A magyar Aldi az Aldi Süd csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „Milfina” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „Milsani” alatt forgalmazza a tejtermékeket, így megújul majd az árucikkek csomagolása is - adta hírül a cég.
Hosszabb nyitvatartással, munkaerőbővítéssel, borhűtőkkel és nagyobb számú fagyasztóládával készül a nyári szezonra az Aldi – derül ki a cég közleményéből.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerdán közzétette, hogy milyen kritériumok alapján válik kötelezővé a boltoknak az alapélelmiszerek akciós áron biztosítása. A követelményeknek több mint 300 cég felel meg, így több ezer boltra is érvényes lehet a szabály.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. Az első részben arról volt szó, hogy miközben eddig főként csak pletykaszinten beszéltünk arról, hogy a magyar kormány kiszorítaná a külföldi kiskereskedelmi láncokat a piacról, a héten ez a téma szóba került az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságában is, amely új szintre emeli ezt a kérdést. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A második részben a februári kereseti statisztikákkal foglalkoztunk, amelyet ma tett közzé a KSH. Ennek érdekessége, hogy a 2022-es fegyverpénz bázishatása miatt most erősen lelassult a növekedés. Ettől a hatástól megtisztítva ugyan látszik, hogy nem tört meg a lendület, de az erőteljes reálbércsökkenés továbbra is rontja a magyarok életszínvonalát. Erről Hornyák Józsefet, lapunk makroelemzőjét kérdeztük.
Idén is regionális vezetőket toboroz az Aldi Magyarország: azok, akik megfelelnek a kiválasztási folyamaton, 5-6 boltot irányítanak majd, a terület átvétele után bruttó 1,2 millió forintos havi fizetésért. A részletekről Kulcsár Dénest, az áruházlánc ügyvezetőjét kérdeztük.
Egyelőre maguk a boltok sem tudják, hogy fognak reagálni a kormány legfrissebb döntésére a kötelező akciók bevezetéséről – derült ki három kiskereskedelmi lánc reakciójából, amelyet a Telexnek küldtek.
Az Aldi 15 évvel ezelőtt nyitotta meg a első öt magyarországi üzletét Debrecenben, Gyulán, Nyíregyházán, Pécsett és Piliscsabán. Mára 87 településen 164 áruháza működik.
Az Aldiban akkor is elkérték személyi igazolványát az embereknek az alkoholvásárlásnál, ha egyértelmű, hogy elmúltak 18 évesek és az adatot 180 napig tárolták, ami jogsértésnek minősül - írja a hvg.hu.
A magyarok véleménye megoszlik a boltok önkiszolgáló kasszáival kapcsolatban, sokan szeretik, de van, aki egyenesen betiltaná. Mások szerint nagybevásárlásra alkalmatlan - írja a Pénzcentrum, amely megkérdezte a boltláncokat, hogy miként állnak a pénztáros nélküli kasszákhoz.
A Portfolio-n is foglalkoztunk vele, hogy milliós fizetéssel és prémium kategóriájú céges autóval keres pályakezdőket az ALDI. Kulcsár Dénes, a cég ügyvezető igazgatója a Portfolio Checklist csütörtöki adásában beszélt a pozícióról.
A húsvéti ünnepek alkalmából még tovább megy a kedvező ajánlatokkal a Tesco és az Aldi is. Az előbbi most már nem csak az árstopos termékek vásárlási limitjét emelte meg, hanem fontos hozzávalóknak is jelentősen csökkentette az árát, mindemellett pedig az áruházlánc jelentős, 2500 forintos kedvezményt is belengetett a törzsvásárlóinak, míg az Aldi mintegy 120 darab termék árát csökkentette az ünnepre való tekintettel. A mostani leértékelések részei annak a folyamatnak, amit a Magyarországon működő áruházláncok közötti, az elmúlt hetekben zajló árháborúnak nevezünk.
2023-ban is megrendezte karriernapját az ALDI Magyarország. Az áruházlánc ezen az eseményen elsősorban regionális vezetőket toboroz: azok, akik megfelelnek a kiválasztási folyamaton, 5-6 boltot irányítanak majd, a terület átvétele után bruttó 1,2 millió forintos havi fizetésért.
Új felületen, még több termék várja az Aldi online bevásárlást igénybe vevő vásárlókat, akik immár bankkártyás fizetésű utánvéttel is kiegyenlíthetik rendelésüket a ROKSH-on keresztül - adta hírül a kiskereskedelmi cég.
A vg.hu házhozszállítással kapcsolatos kérdésére válaszul a Lidl Magyarország jelezte, vizsgálják a szolgáltatás bevezetésének lehetőségét. A német diszkontlánc szinte egyedül maradt a piacon, miután két legnagyobb vetélytársa, a Penny (Foodpanda) és az Aldi (Roksh) az elmúlt években létrehozták saját házhozszállítási rendszerüket.
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.
Az elmúlt pár hét tejpiaci folyamatai megjelentek a boltok áraiban is. A trappista sajt olcsóbb lett több láncnál, de az infláció miatt erős az eltolódás a saját márkás sajtok felé is, legyen szó edamiról vagy goudáról. Az infláció úgy tűnik, fordulatot hozott sok ember vásárlási szokásaiban.
A beszállítókkal folytatott tárgyalások eredményeként több árucikk, főként tejtermékek, azon belül is sajtok és vajak árát mérsékelték a kiskereskedelmi láncok, amelyek egyúttal a saját márkás termékek megnövekedett forgalmáról és a fogyasztók tudatosabb vásárlási szokásairól is beszámoltak az MTI érdeklődésére.
Csökken az üzletekben a trappista sajt ára, az Aldi a napokban jelentette be, hogy 20 százalékkal olcsóbb lesz a népszerű sajt, de ez nem egyedülálló jelenség, a CBA is ilyen mértékben csökkentette márciustól az árát üzleteiben. Ez annak köszönhető, hogy alacsonyabb beszerzési árakat tudnak elérni a láncok – írja a vg.hu.