Tőzsde

Lezárta latin-amerikai bevásárlását a Richter

A Richter bejelentette, hogy megvásárolta a Mediplus általa még nem birtokolt tulajdonrészét is. Ezzel a marketing tevékenységet végző gyógyszeripari cég tavaly májusban kezdődött felvásárlása lezárult.

Nagyot fordultak napközben az amerikai indexek

Emelkedéssel indították a kereskedést szerdán az irányadó amerikai indexek, a nap közepén azonban hirtelen lefordultak. A vállalati gyorsjelentések mozgatják a piacokat, de egy nagy felvásárlásról is érkezett hír.

Semmit sem ér a Yahoo?

A Yahoo részvényei ma újra esnek a csalódást keltő negyedéves gyorsjelentésre, most ott tartunk, hogy a társaság alaptevékenységét gyakorlatilag semmire sem értékelik a befektetők.

A Molhoz kerülnek az Agip-kutak

A Mol megvásárolja az Eni downstream üzletágát Magyarországon - tette közzé a társaság. Az Eni Hungária összesen 183 töltőállomást üzemeltet Agip márkanév alatt itthon (a franchise partnerek által üzemeltetett töltőállomásokkal együtt) és nagykereskedelmi tevékenységet folytat.

Gigantikus csalás egy gyógyszercégnél

Kora délutánra több nyugat-európai indexnek sikerült a keddi záróértéke felé emelkednie, a javuló hangulat azonban nem segített a BUX-on, mely ma mintegy fél százalékot esett. Makroadatok hiányában ma a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek a befektetők.

Hosszú idő után megszólalt Hernádi

A Figyelő holnap megjelenő számában egy terjedelmes Hernádi Zsolt interjút közöl, a Mol első embere 2 év után most szólalt meg először. Ebben többek között elmondta, a mai napig törvénytelennek tartja a horvátok által kiadott elfogatóparancsot. Az északi-tengeri bevásárlás kapcsán megjegyezte, valóban nem a legjobbkor vettek (100 dollár körüli olajárnál), a baráti kézben lévő részvénycsomagok miatt pedig a részvényeseket nem éri kár.

Jól megy a GM-nek

Erős harmadik negyedéves számokat tett közzé a General Motors, aminek nagyon örülnek a befektetők. A cég árbevétele ugyan csökkent, de ha az egyszeri hatásokat nem vesszük figyelembe, akkor látható, hogy jó úton halad a társaság. A befektetők rá is ugrottak a GM papírjaira, több mint 3 százalékot erősödött az árfolyam.

Tőzsdén a Ferrari - Száguld az árfolyam

Ma lehet először kereskedni a Ferrari részvényeivel, a papírokat a New York-i tőzsdére vezették be, a részvények több mint 15 százalékos pluszban indították a kereskedést.

Még egy nagy felvásárlás a technológia-szektorban

Folytatódik a konszolidáció a chipszektorban, most a Western Digital jelentette be, hogy 19 milliárd dollárért felvásárolja a memóriachipeket gyártó SanDisket. Az ajánlati ár 15%-os prémiumot jelent a tegnapi záróárfolyamhoz képest.

Harcot hirdettek az UniCredit érdekeltségeiért

A Fortess Investment Grouphoz tartozó cégek, ezek közül a legnagyobb Eurocastle Investment fogja megvásárolni az UniCredit rossz követelésekkel foglalkozó üzletágát, a UniCredit Credit Management Bank S.p.A-t (UCCMB). A cég közleménye szerint a hatósági engedélyt is megszerezték. A szintén cégcsoporton belüli Bank Austria alkalmazottai viszont nem adják könnyen magukat, felveszik a harcot a lakossági üzletágukért - írja a Reuters.

Csak úgy záporoznak a gyorsjelentések

Folytatódik a harmadik negyedéves gyorsjelentések közzététele, a tengerentúli nyitás előtt többek között az ABB, a General Motors, a Coca-Cola és a Boeing is publikálta a számait.

