Ma nem lesz kereskedés az amerikai börzéken
Ma a munka ünnepe miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban és Kanadában, így pénteket követően legközelebb kedden nyitnak majd ki a tengerentúli börzék.
Ma a munka ünnepe miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban és Kanadában, így pénteket követően legközelebb kedden nyitnak majd ki a tengerentúli börzék.
Alárendelt kölcsöntőke kötvények részleges bevonásáról döntött az OTP. A 125 millió eurónyi össznévértékű kötvényből 12,5 millió euró megvásárlását a bank a BÉT honlapján jelentette be.
A szíriai katonai akció körüli bizonytalanság, valamint a kedvező kínai feldolgozóipari adatok miatt a lejtőre került az arany, míg a nyersolaj jól teljesít a hétfő reggeli kereskedésben. Az amerikai piacok a munka ünnepe miatt ma zárva tartanak, így forgalom a nemzetközi piacokon elmaradhat az átlagostól.
HTC-dolgozókat vett őrizetbe a tajvani rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy üzleti titkokat sértettek meg. A vállalat már egyébként is szenved az erős versenyben az okostelefonok piacán, most a k+f-részleg kulcsfontosságú vezetőinek letartóztatása újabb csapást mérhet az okostelefon-gyártóra. A hírre közel 7%-os mínuszban is jártak ma a részvények, végül 5,7%-os csökkenéssel zárták a ma reggeli kereskedést.
A szíriai támadás elnapolásával megnyílhat a tér felfelé, most a német piacon néztünk beszállási lehetőségel után. A hetet német autógyártók (Daimler, BMW és Volkswagen) grafikonjának elemzésével kezdjük.
Heteken belül jön a Plotinus kötvénykibocsátása (jegyzési idő szeptember 16-19 között), a maximum 500 millió forintos friss tőkebevonás sajátossága, hogy a kötvények 30 éves futamidejűek és változó, inflációtól függő kamatozásúak, amire a kibocsátó magas reálhozamot fizet. Ráadásul egy kötvényt bizonyos időintervallumon belül 34 darab részvényre is be lehet váltani, és ha a társaság úgy látja, akkor akár a teljes kötvénymennyiséget kivásárolhatja 115%-os árfolyamon.
A Synergon szombat este tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, ami összességében arról árulkodik, hogy a vállalatnál végbemenő reorganizáció a jövőben hozzájárulhat a társaság sikeres működéséhez. A vállalat árbevétele tovább növekedett, amit olyan tényezők eredményeztek, mint a BKV-BKK-Futár projekt átadása, vagy a cég 2012-ben elmaradt licensz értékesítéseinek egy részének realizálása. A társaságnál ugyanakkor a növekvő árbevételhez megugró működési költségek párosultak, ami döntően az új tagvállalatok számlájára volt írható, így üzemi szinten negatív eredményt ért el. Ezt azonban az egyéb bevételek ellensúlyozni tudták, aminek köszönhetően a Synergon nyereséges második negyedévet zárt.
A gyorsjelentés fontosabb pontjai az alábbiak:
- A cég árbevétele 137 százalékkal növekedett év/év alapon, ráadásul a 12 havi gördülő árbevétel tovább emelkedett;
- a bruttó fedezet csak 12 százalékkal nőtt az értékesítési költségek megugrásának hatására;
- az új tagvállalatok hatására megugrottak a működési költségek;
- az árbevétel növekedése nem tudta ellensúlyozni a működési költségek megugrását, így az üzemi eredmény szintjén 34 millió forintos veszteséget szenvedett el a Synergon, míg az előző év azonos időszakában 14 millió forintos nyereséget ért el;
- az egyéb bevételek és ráfordítások soron ugyanakkor jelentős nyereség keletkezett, ami hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat adózott eredmény soron 44,8 millió forintos nyereséggel zárt;
- a cég nettó eladósodottsága az első negyedévben jelentős mértékű megugrását követően valamelyest csökkent;
- a menedzsment optimistán tekint a jövőbe, és továbbra is nyereséges évzárásra számítanak.
Nagy forgalommal emelkedtek pénteken a Richter részvényei, vélhetően a befektetők szeme előtt már a közelgő MSCI-felülvizsgálat lebeg. A számításoknál figyelembe vett időszak ugyan szeptember végén zárul csak le, az alábbiakban megnéztük, mire számíthatnánk akkor, ha az augusztus végi adatok alapján döntene az MSCI. Vizsgálódásaink azt mutatták, hogy a Richter már most lazán meg tudná ugrani a lécet. Vagyis a novemberi visszakerülés egyre biztosabb, ezt pedig az MSCI legutóbbi közleménye is csak erősítheti, miszerint enyhítenének a likviditási elvárásokon, akár már a most következő felülvizsgálat során. Bár a piacokon egy ideje téma már a Richter részvények visszakerülése, egyesek pedig ezt már szinte tényként kezelték eddig is, meglátásunk szerint a papírok az előttünk álló hetekben így is fókuszba kerülhetnek. A Richter sikere viszont rossz hír lehet a Magyar Telekomnak, növeli ugyanis az indexekből való novemberi kiesés esélyét.
