Tőzsde

Nagy bajt jelez előre a világ legnagyobb konténerszállító vállalata

A világgazdaság további lassulására számít az A.P Moller-Maersk. A cég kommentjeire azért érdemes figyelni, mert a konglomerátum működteti a világ legnagyobb konténerszállító vállalatát, a dán Maersk Line-t, amely a világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonalán, Ázsia és Európa között az áruk ötödét szállítja.

Újabb fájdalmas lépésre kényszerül a Volkswagen

A Volkswagen-csoport jövőre befagyasztja a felsővezetőknek járó ösztönzőket a Volkswagen márkánál a takarékosság jegyében - írja a német Manager Magazin forrásokra hivatkozva.

Megvadultak a bikák a világban

Záporoznak a jó hírek, a befektetők pedig nem győzik zsákolni a részvényeket. Európában a legjobb teljesítményt az elmúlt hetekben keményen büntetett autószektor nyújtotta. Amerikában pedig a technológia vállalatok papírjaiért rajongtak, a Facebook történelmi csúcsára erősödött.

Fontosabb részletek

  • Az EKB bejelentette: decemberben felülvizsgálják havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programjukat és szükség esetén készek 2016 szeptembere utánra is kiterjeszteni a programot.
  • A Google, a Microsoft és az Amazon is a várakozások felett teljesített a harmadik negyedévben.
  • A kínai lakásárak zsinórban ötödik hónapja emelkednek.
  • A kínai jegybank újabb 25 bázispontos vágást hajtott végre, ami erősíti a kínai vezetés azon bejelentését, hogy mindent megtesznek az év végére kitűzött növekedési céljuk eléréséért.

Nem áll le a Vivendi

A Vivendi bejelentette, hogy tovább növelte részesedést az olasz Telecom Italiában, így már 20 százalékos részesedéssel rendelkezik - írja a Marketwatch.com.

Záporoznak a gyorsjelentések

Több nagyobb vállalat is közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. Megnéztük, hogy a Volvo, az Ericsson, az Electrolux, az Amazon, a Procter & Gamble és az American Airlines hogyan szerepelt a legutóbbi negyedévben, és hogyan reagáltak a friss számokra a befektetők.

A Fotex eladta a Balaton Bútor Kft-t

A Magyarországról pár éve Hollandiába, majd Luxemburgba költöző Fotex eladta a veszprémi Balaton Bútor Kft-t és komoly méretű hollandiai irodaházat vett. A részvények árfolyama bő két hét alatt 18 százalékot erősödött - írja a Privátbankár.hu.

Zárva lesz a budapesti tőzsde

Az 1956-os forradalomra való emlékezés miatt a Budapesti Értéktőzsdén nem lesz kereskedés pénteken. A régiós és a nyugati börzéken ugyanakkor a megszokottak szerint lehet majd kereskedni.

"Super-Mario" segített Amerikán is

Átragadt a kedvező hangulat az európai részvénypiacokról az amerikai tőzsdékre is és ez az Európai Központi Bank elnökének köszönhető. A vezető tengerentúli indexek 2%-hoz közeli emelkedéssel zártak.

Ez az Apple legújabb dobása

Az Apple legnagyobb beszállítójával, a Foxconn-nal közösen egy 600 megawatt kapacitással rendelkező naperőmű megépítését tervezi. Ezzel egy komoly lépés tesz az okostelefongyártó, hogy a kínai gyáraiban teljesen tiszta energiát használjanak.

Reagált a Masterplast: nem tudott mögöttes ügyletekről

Csütörtök délután írtuk meg, hogy információink szerint a Masterplast jogosulatlanul csökkentette áfabefizetési kötelezettségét. A vállalat este rendkívüli tájékoztatójában reagált.

Draghi megvadította a bikákat

Jó volt a hangulat Európában és a magyar tőzsdén is azt követően, hogy Mario Draghi bejelentette: decemberben felülvizsgálják havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programjukat és szükség esetén készek 2016 szeptembere utánra is kiterjeszteni a programot.

Itt az újabb magyar tőzsdei botrány

Alig hevertük ki a BTel-botrányt, máris jöhet egy újabb: a BÉT-en jegyzett Masterplasttal kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a vállalat jogosulatlanul csökkentette áfabefizetési kötelezettségét, ezzel közel 270 millió forint kárt okozhatott az állami költségvetésnek. Ha a gyanú beigazolódik, az évekre visszavetheti a cég fejlődését.

Ma sincs megállás, tovább pörög a jelentési szezon

Továbbra is szinte megállás nélkül érkeznek a harmadik negyedéves gyorsjelentések, ma reggel illetve tegnap este többek között az American Express, a PKN Orlen, az Orange, a Pernod Ricard és a Roche is jelentett.

Kukacos az Alma - Videó technikai elemzés

Az elmúlt évek egyik részvénypiaci sztárja az Apple volt, mely árfolyamszárnyalása éveken keresztül elkápráztatta a befektetőket. A fák azonban nem nőnek az égig, így az Apple grafikonján is sokasodnak a jelek, melyek az emelkedő tendencia megtörését valószínűsítik. Mely technikai szinteket célszerű figyelni? Videónkból megtudja a részleteket.

Kis osztalék, nagy bánat

Elképesztően magas összeget fizetett új frekvenciablokkokért a legutóbbi aukción a legnagyobb lengyel távközlési vállalat, az Orange Polska, a cég emiatt az osztalék lefelezése mellett döntött, emiatt pedig folytatódik az árfolyam esése.

Itt az újabb Enron-botrány?

Hatalmas esett tegnap a kanadai központú gyógyszeripari cég, a Valeant részvényárfolyama, miután megjelent egy elemzés, ami a vállalatnál gyaníthatóan zajló csalásokra hívta fel a figyelmet. A Citron Research elemzésében egyenesen az Enronhoz hasonlította a céget, és a jelenleg is 110 dollár felett forgó részvényekre 50 dolláros célárat adott. A Valeant határozottan cáfolt mindent.

Kettéválasztja leánybankját a Raiffeisen

Elfogadta a lengyel pénzügyi felügyelet a Raiffeisen Bank International tervét, amely szerint lengyel leánybankja könnyebb értékesíthetősége érdekében leválasztják a bank frankhitel-portfólióját - számolt be a Reuters.

Ezekkel a modellekkel támad a Mercedes (2.)

A Daimler a várakozásoknál jobb eredményről számolt be, a cég értékesítései nagyon pörögtek, aminek a hajtómotorja a kompakt szegmens és a C-osztály volt, de jól fogytak a magasabb profittal értékesíthető drágább modellek is. Az egyes divíziók jól teljesítettek, egyedül a busz-üzletág gyengélkedett. Az erős harmadik negyedéves számokat követően a menedzsment nagyon optimista, az értékesítéseknek köszönhetően az árbevétel és az üzemi eredmény területén is szignifikáns növekedésre számítanak 2015-ben.

Nagy volt az öröm az eBaynél

Örülnek az eBay befektetői a harmadik negyedéves számoknak, amit tegnap, a piacok zárása után tett közzé az internetes kiskereskedelmi óriás. A bevétel és a profit kisebb mértékben esett, mint amire az elemzők számítottak, amire csaknem 9%-ot ugrott a részvények árfolyama.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.