óta tartó folyamatos költségcsökkentés miatt az alapkezelők körülbelül 30 milliárd dollárnyi bevételtől estek már el - írja a Wall Street Journal.
A tegnapi, főleg a kamatemeléssel kapcsolatos aggodalmak az elmúlt egy-két órában mintha füstté váltak volna, az indexek 1% felett is tartózkodtak, köszönhetően az olaj és az Apple menetelésének. A nap végére elolvadtak a pluszok, a Nasdaq, a Dow és az S&P 0,5-0,8% körüli szinteken zárt.
Andrew Levin közgazdász, aki nem mellesleg Janet Yellen korábbi tanácsadója is volt, a MarketWatchnak adott interjújában azt üzente a Fednek, hogy ne emeljen kamatot szeptemberben. Szerinte a szeptemberi kamatemelés nagy hiba lenne, amit a munkakerő-piaci adatok is igazolnak.
Egy kevésbé ismert New York-i székhelyű hedge fund lett az elmúlt hónapokban az amerikai állampapírok egyik legnagyobb vevője. Eddig több milliárd dollárnyi értékben vásárolt a Yale-en végzett matekzseni vezette alap, mellyel nemcsak az amerikai pénzügyminisztérium, hanem a Wall Street figyelmét is magára vonta - írja a The Wall Street Journal.
Több amerikai állami nyugdíjalap is az 1980-as években mért szintekre vágta vissza a hozamokkal kapcsolatos elvárásait, a globálisan is alacsony hozamkörnyezet és a piacon fokozódó volatlilitás miatt. Ez az elemzőházak szerint jelentősen megnövelheti a nyugdíjkifizetések költségeit - írja a The Wall Street Journal.
Ma is a rossz hír a jó hír. Draghi szavai szerint lefelé mutató kockázatok vannak az európai növekedésben, ezért viszont marad vagy még hosszabb ideig is tart majd az eszközvásárlási program. A hírre kezdetben jó volt a hangulat a tőzsdéken, később hullámvasútra ültek az indexek. Vegyes lett a vége.
A hétfői rekordszintű zuhanások után az amerikai parketteken már második napja emelkedést mutatnak a főbb indexek. A napon belüli 2,5 százalék körüli pluszok azonban a kereskedés végéhez közeledve elolvadni látszottak, 1 százalékig mérséklődtek, majd hirtelen ismét emelkedésbe váltott Amerika. Végül 2,5 százalék körüli pluszban zártak az indexek. Közben az olaj hatalmasat drágult ma.
Egyre nagyobb előnyt szereznek az amerikai bankok az európai riválisokkal szemben a befektetési banki üzletágban. A Dealogic adatai szerint ebben az évben eddig a befektetési banki díjak 33,5%-át tette zsebre legnagyobb öt amerikai befektetési bank, ami majdnem kétszerese a legjobb öt európai nagybank díjbevételének - írja a Financial Times.
Visszafogott optimizmus uralkodott szinte az egész kereskedés nap folyamán az amerikai parketteken, végül azonban vegyesen zártak a vezető amerikai indexek.
Európa után az Amerikában is elromlott a hangulat. Ennek oka, hogy a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek rendkívül felerősödtek azután, hogy a jüant váratlanul leértékelték. 1 százalék feletti eséssel zártak az indexek.
Az amerikai hatóságok kilenc embert gyanúsítanak azzal, hogy lopott bennfentes adatokat adtak el, illetve ezeket felhasználva nyerészkedtek tőzsdei kereskedéssel. A banda 30 millió dollárt (8,1 milliárd forint) kaszálhatott azzal, hogy még ki sem küldött vállalati közleményekben szereplő információkat szereztek meg 3 cég rendszereinek feltörésével. A szálak azonban külföldre vezetnek, további 32 emberhez és céghez, akik további 100 millió dollárt tehettek zsebre illegálisan - írja a Finacial Times.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.