Tőzsde

Kilőtt a Nyomda!

Kilőtt a Nyomda!

A legnagyobb sztori kétségtelenül a Nyomda részvényeinek emelkedése ma reggel a magyar tőzsdén: a papír már több mint 5 százalékos pluszban is volt a reggeli nyitást követően, miután tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ghánában aláírt egy megállapodást, mely szerint a cég gyárthat biometrikus útlevelet a ghánai állampolgároknak.

Elkezdene kriptózni az egyik magyar tőzsdei cég

Elkezdene kriptózni az egyik magyar tőzsdei cég

Érdekes közlemény jelent meg ma reggel a BÉT-en, az egyik tőzsdei vállalat, a Megakrán igazgatósága ugyanis arról döntött, hogy megvizsgálja, hogyan tudná a szabad pénzeszközeit kriptoeszközökbe fektetni.

Beszakadt az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Beszakadt az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában visszafogott pluszban voltak a vezető részvényindexek, a német tőzsdén ma is csúcsdöntés volt. Amerikában kezdenek elbizonytalanodni a befektetők, miközben a rendkívül magas exportadatoknak köszönhetően beszakadt az olaj ára.

A Nyomda gyárthat biometrikus útlevelet Ghánában

A Nyomda gyárthat biometrikus útlevelet Ghánában

Az ANY Biztonsági Nyomda gyárthat biometrikus útlevelet ghánai állampolgároknak - erről írt alá megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ghánában a tárcavezető Facebook-oldalán közzétett bejegyzése szerint.

A Magyar Telekom vitte a prímet

A Magyar Telekom vitte a prímet

Stagnált szerdán a BUX. A blue chipek azonban vegyes képet mutattak: amíg esett az OTP és a Mol, addig szárnyalt a Richter és a Magyar Telekom, utóbbi ráadásul több mint 3 százalékot emelkedett.

A befektetők is várják a Mikulást, pedig mostanában nem sok jót hozott

A befektetők is várják a Mikulást, pedig mostanában nem sok jót hozott

Egyesek alig várják a Mikulás megérkezését, míg mások (spoiler alert!) belebújnak a Télapó bőrébe a mai nap során. A tőzsdei befektetők minden bizonnyal az első táborba, vagy legfeljebb a metszetbe tartoznak. A december ugyanis a tőzsdei folklór szerint a Mikulás rali időszaka, amely kifejezetten erős szokott lenni a részvénypiacok szempontjából. Az elmúlt évtizedekben azonban egyre kevesebb ajándékot hozott a Mikulás a befektetőknek decemberben.

A Magyar Telekom a nap sztárja

A Magyar Telekom a nap sztárja

A kereskedési idő felénél a Magyar Telekom vezeti az emelkedést, de jó formában van a Richter is. Az OTP és a Mol részvényei kisebb mínuszban vannak.

Öveket becsatolni – Most mehet igazán nagyot a Wizz Air!

Öveket becsatolni – Most mehet igazán nagyot a Wizz Air!

Igencsak rázós éve van a Wizz Airnek: májusban még a szárnyaló papírról, októberben pedig már a romló fundamentumok miatt lefeleződött árfolyamról írtunk. Az elmúlt hetekben nagyot ralizott a papír, de néhány napja fontos szinten akadt el az emelkedés. Az igazi fordulat úgy tűnik most jöhet, megnéztük, hogy meddig emelkedhetnek a Wizz Air részvényei.

Elárulták a profik, mire lehet számítani a tőzsdéken 2024-ben

Elárulták a profik, mire lehet számítani a tőzsdéken 2024-ben

A gyötrelmes tavalyi év után az idei részvénypiaci sztori a feltámadásról szólt az Egyesült Államokban, hiszen a mérséklődő infláció, a magas kamatokat a vártnál jobban elviselő gazdaság, és a mostanra eluralkodó narratíva a kamatemelési ciklus végéről meghozta a befektetők étvágyát a kockázatos eszközök iránt. Az idei kép tehát egyértelműen pozitív, viszont sokkal izgalmasabb, hogy mi várhat az amerikai részvénypiacra 2024-ben. Épp most van az az időszak, amikor a nagy Wall Street-i elemzőház közzéteszik a friss várakozásaikat, ezeket gyűjtöttük össze.

Óvatos kezdés a magyar tőzsdén

Óvatos kezdés a magyar tőzsdén

A hazai blue chipek közül emelkedik a Richter és a Magyar Telekom is, stagnál a Mol, míg az OTP kisebb mínuszban van a nyitást követően.

Új csúcson zárt a német tőzsde, az amerikai piacok elakadtak

Új csúcson zárt a német tőzsde, az amerikai piacok elakadtak

Több izgalmas sztorival is kecsegtetnek ma a magyar tőzsde vállalatai, többek között nemrég a Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal, de a Glosternél is bejelentettek egy jelentős projektet. Tegnap csúcsdöntést láthattunk a BUX indexnél, ma azonban többek között az OTP gyengélkedésének köszönhetően mínuszban van a magyar tőzsde. Eközben viszonylag jó a hangulat az európai börzéken, új történelmi csúcsra került a nap végén a német tőzsde.

Szárnyal a kínai Tesla-rivális részvénye

Szárnyal a kínai Tesla-rivális részvénye

Közzétette legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését a kínai EV-gyártó Nio: a tártsaság a vonatkozó időszakban csökkenő veszteségről számolt be, de a piaci várakozásoktól elmaradó bevételi előrejelzéssel rukkolt elő. A befektetők összességében pozitívan fogadták az új számokat, nagy emelkedésben van a Nio részvényárfolyama.

Nincs meg az irány az amerikai tőzsdéken

Nincs meg az irány az amerikai tőzsdéken

Bizonytalan hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,3 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,1 százalékos mínuszban áll, a Nasdaq azonban 0,2 százalékot emelkedett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.