MNB

Olyan döntés készülődik, amire Matolcsyéknak is figyelni kell

Csak itthon lesz rövidített hetünk, ennek ellenére a hét első felében külföldről sem várunk fontos adatokat. A következő napokban az EKB kamatdöntő ülése és a pénteki amerikai GDP-adat határozhatja meg a hangulatot.

Hová tűnt évi 50 ezer magyar lakáshiteles?

Nagy tévedés, hogy a tíz évvel ezelőtti csúcshoz közelít a lakáshitelek népszerűsége a magyar lakosság körében. Évente csak mintegy 100 ezer lakáshitelt folyósítanak ugyanis a bankok, ami 40-50 ezerrel kevesebb a válság előtti szintnél. Hiába tartózkodunk már majdnem a 2008-as rekordszinten a piaci értéket tekintve, jóval szűkebb a hitelfelvevői kör, mint korábban. Elsősorban az átlagos összeg emelkedése mozgatja tehát felfelé a piacot, miközben a futamidő is rekordszintre érkezett. A KSH ezen a héten közzétett első féléves lakáshitel-statisztikáiból szemezgettünk.

Figyelmeztet az MNB: támadnak a bankszámlákra vadászó csalók

Az MNB - a vonatkozó szigorú szabályok számonkérésével - folyamatosan felügyeli a pénzügyi intézmények informatikai rendszereinek biztonságát. Az adathalászok épp ezért nem a banki rendszereket támadják, hanem az ügyfeleket igyekeznek rábírni személyes banki azonosítóik megadására. Az MNB a csaló tartalmak felismerése és tudatos fogyasztói kezelése érdekében honlapján tájékoztató aloldalt indított, s csatlakozott az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampányhoz is - olvasható az MNB közleményében.

Már csak két hétig fizethetsz a régi ezressel

Már csak két hétig, azaz 2018. október 31-ig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 1000 forintos bankjegyek. November 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos címlettel lehet fizetni - emlékeztet az MNB.

Méretes MNB-bírságot kapott az Allianz

Az MNB összesen 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a biztosító belső kontrollrendszerét, kiszervezési tevékenységét, közvetítői nyilvántartását, kgfb-állománykezelését, IT-biztonságát, illetve - több üzletágban - az ügyfélszerződései tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt.

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

Történelmi fontosságú változások sokasága kavarta fel a pénzügyi szektor életét a mai nap: bejelentette az MNB, hogy jelentősen növeli az ország aranytartalékát, beszántották a lakástakarékok állami támogatását és bejelentette az ÁKK, hogy beléphet az állam a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Összefoglaltuk a nap legfontosabb eseményeit.

Kijött az MNB indoklása a kamatdöntésről

A Monetáris Tanács megítélése szerint az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban összességében romlott a nemzetközi piaci hangulat, ennek ellenére érdemi változás nem történt a mai ülést követően kiadott jegybanki közleményben. Az MNB szerint az infláció emelkedését egyedi tényezők hatása okozta, az alapfolyamatokat megragadó mutatók nem változtak érdemben, ezért az inflációs cél eléréséhez továbbra is a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges. A közleményben szerepelnek még a szeptemberben hozott, a nem konvencionális eszköztár átalakítását érintő döntések, valamint a tény, hogy az intézmény 30 tonnával növelte az ország aranytartalékát. Összességében tehát a szöveg nem okozott meglepetést, a piaci várakozásoknak megfelelően nem történt említésre méltó változtatás.

Nézegess képeket, ahogy fontos emberek méregetik az MNB aranyát

A Magyar Nemzeti Bank kedden bejelentette, hogy a Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte aranytartalékát, ez az arany megérkezett hazánkba. Ennek egy töredékét be is mutatták a keddi eseményen, ahol a hazai bankvezérek is felvonultak.

