FONTOS Ez nem vicc: idén már bukhatsz a pénzed értékéből, ha PMÁP-ban maradsz

Tőzsde

A nap végére elgyengült a magyar piac

A kereskedés első felében jó volt a hangulat a részvénypiacokon. Délután azonban alábbhagyott a jókedv a fejlett piacokon, ami a magyar tőzsdére is begyűrűzött. A BUX az elgyengülő Richter és OTP miatt végül a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést.

330-as euróval riogatnak a profik

A forint az előző hónapban is érdemben gyengült az euróval szemben, sőt a mai kereskedésben erőteljes eladói nyomás alá került a hazai fizetőeszköz. Érdekes módon a hosszú távú kilátások kapcsán pont optimistábbak lettek a Portfolio által tegnap megkérdezett alapkezelők - noha akadt olyan is, aki szerint a 330 forint körüli euróárfolyam sem elképzelhetetlen. A kötvények piacán pedig megszakadt az ötödik hónapja tartó hozamcsökkenés, sőt az alapkezelők a következő hónapokban sem számítanak további jelentős hozamcsökkenésre.

Pozitív meglepetést okozott az UniCredit

A jó kelet-európai szereplésnek köszönhetően sokkal eredményesebben működött a második negyedévben az UniCredit, mint azt az elemzők várták. Ennek tükrében a cégcsoport első embere, Federico Ghizzoni megerősítette az idei évre vonatkozó profitvárakozásaikat - írja a Reuters.

Kiment az orosz rendőrség a kozmetikai céghez

Megerősítette az Oriflame Cosmetics azokat a híreket, melyek szerint kint járt a rendőrség a moszkvai irodájában, melynek során dokumentumok kerültek átadásra.

Megnyugodhatnak a Nyomdánál

A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., a Díjbeszedő Nyomda Zrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárását.

Menekülnek a büntetések elől a luxusautó-gyártók

Monopóliumellenes vizsgálatot indítottak a kínai hatóságok számos autógyártó ellen: az ügyben a Daimler mellett, a BMW, az Audi, a Tata és a Chrysler is érintett. Az ügy kirobbanása óta az egyes szereplők sorra jelentik be önként, hogy a közeljövőben jelentősen csökkentik alkatrészeik és egyes modelljeik árát Kínában - írja a Reuters.

Micsoda mozgások a mobilcégeknél!

Felgyorsult a távközlési piac konszolidációja, záporoznak a felvásárlásokkal kapcsolatos hírek Európából, Amerikából és Ázsiából. Most Brazíliában készülődik egy nagy üzlet.

Esés a tőzsdén - Itt van, mibe érdemes most fektetni!

A világ tőzsdéi sokat estek a múlt héten, ennek kapcsán kérdeztünk hazai alapkezelőket arról, hogy véleményük szerint egy tartós folyamat kezdetét, vagy egy rövid lefutású korrekciót láthattunk. A vélemények megoszlottak, ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy vannak jó beszállási lehetőségek: a bankpapírokat mindenki favorizálta, és van, aki szerint nyersanyag-kapcsolt cégekbe, kínai papírokba, vagy éppen az OTP-be érdemes most fektetni.

Így kereshetsz az ebola-járvány megfékezésén

Minden idők legsúlyosabb ebola-járványa tört ki idén márciusban, a halálos áldozatok száma már közel 600. Csupán néhány vállalat gyárt készítményt a vírus terjedésének megállítására, ezek között van a tőzsdén jegyzett Tekmira, amelynek az árfolyama jelentősen emelkedett idén, részben az ebola-járvány kitörése miatt.

Meglepetés meglepetés hátán

A tegnapi amerikai piaczárást követően illetve kedden reggel újabb vállalati gyorsjelentések érkeztek. A társaságok többsége az elemzői várakozások tükrében kellemes meglepetéssel szolgált, és nem egy vállalat javított a korábbi prognózisán.

Lenyeli a keserű pirulát a bankóriás

A Credit Agricole második negyedéves számait most tette közzé, éves szinten az árbevétel 6,1%-kal, míg a profit 97,5%-kal esett vissza. Utóbbira azért kerülhetett sor, mert a bajba jutott portugál bankban meglévő 14,6%-os kitettségüket nullára írták le, ami 708 millió eurós veszteséget jelentett a francia nagybanknak. A vezetőség szerint nem tudtak a visszaélésekről, ezért is támogatják, ha az új portugál vezetés jogi lépéseket tesz. Az utóbbi években nem jöttek be a határon átnyúló tranzakciók a cégnél, ezért mostantól sokkal inkább a belföldi piacra fókuszálnak - írja a Wall Street Journal.

Viszik a BMW-t, mintha ingyen adnák (2.)

A BMW a német autógyártók között utolsóként ma tette közzé második negyedéves számait, így kiderült: a bajorok továbbra is kilinccsel előre száguldanak. Arról ugyan már a korábbi híradásokból tudni lehetett, hogy a cég jól teljesített az autóeladások tekintetében, a fontosabb sorokon viszont pozitív meglepetés született, sikerült az elemzői várakozásokat felülmúlni.

