Varga Mihály megígérte, hogy nem lesz adóemelés, és egy héttel később jött egy adóemelés
Két címet idézünk egymás mellé: "Varga Mihály szerint szó sem lehet a közterhek emeléséről" és "Váratlan adóemelésről döntött a kormány".
Két címet idézünk egymás mellé: "Varga Mihály szerint szó sem lehet a közterhek emeléséről" és "Váratlan adóemelésről döntött a kormány".
A reklámadóról szóló törvény módosítása nemcsak az adó mértékének emelését tartalmazza, hanem azt is, hogy az elmúlt bő 3 év során beszedett reklámadó visszajár az érintett médiacégeknek. Vagyis ebben a tekintetben a magyar kormány meghátrál az Európai Bizottság határozata előtt.
Néhány oldalas, a reklámadót érintő törvényjavaslatot nyújtott be a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ebből kiderül, hogy váratlanul, az év közben változik az adó mértéke: az eddigi 5,3%-ról idén május 31-ig 0%-ra csökken, de június elsejétől 9%-ra emelkedik és innentől ezen a magasabb szinten is marad. A kormány arról is döntött az Európai Bizottság felszólítása miatt, hogy az eddig befizetett reklámadót visszafizeti az érintett cégeknek.
Hétfőn frissítette ADÓtraffipaxát az adóhatóság, amelyben azt listázza, hol, kik számíthatnak a NAV ellenőreinek látogatására a héten. Budapesten a kertészetek készülhetnek, míg Somogyban megkezdődik a húsvéti akciózás.
Változatlan formában további hat éven keresztül működhet a társaságiadókedvezmény-rendszer (tao), Brüsszelben pénteken engedélyezték a folytatást - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken.
Az autósok szempontjából kritikus szint, 50 dollár fölé emelkedett a Brent olaj hordónkénti ára a legutóbbi negyedévben. Ennek köszönhetően pedig április elsejétől csökken az üzemanyagok jövedéki adója.
Várhatóan április 26-án nyújtja be a kormány a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A trappista sajt és a felvágottak áfája is 5 százalékra csökkenhet a jövőben - ezt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter árulta el az RTL Klub Híradójának.
Varga Mihály nem sietné el a kereskedelmi szektort érintő törvénymódosításokat, legalábbis ez olvasható ki a miniszter mai nyilatkozatából.
A fővárosban a piacokon, főleg a Lehel piacon számíthatnak az adóhatóság ellenőreire a vállalkozások, míg vidéken a személyszállítókat, a mezőgazdasági termékekkel kereskedőket, illetve főleg az online pénztárgépre újonnan kötelezetteket ellenőrzik - derült ki a NAV hétfőn közzétett legfrissebb ADÓtraffipaxából.
Okos gyorsforgalmi út lesz a hamarosan épülő, az M7-est és Zalaegerszeget összekötő útpálya, ami azt a célt is szolgálja, hogy a Zalaegerszeg közelében épülő új, önvezető autós tesztpálya után valós körülmények között is ki lehessen próbálni az új fejlesztéseket - jelezte Lepsényi István az InfoRádiónak. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az okos gyorsforgalmi út csak néhány százalékkal teszi majd drágábbá az útépítést és remélhetőleg jövő év végére elkészül.
Mától, azaz szerdától tekinthetik meg az adóhatóság által elkészített szja-bevallási tervezetet az erre a célra kialakított online felületen azok, akik Ügyfélkapus regisztrációval rendelkeznek. A papíralapú tervezet postázását március 16-án, azaz csütörtök éjfélig lehet kérni.
Nem túl hosszú és nem túl produktív egyeztetés zajlott kedden a kormány a kereskedelmi láncokat megsarcoló javaslatairól a nemzetgazdasági tárca és a kereskedők érdek-képviseleti szervezetei között - számol be az Index.
A kormány támogatja a jövedéki adótörvény módosításához benyújtott Gazdasági bizottsági javaslatot. Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az új jövedéki adótörvény - három hónappal később - 2017. július 1-jén lép hatályba; azok a cégek, akik eddig nem nyilatkoztak arról, hogy tovább kívánják-e folytatni tevékenységüket, még május 15-ig megtehetik. További változás, hogy az elektromos cigarettába való töltőfolyadékok közül csak a nikotintartalmút terheli jövedéki adó - mutat rá közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Közösen fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a nagy sörgyártók és a kisüzemi főzdék, hogy terjesszék ki a csapolt sörre is az étkezőhelyi kedvezményes áfát - értesült a Világgazdaság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kérés nélkül mintegy 3,8 millió magánszemélynek készíti el adóbevallási tervezetét, amelyek mindegyike - ügyfélkapus regisztrációtól függetlenül - hivatalos bevallásnak minősül majd, ha május 22-ig nem nyilatkozik másképp az adózó.
A személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezet nyomtatott változatának postázása március 16-ig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), ugyanakkor a papír alapú tervezetek a határidőt követően is elérhetőek lesznek, csak akkor már az ügyfélszolgálaton személyesen kell átvenni a dokumentumot - mondta az adóhivatal adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A házhoz szállítási szolgáltatással együtt folyamatosan növekvő környezetterhelés után is díjat fizethetnek a jövőben a napi fogyasztási cikkeket kínáló áruházláncok - tudta meg a Magyar Idők.
Eddig 437 ezren kérték az adóhatóságtól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét, erre még március 16-ig van lehetőségük az adózóknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Már frissítette is az először kedden közzétett ellenőrzési listáját az adóhatóság. Újdonság, hogy jövő héten a belvárosi éttermek mellett a budapesti taxisokat is célzottan ellenőrzik. Emellett a Bács-Kiskunban, Baranyában, Zalában és Veszprém megyében működő vállalkozások készülhetnek.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.