Az európai középmezőnyben volt a harmadik negyedévben a magyar GDP teljesítménye – derül ki az Eurostat péntek délelőtt közölt adataiból. Korábban többek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is arra figyelmeztetett, hogy elhúzódhat nálunk a gazdaság kilábalása a válságból, egyelőre azonban nem látszik, hogy nagyon lemaradnánk Európa többi részéhez és a régiónkhoz képest.
A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelően jelentősen, 11,3%-kal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. Az emelkedés oka természetesen az, hogy a koronavírus járvány tavasszal óriásit ütött a gazdaságon, történelmi mértékű visszaesést okozva. Ezután a nyári újranyitás a gazdaság jelentős részében normalizálta a helyzetet, így a teljesítmény visszatért a korábbi szint közelébe. Legalábbis nagyjából, hiszen az egy évvel ezelőtti szinthez képest szezonálisan és munkanap-hatással igazítva még mindig 4,7%-os az elmaradás. A kiigazítatlan GDP-növekedés -4,6%, az erre vonatkozó elemzői várakozás 5,2%-os visszaesés volt, tekintve az óriási bizonytalanságot, ezt enyhe pozitív meglepetésként lehet értékelni. A koronavírus-válságban gyorsan változik helyzet: mire a KSH harmadik negyedéves GDP-gyorsbecslése megérkezett, addigra már a fő kérdés, hogy a második hullám által kikövetelt lezárások mennyire sújtják a gazdaságot az év végén.
Szinte biztos, hogy a második negyedéves beszakadás után a harmadik negyedévben jelentősen megugrott a magyar GDP. A KSH péntek reggel közli a friss adatot, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint éves összevetésben 5% körülre mérséklődhetett a visszaesés. A legnagyobb bizonytalanság azonban most a negyedik negyedév, melyet a napokban bejelentett újabb lezárások terhelnek majd, így a szakértők többsége ismét erősebb visszaesést vár az év végén.
A hét legfontosabb adata egyértelműan a harmadik negyedéves GDP-statisztika lesz pénteken, ebből kiderülhet, milyen gyors volt a magyar gazdaság felpattanása a második negyedéves mélypont után. Emellett más fontos adatok is jönnek, például az októberi infláció vagy a költségvetés legfrissebb helyzete.
Drámai mértékben rontotta a Goldman Sachs amerikai befektetési bankház az Európai Unióra adott idei negyedik negyedéves GDP-növekedési előrejelzését: eddig a tavaszi lezárások utáni gyors felpattanásban bízva 9,1%-os évesített negyedéves növekedési ütemet vártak, de ezt most 8,7%-os zuhanásra változtatták és a kockázatokat még ennél a számnál is lefelé mutatónak látják.
6,4 százalékos GDP-csökkenéssel számol idén a Pénzügyminisztérium, a hiány pedig a GDP 8-9 százaléka lehet – mondta el ma Varga Mihály a minisztérium közleménye szerint.
Javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését csütörtökön az Európai Bizottság, a korábbi 7 százalékos jóslattal szemben 6,4%-os gazdasági visszaeséssel számolnak Brüsszelben. Ugyanakkor a költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkozó becslését rontotta a testület.
A koronavírus-járvány erősödése miatt november végéig elrendelt részleges zárlat további 1 százalékponttal csökkentheti Németország hazai össztermékét (GDP) egy vasárnap ismertetett elemzői becslés szerint.
A kormány várakozásai szerint 6-6,5 százalékkal eshet vissza idén a magyar gazdaság teljesítménye, majd onnan 2021-ben is az eddig vártnál kisebb visszapattanás jöhet. Hasonlóan vélekednek a Portfolio által megkérdezett banki elemzők, így az év végéhez közeledve szinte biztosra vehetjük, hogy a tavasszal még pesszimistának számító szakembereknek lesz majd igazuk.
A harmadik negyedévben 8,2%-kal növekedett a német gazdaság az előző negyedévhez képest, ami az adatok rendelkezésre állása óta a legmagasabb növekedési ütem.
Ma tették közzé a harmadik negyedéves amerikai GDP adatot, amely évesített negyedéves szinten 33,1%-os emelkedést mutat. Donald Trump amerikai elnök Twitteren reagált a számokra.
Évesített alapon 33,1%-kal nőtt a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság, azaz a második negyedévben látott jelentős visszaesés nagy részét sikerült ledolgoznia. Az emelkedés az elemzői várakozásokhoz képest pozitív meglepetést okozott. A gazdaság teljesítményének az elnökválasztás szempontjából is fontos szerepe van.
A laza monetáris politika fenntartásáról döntött a japán jegybank szerdán, hogy segítsen a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítésén, egyúttal rontotta gazdasági előrejelzését.
Alig egy hét van hátra az amerikai elnökválasztásig, ami az egész 2020-as év egyik legfontosabb eseménye. A következő napokban itthon nem jelenik meg igazán fontos adat, az elnökjelöltek csatájára és az EKB kamatdöntésére figyelhet az egész világ.
A lengyel gazdaság idén a kormány által vártnál kétszer nagyobb mértékben, 8-10%-kal zuhanhat, és még jövőre is 2-3%-kal visszaeshet a teljesítménye, ha a jelenlegi ütemben terjed a koronavírus-járvány az országban - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a lengyel jegybank monetáris tanácsának egyik tagja.
Az elmúlt napokban a koronavírus-járvány egyik gócpontja lett Közép-Európa, a régióban sorra dőlnek az új rekordok a fertőzések és a halálos áldozatok számában is. Csehországban és Lengyelországban még rosszabb a helyzet, mint nálunk. Az erős második hullám pedig a gazdaságra is hatással lehet, bár a pontos hatást egyelőre nehéz becsülni, hiszen sok múlik majd a lezárások mértékén. Az egyértelmű, hogy nőttek a negatív irányú kockázatok az előrejelzésekben, legközelebb november közepén leszünk okosabbak a harmadik negyedéves GDP-adatok ismeretében.
A várakozásokhoz képest kisebb mértékben nőtt a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, de a gazdaság helyreállása javuló ütemben folytatódott az előző negyedévhez képest, amikor Kína kilábalt a koronavírus-járvány okozta visszaesésből.
A koronavírus-válság mélyebb sebet ejtett a német gazdaságon és a felépülés is lassúbb lesz a korábban jelzettnél a vezető német gazdaságkutató intézeteknak az MTI-hez szerdán eljuttatott, közös őszi prognózisa szerint.
Az eddigi 3,1 százalékról 6,1 százalékra rontotta a magyar gazdaság idei visszaesésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – derül ki a szervezet kedden megjelent kiadványából. Ezzel már szinte senki nem vár 5 százalékosnál kisebb zsugorodást a magyar GDP-ben, a tavaszi viszonylagos optimizmus után szép lassan kiábrándultak a szakértők, és már a kormány is belátta, hogy mi sem ússzuk meg olcsón a válságot.
A járvány újabb hulláma miatt a GKI Gazdaságkutató 2020-ban 7 százalékos gazdasági visszaesésre számít Magyarországon, és megjegyzik, hogy nagy a bizonytalanság, ennél jobb, de rosszabb helyzet is kialakulhat.