A gyorsjelentés legfontosabb pontjai:

Pozitívumok:

  • Jól teljesített a BMW-csoport az eladások tekintetében;
  • A BMW rekord eladást ért el (458 ezer darab);
  • Az árbevétel, az üzemi eredmény és a nettó eredmény növekedett év/év alapon;
  • Az üzemi és a nettó eredmény soron sikerült meghaladnia a cégnek az elemzői várakozásokat;
  • A menedzsment szerint tarthatók az idei évre vonatkozó eredménycéljaik, véleményük szerint ismét rekord értékesítés születhet, ami azoknak az új modellnek lesz köszönhető, amit a társaság az elkövetkezendő szűk 1,5 évben fog bemutatni;
  • Az üzemi marzs 13,1 százalékos volt csoportszinten (az autógyártó üzletágé 11,7 százalék volt).


Negatívumok:

  • Nem fogyott jól a MINI;
  • Az árbevétel elmaradt az elemzői várakozásoktól;
  • A termékfejlesztés és a termelés bővítése miatt az árbevétel bővülésével a költségek is megugrottak.

Olajat önt a tűzre a Deutsche Telekom

Nem tartja vonzónak a Deutsche Telekom menedzsmentje az Iliad ajánlatát, amelyet a DT amerikai leányvállalatára tett, írja a Reuters. Szakértők szerint az Iliad emelheti a tétet, ezzel pedig igazi felvásárlási csata alakulhat ki.

Tovább gyengülhet az euró - megállítja a DAX lejtmenetét? (Quaestor)

A Wall Street két éve nem látott eséssel zárta az előző hetet, az előző hónapokban látott rali után korrigáltak a részvényindexek. A múlt heti adatdömping után ezen a héten is lesz mire figyelni, az ISM intézet kedden teszi közzé szolgáltatóipari indexét, míg szerdán a GDP szempontjából is fontos külkereskedelmi adat érkezik. Vállalati fronton az eddigi hetekhez képest sokkal kevesebb jelentőre kell számítani, az S&P 500 komponensei közül 72 cég teszi közzé negyedéves számait, ezek közül elsősorban a médiacégeket érdemes kiemelni, a Walt Disney kedden, a Time Warner szerdán, a CBS pedig csütörtökön publikálja gyorsjelentését.

Felfelé törtek az amerikai indexek

Két éve nem látott esést szenvedett el az S&P múlt héten, a befektetői hangulat tehát nem volt túl jó, azonban a hétfői kereskedésben megnyugodtak a kedélyek. Makroadat hiányában a vállalati gyorsjelentésekre és nemzetközi hírekre lehetett hagyatkozni, a hangulat pedig optimista volt részben a bajba jutott portugál bank megmentése okán. A vezető részvényindexek végül 0,5-0,7%-os pluszban fejezték be a napot. A szakértők megosztottak, egyesek nagyobb esést sem tartanak kizártnak, míg mások szerint még nincs itt az ideje a kiszállónak.

Kivonul Magyarországról a Lukoil

A Lukoil több régiós országban is eladja a töltőállomásait, többek között a magyar piacról is kivonulnak. A Reuters hírével szinte egyidőben bejelentették, hogy a MOL-csoport megállapodást írt alá a LUKOIL-lal a vállalat kiskereskedelmi hálózatának átvételéről Csehországban - áll a társaság közleményében.

Adják a DAX-ot

Nincs egységes irány az európai piacokon azt követően, hogy júniusban még mindig csökkentek a termelői árak az egy évvel korábbi szinthez képest. Ráadásul a befektetők még mindig büntetik azokat a vállalatokat, amelyek relatíve nagyobb kitettséggel rendelkeznek az orosz piac irányába. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is gyengén teljesített, egyedül a MOL tudott erősödni.

Ez az igazi rezsicsökkentés - Olcsóbb mobilozást mindenkinek!

Xavier Niel nem kispályázik: az internetpiac átalakítása után a mobilpiacot is szétverte Franciaországban, elképesztően kedvező ajánlataival a Free Mobile nevű cége a nulláról indulva mára a piac hetedét birtokolja, a nagy szolgáltatók üzletét olyan szinten rontja, hogy azok a Free betiltását kérték a hatóságoktól, és már a kormány is felszólalt a cég agresszív terjeszkedése ellen. De ki ez az ember, és mit művelnek az általa vezetett cégek, amelyektől már nem csak Franciaországban, de az Egyesült Államokban is félnek?

Kilövés előtt az arany? - Videó technikai elemzés

Az elmúlt hetekben lassú korrekció jellemezte az arany árfolyamát, a csökkenő mozgást azonban hamarosan újabb emelkedő hullám követheti. Turbo Trader indikátorunk jelzést adott, így a további feltételek teljesülése esetén érdemes a piacra lépést megfontolni. Hol vannak a vételi zónák az arany grafikonján? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellé vagy helyett keresel befektetést? Mutatjuk a lehetőségeket!
Holdblog

Már a pia sem kell?

Elém került az alábbi ábra, elég vegyes érzelmek fogtak el az oszlopokat látva. Egyrészt örültem, hiszen első...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.