Nincs felmentő ítélet Hernádi ügyében

Mégsincs felmentő ítélet a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ügyében - hívta fel a figyelmet az Átlátszó.hu a bíróság honlapján közzétett jogerős ítéletre hivatkozva. A pótmagánvádas eljárás során a felmentő ítélet azért lett volna fontos Hernádinak, mert akkor más bíróság (a horvát sem) járhatott volna el többé az ügyben.

Megbízhatatlan a Tesla? - Indul Magyarország első Model S felmérése

A Tesla árfolyama komoly esést szenvedett el tegnap annak hatására, hogy a Consumer Reports által készített megbízhatósági teszten egy sor hibája került elő a Tesla Model S-nek, ami miatt már nem ajánlják a vásárlóknak az autót. A felmérés hitelességét nem vonhatjuk kétségbe, az időzítés viszont mindenképpen érdekes. Éppen ezért meghirdetjük Magyarország első Model S felmérését! Kérünk, hogyha Tesla tulajdonos vagy, akkor válaszolj a lenti kérdéseinkre és küld el válaszodat az általunk megadott címre "Tesla-felmérés" megjelöléssel.

Viharfelhők a tőzsdék felett - Videó elemzés

Az elmúlt hetek az emelkedésről szóltak a világ vezető tőzsdéin, ám mostanra fontos ellenállásokba szaladtak az indexek, ami könnyedén visszahozhatja a medvéket a piacra. Mely szintek határozzák meg a német és amerikai tőzsdék mozgását? Hol vannak az eladási zónák? Videó technikai elemzésünkből megtudja a választ.

Nem olcsó a Ferrari

A Ferrari-részvényeket a korábban meghirdetett indikatív ársáv tetején, 52 dolláron dobják majd piacra. A bevezetésre már ma sor kerülhet a New York-i tőzsdén.

Nem megy Marissa Mayernek a Yahoo feltámasztása

Gyenge negyedévet zárt a Yahoo és a kilátások sem túl jók a cégnél az év utolsó hónapjaira, ami miatt attól tartanak a befektetők, hogy Marissa Mayer hiábavalóan próbálkozik a cég feltámasztására. A harmadik negyedéves profit elmaradt az elemzői várakozásoktól, a negyedik negyedévre pedig a korábbinál gyengébb bevételvárakozásokat fogalmazott meg a Yahoo.

Elárulta a Raiffeisen terveit a bankvezér

A 2015-ös eredmény után egyáltalán nem, a 2016-os után kevés osztalékot fizet a Raiffeisen Bank International, a bank a tőkemutatója javítását tűzte ki célul - nyilatkozta a bankcsoport vezére, Karl Sevelda a Reuters beszámolója szerint. A politikailag és gazdaságilag stabil országokban növekedni szeretnének, és a más bankoknál eladó portfóliók felvásárlását sem zárta ki Sevelda. Magyarországot nem sorolta ide a bankvezér. A lengyel leány eladása a svájcifrankhitelek külön jogi egységbe csomagolásával folytatódhat.

Amputáció és injekciókúra a svájci nagybanknál

A Deutsche Bank után a Credit Suisse is radikális átalakulást jelentett be ma reggel. A svájci nagybank a menedzsment átalakítása mellett 2018 végére nettó 2 milliárd frankos költségmegtakarítást, kétszeri, összesen 6 milliárd frankos tőkeemelést és univerzális banki érdekeltsége részleges tőzsdére vezetését jelentette be.

Állami cégek jöhetnek a tőzsdére

A jegybank alelnöke, Windisch László a Magyar Időknek azt nyilatkozta, állami cégek jelenhetnek meg a budapesti tőzsdén. A többségi tulajdon megszerzése után az irányításba bevonnák a nagy kibocsátókat és befektetési szolgáltatókat is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.