Egyre több a gyanús esemény a belga katonai bázisok közelében, orosz akciót sejt a háttérben a miniszter

Egyre több a gyanús esemény a belga katonai bázisok közelében, orosz akciót sejt a háttérben a miniszter

A belgiumi katonai objektumok biztonságának szilárdságát tesztelő, "visszafogott műveletek" megszaporodását észlelte a belga védelmi minisztérium az elmúlt években, és emögött Oroszországot gyanítja - derül ki Ludivine Dedonder miniszter belga parlamenthez címzett leveléből, amelyet a La Derniere Heure című napilap idézett pénteken.

Kínai cég veheti meg az Audi belga gyárát

Kínai cég veheti meg az Audi belga gyárát

Az Audi azt tervezi, hogy bezárja a belgiumi üzemét, ennek az alternatívája az lehet, hogy egy másik vállalatnak adják el a gyárat. Egy holland üzleti lap, a De Tijd úgy tudja, hogy több érdeklődő is van az üzemre, az egyik a kínai Nio.

Minden járatot töröltek a charleroi-i repülőtéren

Minden járatot töröltek a charleroi-i repülőtéren

Pénteken is töröltek minden járatot Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőterén, a charleroi-i repülőtéren, folytatódik az előző nap indult sztrájk - jelentette a bx1be belga televíziós csatorna.

Megbénult Belgium második legnagyobb repülőtere

Megbénult Belgium második legnagyobb repülőtere

A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere, a charleroi-i repülőtér, minden járatot töröltek - írta az RTBF közszolgálati média.

Évente 41 órát töltenek dugóban a belga autósok

Évente 41 órát töltenek dugóban a belga autósok

Belgiumban az autósok évente 40 órát és 51 percet töltenek forgalmi dugókban, ami azt jelenti, hogy minden belga autós naponta átlagosan 6 perc 43 másodpercet vesztegel a torlódások és forgalmi fennakadások miatt - közölte a belga közlekedési adatokat gyűjtő szolgálat (BMD) adatait ismertetve a flamand közösség közszolgálati televíziócsatornája (VRT) internetes oldalán szerdán.

Bankot vesz az UniCredit, és felülmúlta az elemzői várakozásokat

Bankot vesz az UniCredit, és felülmúlta az elemzői várakozásokat

Az UniCredit Group az elemzői várakozásokat felülmúló második negyedéves gyorsjelentést tett közzé szerdán, és közölte, hogy 370 millió euróért megvásárol egy saját felhőalapú IT-platformmal rendelkező belga digitális bankot. A társaság részvényei 0,6%-os emelkedést mutatnak az olasz tőzsdén.

Beleszállna a magyar kormányba az EU Tanács soros elnöksége, élesítenék a jogi atombombát

Beleszállna a magyar kormányba az EU Tanács soros elnöksége, élesítenék a jogi atombombát

Ezúttal a soros elnökséget ellátó Belgium külügyminisztere, Hadja Lahbib követeli, hogy az EU léptesse tovább a magyar kormány ellen zajló hetedik szerinti eljárást. Alig egy hónappal a magyar EU-elnökség előtt valószínűtlen, hogy valóban már a következő, június végi uniós csúcson szavaznának a szavazati jog felfüggesztésével járó procedúra folytatásáról, azonban egy erős üzenet a magyar kabinetnek, hogy vörös vonalat ért a fontos ügyek egyedüli megvétózásával.

Visszaesett a KBC nyeresége, de rendkívüli osztalék jön két hét múlva

Visszaesett a KBC nyeresége, de rendkívüli osztalék jön két hét múlva

Az egy évvel korábbi 882 millió eurónál alacsonyabb, 506 millió eurós nyereséget ért el az első negyedévben a KBC, a nemzetközi piacok 146 millió eurós nyereségéből 50 milliót hozott a magyar tevékenység. Rendkívüli osztalékot fizet a belga pénzügyi csoport: 280 millió eurónyi többlettőkéjéből részvényenként 0,7 eurós osztalék kifizetéséről döntött, amire május 29-én kerülhet sor.

Belgiumnak küldenék a cechet az orosz pénzek miatt az EU-tagállamok

Belgiumnak küldenék a cechet az orosz pénzek miatt az EU-tagállamok

Belgium évente 1,5-2 milliárd közötti adóbevételt szerez a befagyasztott orosz pénzeszközökből. A szankcionált vagyonon keletkező költségvetési bevételeket viszont az EU-országok nagy része egyenesen Ukrajnának utaltatná el, míg a belga állam szerint alaptalan a vádaskodás, mert a jövedelmek 49 százalékát így is fegyverek küldésére fordítják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.