Friss műholdfelvételek terjengenek a közösségi médiában arról, hogy Ukrajna legutóbbi orosz katonai repülőterek elleni dróncsapásai olyannyira sikeresek voltak, hogy Moszkva a bombázóflotta áthelyezésére kényszerült.
Az orosz Mash számolt be róla először, hogy ismét kisméretű drónnal kísérelt meg Ukrajna csapást mérni egy olyan orosz légibázisra, amely Tu-22M3 stratégiai bombázóknak ad otthont.
Szombaton ukrán drónok támadták az Ukrajnától mintegy 700 kilométerre található Szoltci-2 orosz katonai légibázist. Képeken az eredmény.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője jelentette, hogy Oroszország eddig mintegy 140 darab H-22 rakétát használt fel Ukrajna támadására, és mintegy száz darab áll az orosz haderő rendelkezésére ebből a típusból. A rakéta több, mint 4-szeres hangsebességgel képes repülni, és hagyományos ukrán légvédelmi rendszerekkel szinte lehetetlen lelőni.
Egyre nagyobb a baj, a vallási fanatizmus pedig ezen nem fog segíteni.
A drónközpont egyik vezetője volt.
A külügyminisztérium adott ki egy nyilatkozatot.
Mit mutat a második negyedéves GDP-adat?
"Tegnap azt mondtad, majd holnap" – Nike.
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.