Kiugró mértékben gazdagodik a magyar lakosság

Nemzetközi összehasonlításban is kiugró mértékben növekedett a válság óta a magyar megtakarítások szintje, fejlettségünkhöz képest viszonylag nagy pénzügyi vagyonnal rendelkeznek a háztartások. Az emelkedő vagyon azonban nem tükröződik a hosszú távú befektetésekben - ismertette a Portfolio mai Öngondoskodás 2018 konferenciáján Gerendás János, az MNB igazgatója.

Elsütötte fegyvereit az MNB, most ideje újratölteni

A Portfolio által megkérdezett elemzők egyetértenek abban, hogy a holnapi kamatdöntő ülésen sem kamatemelés, sem pedig a nem konvencionális eszköztárral kapcsolatos bejelentés nem várható a Magyar Nemzeti Bank részéről. A szakértők túlnyomó többsége az élénkülő hazai inflációs és az emelkedő magyar hozamok ellenére továbbra is úgy véli, hogy legkorábban 2020-ban kezdheti el emelni a kamatokat a jegybank, addig folytatva különutas politikáját.

Rendkívüli bejelentést tesz holnap a jegybank

Sajtótájékoztatót hirdetett holnap délelőtt 10 órára a Magyar Nemzeti Bank. A téma: "Rendkívüli bejelentés - az MNB befektetési politikája".

Tud még meglepetést okozni az MNB?

Itthon a hetet egyértelműen az MNB kamatdöntése határozza meg, külföldön pedig jönnek az első harmadik negyedéves GDP-adatok, méghozzá Kínából. Vagyis csak első ránézésre lesz unalmas időszakunk, és akkor még nem beszéltünk a mélyben rejlő piaci kockázatokról.

Ez tényleg nagy dobás lenne: az állam kirázná a pénzt a párnacihánkból

Lennének lehetőségei az államnak, hogy tovább ösztönözze a lakossági állampapírok vásárlását, kérdés csak az, hogy érdemes-e ennek az árát bevállalni. Nagy Márton múlt heti jelzése után könnyen lehet, hogy az állam nekifut a nagy feladatnak, hogy a készpénzben lévő megtakarítások egy részét átterelje a lakossági állampapírok piacára.

Megalakult ma a Mesterséges Intelligencia Koalíció

Az MNB alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által ma megalapított Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. Az új testület feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, s az együttműködési keretrendszer kialakítása annak érdekében, hogy Magyarország e technológia terén az európai élvonalba kerüljön - közölte a jegybank.

Matolcsy György is állampapírok vásárlására biztatja a magyarokat

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden a Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén. Matolcsy beszélt arról is, hogy jó lenne ha a háztartások a készpénzükből állampapírt vásárolnának. Az MNB elnöke szerint az lenne kívánatos, ha nullára csökkenne a devizaadósság.

Ma sem pumpált több pénzt az MNB a bankrendszerbe

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 50, hat hónapos lejáraton 25, míg a tizenkét hónapos lejáraton 50 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.

Hamarosan jön a magyar versenyképességi csomag!

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia - emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a Pénzügyminiszter közleménye szerint. A pénzügyminiszter elmondta, elkészítették a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország versenyképességének javításáért.

Megint véleményt mond Magyarországról az IMF

Külföldön nem számítunk komoly izgalmakra a héten, itthon viszont jön a friss inflációs és költségvetési adat, melyek érdekesek lesznek, illetve megjelenik az IMF friss kiadványa, melyben a magyar gazdaságról is véleményt mondanak.

Még nem kaszált a gyenge forinton az MNB, de már dörzsölheti a tenyerét

Az első félévben 18,8 milliárd forintos eredményt ért el az MNB az egy évvel korábbi 34,4 milliárdos profit után - derül ki a jegybank nemrég nyilvánosságra hozott féléves jelentéséből. Érdekesség, hogy a nyár elején már elkezdett gyengülni a forint az euróval szemben, viszont ez még nem jelent meg közvetlenül a jegybank számaiban, a devizatartalék átértékelődésén elért árfolyamnyereség csökkent is tavalyhoz képest. Az átértékelődés nem realizált eredménye viszont megugrott, vagyis ha jobban megnézzük, akkor látszik a forintgyengülés eredménye.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.