Életbe lépett a szén-dioxid-adó Ausztriában: szombattól a kibocsátott károsanyagok után tonnánként 30 eurót szednek be, az összeget pedig lakossági támogatásokra fordítják majd.
Szlovákia leállíthatja az áramszállításokat az Európai Unió más országaiba, ha nem kap több segítséget a megugró energiaköltségek kezeléséhez. A szlovák miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy a blokk által eddig elfogadott intézkedések nem elégségesek - írta meg a Reuters.
Hetvennégy pontból álló takarékossági programot fogadott el csütörtöki ülésén a szombathelyi önkormányzat közgyűlése, számításaik szerint ugyanis jövőre 3,2 milliárd forint többletköltséget okoznak a városnak a megnövekedett és egyre jobban emelkedő energiaárak.
Spanyolország bejelentette egy új vagyonadó bevezetésének tervét, ezzel is keresve a módját annak, hogyan tudná finanszírozni a szociálpolitikai kiadásokat a növekvő infláció mellett – írja a Bloomberg.
Az olaj- és gázipari vállalatok világszerte kiemelkedő profitot érnek el a megemelkedett termékárak és a kitágult marzsok miatt. Nincs ez másként Oroszországban sem, ahol most arra készül a kormány, hogy megadóztassa az energiacégeket a következő három évben, írja a Reuters.
Parlamenti válaszában jelezte a kormányfő, hogy decemberben véglegesíti a kormány a 2023-as költségvetést, amelyben a 30 év alatti gyereket tervező pároknak is készülnek új intézkedéssel.
Kutatók az amerikai Inflation Reduction Act (inflációcsökkentő törvény) új, 15 százalékos társasági minimumadóját alkalmazták a 2021-es vállalati bevételekre, ami alapján azt állapították meg, hogy a terhet csak mintegy 78 vállalat érezné meg, és Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, valamint az Amazon fizetné a legtöbbet.
A kormány a magyar ügyfeleknek határon átnyúló szolgáltatást végző fintech cégekre is kivetette a tranzakciós illetéket, de a rendelet sok kérdést hagyott maga után, többek között azt, hogy a szolgáltatók áthárítják-e az új terhet a magyar ügyfelekre. A Wise a múlt héten ügyféltájékoztatót adott ki, amelyben azt írták, hogy a forintból és a forintba történő utalások díjai emelkedni fognak. Lapunk felkereste a fintechet, amely a válaszában megerősítette, hogy a kibővített tranzakciós illeték miatt jártak el így. Kérdéseinket elküldtük a Revolutnak és a Pénzügyminisztériumnak is, akik válaszát továbbra is várjuk.
A jogszabályváltozást követően szeptember 7. és 9. között végzett felmérést a Billingo arról, hogyan élték meg és mit tapasztaltak a felhasználóik a kata-váltással kapcsolatban. A kérdőívet 2 nap alatt több mint 6000 kisvállalkozó és könyvelő töltötte ki. A válaszokból jól látszik, hogy sokaknak okozott fejtörést az elmúlt 2 hónap.
Az elmúlt napokban több felvétel is kikerült az ukrajnai háború különféle frontvonalairól megsemmisült vagy orosz kézre került, amerikai gyártmányú M113-as páncélozott szállító harcjárművekről vagy ezek holland variánsairól. Az ukrán ellentámadásban ezek a járművek fontos szerepet játszanak, de nagyon úgy tűnik, hogy pár nap alatt a korszerűnek nem éppen mondható M113-asok és a holland YPR-765-ösök az ukránok egyik legnagyobb arányban elvesztett nyugati fegyverrendszereivé váltak.
Az elmúlt hónapokban néhány sokakat kellemetlenül érintő adóváltozással és meglepő nemzetközi adózási hírrel szembesülhettünk. Ezek közül érdekes szemügyre venni az extraprofit adók, a globális minimumadó bevezetésének vétója és az amerikai-magyar kettős adóztatási egyezmény felmondásának kölcsönhatásait. Hiszen, ha értjük a látszólag független intézkedések összefüggéseit, biztosabbak lehetnek előrejelzéseink a várható lépésekkel és ezek vállalkozásunkra gyakorolt hatásával kapcsolatban is.
A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló új törvény megsemmisítést kérik az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Momentum vezetésével az ellenzéki pártok - közölte a Momentum elnöke, frakcióvezetője szerdán.
Ismét negyedévet csúszik a 3-as metró teljes pályás felújítása, derül ki a Világgazdaság cikkéből. Ez a harmadik alkalom, hogy csúszást jelent be a BKV.
Liz Truss brit miniszterelnök kijelentette, hogy kész népszerűtlen lenni adópolitikája miatt, mivel úgy véli, hogy az végső soron a brit gazdaság javát szolgálja. Az Egyesült Királyság frissen megválasztott kormányfője a Sky News-nak adott interjúban úgy fogalmazott: "kemény tél" jön.
A napokban válik effektívvé a kormány nyári bejelentése a különadókról: több új különadót, vagy azok emelt, extra összegét most kell az érintett vállalatoknak befizetniük a költségvetésbe. Az RSM Hungary adószakértőinek segítségével egy cikkbe összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót a kormány által extraprofitadónak nevezett sarcokról és azok fizetési határidejéről.
Az infláción, az árfolyam és energiakitettségen felül csupán a népegészségügyi termékadóból (továbbiakban neta) adódóan darabonként bruttó 40-50 forinttal is emelkedhet egyes sütőipari termékek (kakaós csiga, túrós táska) ára - hívta fel a Portfolio figyelmét egy piaci szereplő, aki szerint a drágulás áldozata nemcsak a kenyerek és péksütemények lehetnek, hanem a rendelet alapján egyéb termékek is a neta alá kerülhetnek. Korábban csak a végtermék volt netás, azonban most már az alapanyagok esetében előfordulhat, hogy netával kell számolni. Ugyanakkor lehetnek olyan esetek, hogy csak az alapanyag után kell megfizetni a netát, ezzel szemben akadnak olyan végtermékek, amelyek nincsenek a neta - pl. finom fonott kalács - hatókörében. A versenyhelyzetet az is árnyalja, hogy az import termékek után csak egyszer kell rendezni a netát, míg a hazai gyártóknak az alapanyagokra rakodó neta miatt halmozottan kell adóznia, amelyet várhatóan tovább hárítanak majd a fogyasztóra.
Módosíthatja a spanyol parlament a bevezetni tervezett új banki különadóra vonatkozó szabályokat. A hírre emelkedni kezdett csütörtökön a spanyol hitelintézetek részvényárfolyama.