Tőzsde

Nem vettél Alibabát? Hiba volt!

Jelentős emelkedéssel indította tőzsdei pályafutását a kínai internetes kiskereskedelmi cég, az Alibaba a New York-i tőzsdén. A 68 dolláros kibocsátási árhoz képest 92 dolláron nyitott a papír, de jelenleg már 100 dollár közelében az árfolyam.

Ők az Alibaba új milliárdosai

Az Alibaba tőzsdére lépése valóságos sikertörténet lett, a részvények a legmagasabb áron mentek el, amit a menedzsment megcélzott és nagy emelkedéssel indították a kereskedést a részvények. A vállalat bekerült a legnagyobb amerikai vállalatok közé, piaci kapitalizációja meghaladja az olyan versenytársakét, mint az Amazon. A tőzsdére lépés során több nagytulajdonos is adott el, akik immár hivatalosan milliárdosok lettek.

Felfüggesztették a Norbi részvények jegyzését - Mit mond a cég?

Az MNB mai határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, s ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást.

Elképesztő pofont kapott a Magyar Telekom

Nem lesz független Skócia, ugyanis nyertek a függetlenségre Nemmel szavazók a tegnap tartott skót népszavazáson. A befektetők alapvetően örülnek a népszavazás eredményének, a fontosabb tőzsdék emelkednek. A magyar piacon viszont nyoma sem volt a külföldi kedvező hangulatnak. A BUX esett, ami elsősorban a Magyar Telekom számlájára volt írható.

Ebben az ügyben a MOL, az OTP és a Richter is érintett

Hétfőn a BUX és a CECE részvényindexek esetében is változások várhatók, ekkor lépnek életbe ugyanis az új indexsúlyok. A magyar papírok közül a MOL, a Richter és az OTP is érintett a változásban.

Célárcsökkentés érkezett a MOL-ra

A Deutsche Bank 14 000 forintra csökkentette a MOL részvényeire megfogalmazott célárfolyamát, míg az ajánlását a korábbi vételről tartásra rontotta. A piaci szereplők ugyanakkor nem aggódnak, a cég árfolyama nem változott a tegnapi záróárfolyamához képest.

Hatalmas dologra készül az SAP (2.)

Története legnagyobb felvásárlást jelentette be az SAP tegnap éjjel. Az amerikai Concur Technologies nevű vállalatot veszi meg, amellyel a cloud-szolgáltatások területén erősíti portfolióját. 7,3 milliárd dollárt fizet a cégért (részvényeként 129 dollárt), ami közel 20%-os prémiumot jelent a tegnapi záróárfolyamhoz képest.

Változtat tervein a K&H anyabankja

Nem sikerült lezárni az Antwerp Diamond Bank eladását a Yinren Group számára, így a KBC a leánybank hitelállományának és tevékenységének fokozatos leépítése mellett döntött - közölte a belga pénzügyi csoport.

Tőzsdén az Alibaba, indul a kereskedés!

Bejöttek az Alibaba menedzsmentjének legoptimistább várakozásai, a megcélzott ársáv tetején keltek el a társaság részvényei a tegnap zárult elsődleges részvénykibocsátás során. Ezzel 168 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú cég lesz az Alibaba, nagyobb, mint amerikai versenytársa, az Amazon. A vállalat részvényeivel ma indul a kereskedés az New York-i tőzsdén. A befektetési sztori meggyőző, de vannak érdekességek a cégben, amik elrettenthetik a befektetőket.

Történelmi csúcson zárt a Dow Jones és az S&P 500

Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödnek, azt követően, hogy tegnap a Fed konkrét iránymutatást fogalmazott meg az általa felhalmozott értékpapírokkal kapcsolatban. A befektetőket még az sem bizonytalanított el, hogy kissé romlott az USA üzleti környezete és meglepően rossz amerikai lakáspiaci adat érkezett. Utóbbi ugyanis azokat a várakozásokat erősítette, hogy a Fed tartósan alacsonyan tarthatja irányadó kamatrátáját.

