Kivárnak a befektetők a kamatdöntés előtt
A hazai befektetők elsősorban a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére figyelhetnek ma, a délutáni eseményre készülve bizonytalan hangulatban nyitott a magyar tőzsde.
A hazai befektetők elsősorban a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére figyelhetnek ma, a délutáni eseményre készülve bizonytalan hangulatban nyitott a magyar tőzsde.
1565 darab részvényt vett az OTP részvényopciós programjával összefüggésben Csányi Péter.
Mérsékelt eséssel indították a hetet az ázsiai tőzsdék, a hangulatromlásban szerepet játszott a vártnál gyengébb kínai kiskereskedelmi adat is. Az európai részvénypiacokon esés láthattunk, ami alól a magyar tőzsde sem volt kivétel. Eközben Amerikában a Nasdaq vezetésével emelkedést láthattunk. Hétfőn az Alphabet mellett a Tesla árfolyama is új történelmi csúcsra ralizott, csakúgy mint a bitcoin jegyzése.
Többször is új történelmi csúcsot döntött a bitcoin az elmúlt napokban, a legnépszerűbb kriptoeszköz árfolyama már a 107 000 dollárt is átlépte, egyelőre pedig nem úgy tűnik, hogy egyhamar alábbhagyna a befektetők lelkesedése. A bitcoin árnyékában azonban van egy olyan befektetés, amelyről viszonylag kevés szó esik, most azonban nagy izgalmakat ígér. Nézzük is meg miről van szó!
Kilőtt és ezzel a hét első napján is új történelmi csúcsra emelkedett a Tesla részvényeinek árfolyama a Amerikában. A befektetők Donald Trump novemberi győzelme óta árazzák azt, hogy a leendő elnöknek köszönhetően nagy hátszelet kaphat a vállalat, most pedig úgy tűnik, hogy az elemzők is kezdik észrevenni a Tesla részvényeiben rejlő lehetőségeket.
Vegyesen teljesítettek a hazai nagypapírok a hét első kereskedési napján: amíg a Mol és a Magyar Telekom árfolyama pluszban fejezte be a kereskedést, addig a Richter és az OTP is esett.
Új, minden korábbinál magasabb célár érkezett a Teslára, az elemzőház szerint a mesterséges intelligencia és a teljes önvezetés lesz a nagy sztori, Trump pedig segíthet a Teslának a céljai elérésében.
Mozgalmas év volt 2024 a tőkepiacokon, éppen ezért érdekes, hogy a magyar értéktőzsde hogyan értékeli az elmúlt időszakot. Erről és jövő évi terveiről kérdezzük Végh Richárdot a BÉT vezérigazgatóját a Portfolio Business Podcast legújabb adásában. Áttekintettük a BÉT Xtend piacának idei eseményeit, és azt hogy 2025-ben hogyan lehetne egyre több hazai céget becsábítani a tőzsdeérettség előszobájába. Szó volt arról is, hogyan növelhető új társaságokkal a hazai blue chip szekció, és hogyan érhetnék el a középmezőnyben lévő, egymilliárd euró alatti kapitalizációjú cégek mielőbb a blue chip méretet.
A német Allianz biztosító visszavonta ajánlatát a szingapúri Income Insurance legalább 51%-ának megvásárlására, amelyet mintegy 1,63 milliárd dollárért vett volna meg - közölte a társaság hétfői közleményében.
Újabb nap, újabb történelmi csúcs a bitcoinnál, a 100 ezer dolláros álomhatár átlépését követően nagyon úgy tűnik, hogy nincs megállás a legfontosabb kriptoeszköz ralijában. Az ilyen mámoros eufóriában sok befektető felcsatolja a szemellenzőt és csak előre tekint, várja az újabb és újabb csúcsokat és a még őrültebb ralikat – pont ilyenkor, pont a dübörgő bikapiac tetőfokán szokott azonban elérkezni a fordulat és a hatalmas zuhanás a bitcoinnál, ami aztán vagy egy életre elveszi a kezdő tréderek kedvét az egész sztoritól, vagy legalábbis évekig kényszerül arra az egyszeri befektető, hogy durván mínuszos pozícióban ücsörögjön. Elemzésünkben egy olyan mutatóval foglalkozunk, ami már most figyelmeztet az érkező korrekcióra, ráadásul egy fontos tanulságot is kínál azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes tenni, amikor elindul a lavina a bitcoinnál.
