Tőzsde

Hol vegyünk OTP-t? - Videó technikai elemzés

Jó 600 forintot zuhant az OTP árfolyama alig több mint egy hét alatt. Hasonló szituációkban az egymillió dolláros kérdés akként hangzik, hogy mikor fordul az árfolyam? Telefonos segítség helyett, videó technikai elemzésünkben áttekintjük, mely technikai szintek fordíthatják meg az OTP árfolyamát, hol érdemes vételi pozíciók felvételén gondolkozni.

Lenyomja a Nike az Adidast!

A vártnál jobban teljesít a Nike, az amerikai sportszergyártó piaci részesedést szerez a versenytársaitól és a kilátások is optimizmusra adnak okot.

Nincs itt semmi látnivaló, csak 9 iPhone hajlott meg!

Megtörte a csendet az Apple, miután tegnap az iPhone 6 készülékek hajlíthatóságáról szólt a nap a médiában világszerte. Az amerikai mobilpiaci óriás azzal védekezik, hogy "mindössze" 9 telefon meghajlása miatt panaszkodtak a vásárlók. A dolog pikantériája, hogy ez nem sokkal azután történt, hogy az Apple visszavonta a szoftverfrissítését is, amiben szintén voltak hibák.

Raiffeisen: el kell adni a Richtert

Pesszimistábbá vált a Richter kilátásaival kapcsolatban a Raiffeisen, csökkentették célárukat és eladásra javasolják a magyar gyógyszercég papírjait.

Nem gondolnád, hol lakik a legtöbb milliárdos

Európában él a legtöbb dollármilliárdos a világban, de az, hogy idén növekszik a milliárdosok vagyona, elsősorban az ázsiaiaknak köszönhető - derül ki a UBS éves felméréséből. Az év eleje óta 155 "új milliárdost" köszönthettünk a világban, velük együtt már 2325-en vannak, ami új rekordot jelent. A felmérésből az is kiderül, hogy egy átlagos milliárdos 63 éves és hogy a teljes vagyon közel 90%-a férfiak kezében van.

"Üres" cégbe fektetni? Ezen lehet igazán nagyot kaszálni!

Tőzsdére ment Dubajban egy olyan vállalat, amely értelmezhető tevékenységet egyelőre nem végez, azonban úgy tűnik, ez a befektetőknek nem is fontos, így is szépen elszállt a társaság részvényeinek az árfolyama.

Már megint nagyot kapott az OTP

Több meghatározó jegybank közelgő monetáris szigorítása illetve a tovább mélyülő nyugat-orosz ellentét miatt a csütörtöki kereskedés második felében szórni kezdték a részvényeket a befektetők. Az irányadó indexek 1-1,5 százalékkal kerültek lejjebb. A budapesti befektetők is rossz napot zártak, az OTP ma ismét több százalékos zuhanással fejezte be a kereskedést.

1 milliárd dolláros hitelkeretről tárgyal a MOL

A MOL tárgyalásokat folytat pénzintézetekkel hitelkeret megállapodásról, melynek maximális összege elérheti az 1 milliárd dollárt - számolt be a Reuters banki forrásokra hivatkozva. A hírügynökség információi szerint korábban a MOL kisebb hitelfelvételi igényt jelzett.

Mégsem lesz az Air France-nak Európát meghódító fapadosa

Feladta terveit az Air France-KLM, hogy saját diszkont légitársaságával terjeszkedjen Európában. Ez a célkitűzése sokba került neki, a pilóták 11 napja tartó sztrájkkal tiltakoztak ellene, ami 200 millió eurós költséget okozott a cégcsoportnak.

Újra eljött a Samsung ideje!

Sokan már leírták a Samsung-sztorit, az elemzői vélemények 2009 óta nem voltak ilyen "negatívak" a céggel kapcsolatban. Úgy tűnik azonban, hogy a Franklin Templeton egyik 500 millió dollárnyi vagyonért felelő alapkezelője jó befektetésnek tartja most a dél-koreai mobilgyártót: bejelentette, hogy részvényeket vásárolt. Az alapkezelőnek általában nincsenek rossz ötletei, az elmúlt három évben 92%-kal teljesítette felül a versenytársait.

A győri távhőpiacot is célba vette a PannErgy

Hőszállítási szerződést kötött a PannErgy a Győr-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt-vel - áll a társaság közleményében.

Ütik a tőzsdéket

Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, az orosz-nyugat ellentét kezd eldurvulni, de vártnál gyengébb makroadat miatt is adják a részvényeket.