Az MNB vizsgálja a Norbi Update tájékoztatóját

A Magyar Nemzeti Bank áttekinti, hogy indokolt-e a Norbi Update Lowcarb Nyrt. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítése azt követeőn, hogy az egyik befektetői szervezet kérte az MNB intézkedését. A jegybank addig is felhívta a befektetők figyelmét arra: döntéseik meghozatala során az MNB által korábban jóváhagyott részvényértékesítési tájékoztatóban foglalt információkat vegyék figyelembe.

A Magyar Telekom rántotta magával a piacot

Kivétel nélkül erősödnek a nyugati indexek, a német tőzsdét egyedi vállalati hírek segítik. Amerikában pedig a Fed-elnök, Janet Yellen tegnapi szavainak örülhetnek a befektetők, akiket még az sem bizonytalanított el, hogy kissé romlott az USA üzleti környezete és meglepően rossz amerikai lakáspiaci adat érkezett. A magyar piac viszont nem tudott profitál a kedvező nemzetközi hangulatból, a BUX eséssel zárta a kereskedést, ami elsősorban a Magyar Telekom számlájára volt írható.

Öt érdekesség, amit tudni kell az év tőzsdei sztorijáról

Az év, de az is lehet, hogy minden idők legnagyobb részvénykibocsátásának lehetünk szemtanúi a héten: holnap indul a kereskedés az Alibaba részvényeivel. A kínai internetes kiskereskedelmi óriás sztorija nem véletlenül került a befektetők figyelmének középpontjába. Most öt elképesztő tényt gyűjtött össze a Marketwatch, ami még meglepetést okozhat a jól informált befektetőknek is.

Ezért emelkednek a tőzsdék!

A geopolitikai kockázatok, a Fed első kamatemelésének közeledése illetve a gyenge európai gazdaság ellenére meglehetősen jól teljesítenek az amerikai részvénypiacok. A kockázatokat tekintve sokakban merülhet fel a kérdés, hogy akkor mégis mi hajtja a ralit. Ami biztos, az amerikai vállalatok évek óta nem látott értékben vásárolják a saját részvényeiket, jelentős lökést adva a részvényárfolyamoknak. Van, aki azonban már figyelmeztet, a saját részvény vásárlások vége könnyen a bikapiac végét jelentheti.

Zuhan a Hyundai - Az ok a "Gangnam Style"

A Hyundai Motors árfolyama közel 10 százalékot zuhant azt követően, hogy a cég bejelentette: új főhadiszállás építésébe kezd Szöul legfelkapottabb részén, a Gangnam-negyedben. A beruházás 10 milliárd dollárból valósulhat meg, a nagystílű költekezés láthatóan kiverte a biztosítékot a befektetők körében.

A Bayert is feldarabolnák

Leválasztaná a műanyagtermékek és alapanyagok gyártásával foglalkozó részlegét a Bayer, a német vegyipari cég akár tőzsdére is viheti a több, mint 8 milliárd euró értékűre becsült üzletágat, tudta meg a Wall Street Journal Deutschland.

Holnap már bárki megveheti az év tőzsdei sztoriját

Ma zárul az év tőzsdei kibocsátása, ami könnyen lehet, hogy minden idők legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása lesz. Az Alibaba részvénykibocsátása a végére ért, ma a tőzsdék zárása után megállapítják az árat és holnap indul a kereskedés a papírokkal a New York-i tőzsdén. A kibocsátás értéke elérheti a 22 milliárd dollárt, piaci kapitalizációja pedig 150 milliárd dollár felett lehet.

Feldarabolnák az Adidast - Szárnyal az árfolyam

Pénzügyi befektetők szállnának be az Adidasba, a céljuk az, hogy eltávolítsák a jelenlegi vezetést, és később feldarabolják a céget, tudta meg a Manager Magazin.

Nagy hullámokat keltett a Fed, de zárásra szépített a Wall Street

A Fed bejelentésére nagyon megnőtt a pénz- és tőkepiaci volatilitás az Egyesült Államokban. Először a részvényindexek és az állampapírok is erős ütést kaptak, de később korrekció bontakozott ki. A dollár azóta hevesen erősödik az euróval szemben, míg a részvényindexek a nap végére 0,1-0,2 százalékos pluszban zártak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.