Keszthelyi Erik: A biztosítás jövője az AI és a digitalizáció kezében van

Keszthelyi Erik: A biztosítás jövője az AI és a digitalizáció kezében van

A biztosítási szektor szereplőinek komolyan invesztálniuk kell a digitalizációba és a mesterséges intelligenciába, másképp nem lehet alkalmazkodni a gyorsan változó környezethez – mondta Keszthelyi Erik a Brokerslink szerdai konferenciáján. A Keszthelyi által vezetett Hungarikum Alkusz Csoport árbevétele tavaly több mint 40%-kal nőtt, és meghaladta a 31,5 milliárd forintot.

Dübörög a lakáskampány, idén 760 ezren lehetnek a nyertesei

Dübörög a lakáskampány, idén 760 ezren lehetnek a nyertesei

Erősödik a biztosítók közötti verseny az idei lakásbiztosítási kampány hatására – hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) sajtótájékoztatóján. Márciusban szerintük akár 360 ezer lakásbiztosítást köthetnek újra az ügyfelek, és további 400 ezer szerződés kerülhet átdolgozásra. Az igazán nagy hajrá a márciusi kampány utolsó napjaiban várható, ugyanis sok ügyfél halasztja az utolsó pillanatra a lakásbiztosításának lecserélését. A legtöbb új szerződéskötés az Groupama, az Uniqa, a KÖBE, a K&H és az Alfa biztosítóknál csapódik le.

Keszthelyi Erik megpendítette, hogy tőzsdére mehet a Hungarikum

Keszthelyi Erik megpendítette, hogy tőzsdére mehet a Hungarikum

Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz elnök-vezérigazgatója a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciáján a közvetítők szemszögéből értékelte a biztosítási piac helyzetét. Elmondta, hogy bíznak az extraprofit-adó kivezetésében, véleménye szerint a magyar biztosítási piac előtt nagy növekedési tér van, továbbá szükség van új fiatal közvetítők bevonására.

Elárulta a Netrisk, kik eddig a lakásbiztosítási kampány legnagyobb nyertesei

Elárulta a Netrisk, kik eddig a lakásbiztosítási kampány legnagyobb nyertesei

Komoly érdeklődéssel indult a lakásbiztosítási kampány a Netrisk adatai szerint, eddig háromszor annyian hasonlították össze, és kötötték újra lakásbiztosításukat a márciusi kampány ingyenes felmondási lehetőségének köszönhetően, mint tavaly. A kampány eddigi nyertesei közé sorolható a Groupama mellett a K&H és az Uniqa is, együttesen ez a három biztosító vitte el eddig a kötések 59 százalékát. A témával részletesen is foglalkozunk keddi Biztosítás 2025 konferenciánkon, az utolsó közönséghelyek még elérhetők.

Jön az újabb lakáskampány, mit tervez az egyik biztosítóóriás?

Jön az újabb lakáskampány, mit tervez az egyik biztosítóóriás?

2024-hez hasonlóan idén márciusban is lehetőséget kap 3,3 millió lakásbiztosítással rendelkező ügyfél, hogy átkösse szerződését, függetlenül attól, hogy mikor lenne a biztosítás évfordulója. A Portfolio Checklist szerdai adásában Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítási termékmenedzsment vezetője osztotta meg a biztosító tapasztalatait a tavalyi kampánnyal kapcsolatban, ezen kívül beszélt az idei tervekről is. A biztosító rugalmas nyitvatartással, proaktív ügyfélmegkeresésekkel a hűségidő kivezetésével készül a kampányra.

Jön az idei lakáskampány: a biztosítókat is megfertőzte a zsugorinfláció?

Jön az idei lakáskampány: a biztosítókat is megfertőzte a zsugorinfláció?

A közeledő tavaszi lakásbiztosítási kampány apropóján sajtótájékoztatót tartott az Allianz Biztosító. A társaság szerint az egyre extrémebb időjárás miatt érdemes kiemelt figyelmet fordítani a lakóingatlan megfelelő biztosítására, és arra a veszélyre is felhívták a figyelmet, hogy a biztosítók bizonyos esetekben a szolgáltatás színvonalának csökkentésével igyekeznek leplezni a díjemelést. A témával bővebben is foglalkozunk a közelgő Biztosítás 2025 konferenciánkon, érdemes regisztrálni.

Alattomos ellenség fenyegeti a magyar autósokat, így lehet felvenni a harcot vele

Alattomos ellenség fenyegeti a magyar autósokat, így lehet felvenni a harcot vele

A nagy napi hőingással és a visszatérő erős éjszakai fagyokkal járó időjárás hatására az elmúlt egy-másfél hét során újra kátyúk százezrei jelentek meg a hazai közutakon. A következő hónapokban ez fokozott veszélyt jelent az autósok számára. További probléma, hogy ha megtörténik a baj, a veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek csupán mintegy felét fogadják el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Országos sztrájk indulhat a népszerű kiskereskedőnél

Országos sztrájk indulhat a népszerű kiskereskedőnél

A Costco alkalmazottait képviselő szakszervezet megszavazta a sztrájk lehetőségét az Egyesült Államokban, ami komoly nyomást helyez a kiskereskedelmi óriásra a folyamatban lévő bértárgyalások során. A döntés potenciálisan veszélyeztetheti a vállalat működését és jó hírnevét, amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a január 31-én lejáró szerződések megújításáról - jelentette a Cnbc.

Figyelem: holnaptól kötelező az új felelősségbiztosítás, eltiltás is lehet a szankció

Figyelem: holnaptól kötelező az új felelősségbiztosítás, eltiltás is lehet a szankció

Egy tavaly október óta hatályos kormányrendelet értelmében január 15-től minden építőipari tervezőnek és kivitelezőnek kötelezően rendelkeznie kell felelősségbiztosítással. Különösen a kisebb vállalkozások és egyéni vállalkozók körében lehet még elmaradás e követelmény teljesítését illetően, melynek hiánya akár a tevékenység tiltásával, sőt, a nyilvántartásból való törléssel is járhat – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Napokon belül itt az új kötelező felelősségbiztosítás, 140 ezer vállalkozást érint az előírás

Napokon belül itt az új kötelező felelősségbiztosítás, 140 ezer vállalkozást érint az előírás

2025. január 15-től kötelező a tervezők és a kivitelezők számára a felelősségbiztosítás. A megrendelő számára is biztonságot hoz arra az esetre, ha a tervezője, kivitelezője tevékenysége nyomán harmadik félnek kárt okoz. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) becslése szerint a 140 000 érintett vállalkozás felének a múlt évben még minden munkájához nem volt ilyen biztosítása.

Javít az MNB a lakásbiztosítási kampányon: öt új intézkedést jelentett be a felügyelet

Javít az MNB a lakásbiztosítási kampányon: öt új intézkedést jelentett be a felügyelet

Az MNB öt új eszköz bevetésével élénkíti a versenyt a – törvényben szabályozott – márciusi éves lakásbiztosítási kampányok kapcsán. Vezetői körleveleket adott ki, amelyekben jó gyakorlatokat fogalmaz meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről, a tartamengedmény nyújtásáról és a társasházaknak a kampányba való fokozott bevonásáról, emellett rugalmasabbá tette a fogyasztóbarát otthonbiztosítás díjhirdetési feltételeit is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.