Fontosabb részletek

  • A várakozásoknál is nagyobb mértékben, 18,2 százalékkal csökkent augusztusban a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban
  • Nagyot esett ma a tech szektor, az Apple részvények több, mint 3 százalékos mínuszban állnak, ez is lefelé húzza a fontosabb amerikai részvényindexeket
  • Szerdán több mint egy hónapja nem látott mértékben emelkedtek az amerikai tőzsdék, összességében csütörtökön volt honnan esni
  • Kezd eldurvulni a nyugati hatalmak és Oroszország közötti konfliktus, állítólag az oroszok külföldi eszközök lefoglalásán gondolkodnak
  • Az Iszlám Állam nevű szervezet terrortámadásokra készül New York és Párizs metróhálózata ellen, jelentette be az iraki miniszterelnök
  • A dallasi Fed elnöke, Richard Fisher azt nyilatkozta az amerikai jegybanki kamatemeléssel kapcsolatban, hogy arra inkább korábban, mint később kerül sor

Hajlik és nem tudsz vele netezni - Ez az új iPhone (2.)

Az Apple elnézést kér a "hatalmas kényelmetlenségért", amiért egy rosszul sikerült szoftverfrissítéssel megfosztották iPhone 6 felhasználóik egy jelentős részét a mobilhálózat-eléréstől és az ujjlenyomat olvasót is használhatatlanná tették - írja a Financial Times. És ez nem minden: az is kiderült, hogy az új csúcskészülékek könnyedén ormótlan formájúra hajlanak.

Durván túlértékelik a Teslát

Az elmúlt évek egyik nagy autóipari sztorija volt a Tesla, a vállalat részvényeinek árfolyama meredeken emelkedett, a nagy rali után azonban egyre többen vannak, akik szerint túlzóak a vállalattal kapcsolatos várakozások. Most a GM egy korábbi vezetője mondta azt, hogy túlértékelt a cég.

Az orosz szankciók újabb áldozata

A korábbi tervek szerint a Rosznyeft megvenné a Morgan Stanley olajkereskedéssel foglalkozó részlegét, az orosz vállalat azonban a nyugati szankciók miatt könnyen lehet, hogy kihátrál a tranzakcióból - írja a Reuters.

1 évig nem adhatja el Alibaba-részvényeit a Yahoo

Egy évig nem adhatja el a Yahoo a maradék Alibaba-részesedését a céggel kötött megállapodás értelmében - jelentette be tegnap a társaság. Az amerikai internetes kereskedelmi cég az Alibaba tőzsdére lépését követően 15%-os részesedéssel rendelkezik a vállalatban.

Csődeljárást kezdeményezett az Enefi leánya

Az Enefi bejelentette, hogy kapcsolt vállalkozása, az E-Star Management Zrt. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. Ennek oka, hogy a társaság nem tudta határidőben teljesíteni a romániai pénzügyi hivatal felé fennálló fizetési kötelezettségeit.

Megtört a rossz széria Amerikában

Három nap esését követően az amerikai részvényindexek szerdán végre emelkedésbe váltottak. A jó hangulatnak megágyazott a vártnál jobb ingatlanpiaci adat, majd később az emelkedést támogatta, hogy az egyik jegybankár kijelentette, inkább később emelnek, mintsem idejekorán. A vezető részvényindexek végül 0,8-1%-os pluszban zárták a kereskedést.

Ismét nagyot kapott az OTP

A nyugat-európai piacokon a magyar tőzsdezárás idején mintegy 0,5-1 százalékkal erősödtek az indexek, a BUX azonban ma 0,9 százalékot esett. A hazai benchmark alulteljesítését ma is az OTP okozta. Bár újabb, az esést alátámasztó fundamentális hír nem látott napvilágot a pénzintézettel kapcsolatban, a részvények árfolyama azonban fontos technikai szinteket tört, mely további eladókat generálhatott.

Vége a Yahoo-nak? - Eszerint biztosan

Valóságos sikersztori lett az Alibaba elsődleges részvénykibocsátása. Viszont úgy tűnik, hogy nem mindenki örül neki, például a Yahoo részvényesei sem. Az internetes keresőóriás árfolyama napok óta esik és az a furcsa helyzet áll fenn, hogy jelen állás szerint a befektetők még nullára sem értékelik magát a Yahoo-t. A Yahoo-nál maradt Alibaba-részesedés és a részvénykibocsátás során befolyt összeg nagyobb, mint a cég piaci kapitalizációja.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.