Elon Musk nyíltan támogatta Donald Trumpot az elnökválasztási kampány alatt, el is indultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Musk milyen kedvezményeket kaphat a következő amerikai elnöktől a támogatásáért cserébe. A Reuters úgy tudja, hogy Trump és csapata azt szeretné, ha a januárban hivatalba lépő kormányzat megszüntetné - az egyébként Elon Musk és a Tesla által ellenzett - automatizált vezetési rendszerekkel ellátott autók baleseteiről szóló jelentéstételi kötelezettséget, vagyis a Teslára szabnák az új szabályozást.
Az elmúlt napokban 100 ezer dollár körül stabilizálódot a bitcoin árfolyama, ma hajnalban pedig az ázsiai kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett, írj a Bloomberg.
Nagyon furcsa kettősség zajlott az elmúlt két napban a kriptopiacon, mert míg a bitcoin 100 ezer dollár felett stabilizálódott, sőt vasárnap délután 103 ezer dollár fölé kapaszkodott, így megközelítette történelmi csúcsát, aközben napok szenvednek/esnek a kisebb-nagyobb altcoinok. A piacon sok érv ütközik, hogy mindez mivel magyarázható, illetve minek az előjele: egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a bitcoint megpróbálják a nagy szereplők csúcsközelbe hajtani, majd komoly profitrealizálásba kezdenek a karácsonyi ünnepek előtt, és éppen erre igyekeznek felkészülni a kisebb szereplők, akik inkább kitáraznak az altcoinokból, így egyre mélyebbre taszítják az árfolyamaikat.
Itt az év vége, a befektetők pedig próbálják kitalálni, hogy mely szektorok, illetve részvények lehetnek a 2025-ös év nagy nyertesei. Az elmúlt hetekben már több izgalmas befektetési lehetőséget is mutattunk olvasóinknak, ez pedig most sincs másként. Ezúttal egy olyan részvényről lesz szó, melyen hatalmas növekedési potenciált látnak most a nagy elemzőházak, és sokak szerint a jövő év nagy nyertese lehet ez a papír. Nézzük is meg, hogy mit érdemes tudnunk erről a részvényről!
Az értékmegőrzés ősi szimbóluma csap össze a digitális forradalom zászlóvivőjével. Vajon a jövő a hagyomány vagy az innováció oldalán áll? Soron következő online előadásunkon erre keressük a választ.
Az UniCredit, Olaszország második legnagyobb bankja pénteken hivatalosan is benyújtotta a Banco BPM-re vonatkozó felvásárlási ajánlatát az olasz piacfelügyelethez.
Ázsiában ma reggel esést láthattunk, Európában pedig az iránykeresés volt jellemző a tőzsdéken, eközben a magyar tőzsdén mérsékelt mozgásokat láthattunk pénteken, azonban ma már nem emelkedett az elmúlt napok sztárpapírja, a 4iG. Hatalmasat ugrott a tengerentúlon a Broadcom részvénye, a harmadik negyedévben a chipgyártó hatalmas növekedést ért el a mesterséges intelligenciához köthető bevételek tekintetében.
Elon Musk ismét összetűzésbe került az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC): egy, a milliárdos által nyilvánosan közzétett levélben az ügyvédje azt állítja, hogy a hatóság vizsgálatot indított a Neuralink nevű, neurotechnológiai cége ellen, amely beültethető agy-gép interfészeket (BCI) fejleszt. Ráadásul a milliárdos szerint a felügyelet lépéseket tervez a Twitter (ma már X) felvásárlásával kapcsolatban is - írta meg a Bloomberg.
Viszonylag ingerszegény kereskedést láthattunk ma a magyar tőzsdén, mind a négy hazai blue chipnek lejjebb került az árfolyama, de ami mostanában még több figyelmet kap: a 4iG árfolyama is esett az elmúlt napok meredek raliját követően.
Formálódik a következő nagy technológiai megatrend, amely már a befektetők figyelmét is egyre inkább felkelti, különösen az elmúlt napok kedvező hírei nyomán. Úgy tűnik, hogy a két évvel ezelőtti AI-robbanás után ismét egy új sztárszektor születésének lehetünk tanúi. Cikkünkben részletesen bemutatjuk ezt az új trendet, és megvizsgáljuk, milyen lehetőségeket rejt a befektetők számára. Lássuk!
Kínában az alternatív hajtástípusok terjedése már az olaj iránti keresleten is érezteti a hatását, ennek pedig...
A nagy harsonaszóval bejelentett Otthonfelújítási támogatás teljes kudarc lett, mivel szokás szerint sikerült annyira...
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak...
Az év vége közeledtével a családi összejövetelek nem csak a szeretetről és a közös pillanatokról szólnak, hanem...
Botond a régi, az adás új, kellemes ünnepeket! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Újabb könnyítések a jelzáloghitel elengedés szabályaiban Újabb könnyítések...
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?