A márciusi BUX-kosárfelülvizsgálat óta újabb 6 hónap telt el, így a BÉT a napokban újra górcső alá veszi a kosarat. A Portfolio.hu ezúttal is utána járt, hogy milyen változásokra lehet számítani a budapesti elit klubban. Mivel a BÉT a legutóbbi felülvizsgálat előtt enyhített az indexbe kerülés feltételein, így az előző fél évben 13 komponense volt a vezető hazai indexnek. A soron következő fél évben a BUX-komponensek száma 15-re emelkedhet, miután a Biomedical és az OPIMUS is hozta a felvételhez szükséges minimális 3 kritériumot. Mivel azonban a Synergon ezúttal csak 1 feltételt tudott teljesíteni, így a következő felulvizsgálat során (március), amennyiben újra elvét legalább 3 kritériumot, várhatóan kikerül a kosárból. Az elit klubba az öt nagypapír és a már említett Biomedical és OPIMUS mellett az Appeninnek, a CIG Pannóniának, a Danubiusnak, az FHB-nak, a Nyomdának, a PannErgynek és a Rábának ezúttal is sikerült felvételt nyernie.
Újra a magyar részvénypiac kerül terítékre a Portfolio.hu szeptember 2-i befektetői klubján. A két meghívott szakértő előadóval a főbb papírok egyedi sztorijait, kilátásait vesszük számba. Mennyire meggyőzőek az OTP Bank legutóbbi eredményei? Mire számíthat a bank a következő kormányzati devizahiteles mentőcsomag esetén? Mi hozhatja el a fordulatot a gyengélkedő MOL számára? Mekkora kockázat jelentkezik az INA felől? Mekkora potenciál rejlik a Richterben? Mi folyik a Magyar Telekomnál?
Meredek emelkedésbe váltott a Bitcoin az elmúlt körülbelül 3 hétben, korrekcióról pedig egyelőre szó sincs. Közel 40 százalékkal lett drágább ennyi idő alatt a legkedveltebb virtuális pénz. Mi állhat ennek hátterében?
Autóipari üzletágának kiépítésére törekszik a Nokia, a navigációs szolgáltatások mellett valós idejű közlekedési információkat nyújtó, internet-elérést biztosító és zeneszám lejátszó egységként is működő újonnan kifejlesztett beépíthető készülék platformjával.
Annak ellenére, hogy a héten számos makroadat érkezett, a befektetők elsősorban a szíriai fejleményekre figyeltek. A közel-keleti ország ellen készülő katonai akció megrémisztette a piaci szereplőket, így a vezető nemzetközi benchmarkok a lejtőre kerültek. Bár a hét első felében a szíriai helyzet miatti aggodalmak itthon is éreztették hatásukat, a BUX végül 0,3 százalékkal került feljebb, miután az OTP kivételével az összes nagypapír jól teljesített.
Elromlott a hangulat a tengerentúlon, pedig a ma napvilágot látott makroadatok között akad olyan is, amely jobban alakult a vártnál. A júliusi statisztikák szerint a vártnál kevesebbet költöttek az amerikaiak. A feldolgozóiparban viszont javult a hangulat, igaz, a vártnál egy hajszálnyival kevésbé. Ugyanakkor a fogyasztói hangulatindex értéke 82,1 pontra emelkedett, ami nemcsak az előzetes eredményeket (80,0), de a konszenzust (80,5) is felülmúlta. A vezető amerikai indexek a negatív tartományban landoltak, az S&P 500 2012 májusa óta nem látott gyenge hónapot zárt.
Kína egyik legnagyobb brókercégét, a sanghaji Everbright Securities-t 523 millió jüanra (19,5 milliárd forint) büntették pénteken, volt vezérigazgatóját pedig egy életre eltiltották az szakmától - jelentette a kínai média.
A hányattatott sorsú Tradehill Bitcoin-tőzsde újra lehúzza a rolót. Pedig 2011-es nyitása után fél évvel is be kellett zárnia a parkettnek, és csak idén márciusban indult el újra a kereskedés. A szűkszavú közleményből annyi derül ki, hogy szabályozói és banki problémáik akadtak.
Az ázsiai piacok vegyes zárását követően a vezető nyugat-európai indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első szakaszában, a folytatásban viszont esés kezdődött a DAX vezetésével. Míg az irányadó tengerentúi indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoznak annak ellenére, hogy tovább javult a hangulat az amerikai feldolgozóiparban. A fentiek ellenére a BUX erősödéssel zárta a pénteki kereskedést, ami elsősorban a MOL-MTelekom páros remek teljesítményének, valamint az OTP hajrájának volt köszönhető.
Gáthy Tibor, a társaság igazgatótanácsának tagja 30 ezer darab Graphisoft Park SE részvényt adott el 2013. augusztus 30-án 975 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. bejelentette, hogy Solymár Attila Tamás, a Társaság felügyelőbizottsági tagja a mai napon tőzsdei kereskedésben eladott 500 000,- db CIGPANNONIA részvényt 190,- Ft/db áron az Equilor Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.
Get Crashy néven publikálta legfrissebb elemzését a Bank of America Merrill Lynch, mely öt fontos tényezőt emelt ki, melyek szeptembertől kezdődően megrázhatják a tőkepiacokat. Ezek között a szíriai konfliktus nyomán jelentkező olajár erősödés mellett szerepel a kamatok várható emelkedése, az egyes ázsiai gazdaságok gyengélkedése, a kereskedés során használt tőkeáttételi szintek növekedése, valamint az amerikai lakáspiaci folyamatok. A bank vezető befektetési stratégája azonban néhány olyan tényezőt is megemlít, ami miatt még nem feltétlenül kell egy 1987-hez, 1990-hez vagy 1998-hoz hasonló tőzsdei összeomlástól tartanunk.
Az év vége közeledtével a családi összejövetelek nem csak a szeretetről és a közös pillanatokról szólnak, hanem...
Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy...
Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! 10 tuti tipp, hogy sikeresen eladd az ingatlanodat! Eladó az otthonod? Akkor...
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak...
Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet...
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?