Akkorát zuhant az amerikai tőzsde, hogy bekapcsolt a vészfék
A határidős részvényindexek állása alapján az amerikai tőzsdék 5 százalék mínuszban nyithatnak. Vagy még annál is nagyobban.
A határidős részvényindexek állása alapján az amerikai tőzsdék 5 százalék mínuszban nyithatnak. Vagy még annál is nagyobban.
A cím első ránézésre erősnek tűnhet, de tényleg ritka nagy eséssel indult a nap a magyar tőzsdén. A blue chipek kivétel nélkül nagyot estek, ráadásul történelmi léptékben is jelentős mértékben. A BUX mai esése benne van a 15 legnagyobb napi esésben, az OTP reggeli zuhanásával a top 25-be került be, míg a Mol történetének 5. legnagyobb esését láthattuk reggel, a Richter is nagyot esett azonban a mai esésével csak az 50 legnagyobb napi esésbe került be.
A koronavírus járvány hatásaival kapcsolatos aggodalmak miatt a világ vezető részvényindexei február végén hatalmasat estek és a magyar tőzsde is lefordult. A Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett alapkezelők egy része nagyobb esést is elképzelhetőnek tartott a magyar tőzsdén három hónapos időtávon. A profi befektetők ebben a hónapban a Magyar Telekomot kedvelték leginkább a blue chipek közül, a midcapek közül pedig a Graphisoft Park és az ANY Biztonsági Nyomda papírjai kapták a legtöbb említést a felmérésünkben résztvevő alapkezelőktől.
Nagyott esett ma a magyar tőzsde, a blue chipek szinte kivétel nélkül estek, egyedül az OTP tudott mérsékelten emelkedni. Az európai tőzsdék is jelentősen estek ma, a befektetők a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos hírekre figyeltek. A tengerentúli tőzsdék is nagyot esnek.
A FED rendkívüli kamatvágása önmagában nem rendkívüli, máskor is láthattunk már hasonlóakat, ugyanakkor a hatása sokszor rövidéletű. Habár az elmúlt időszak esése után picit fellélegezhettek a piacok, de sokkal nagyobb lett a volatilitás, hektikusabb a kereskedés, és a korábbi minták alapján egy nagyobb sávban létrejövő konszolidációval lehet számolni. De a Portfolio Trader stratégája által készített elemző, ötletelő videóból kiderülnek a fontos részletek.
Az európai tőzsdék emelkedéssel zárhatják a szerdai kereskedést, a befektetők a Fed keddi kamatvágása után tovább monetáris lazításban reménykedhettek. A magyar tőzsde néhány pontos emelkedéssel zárt, a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben, a Richter és a Magyar Telekom azonban 1 százalék feletti erősödéssel zárt.
A kezdeti jó hangulatból Amerikának nem sok maradt annak ellenére sem, hogy a Fed váratlanul 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Az elmúlt hét jelentős esése után a magyar tőzsde hétfőn felpattant, az emelkedés ma délelőtt is folytatódott, míg a BUX kora délután már valósággal szárnyalt, az OTP-t megtépték, de a Richter és a Mol is nagyot emelkedett. A BUX az elmúlt hét zuhanása után túladott tartományból pattant vissza, az erősödést emellett a nemzetközi hangulatjavulás is támogatja, miután a befektetők egy része abban bízik, hogy a nagy jegybankok élénkítő intézkedésekkel lépnek majd fel a koronavírus gazdasági hatásai ellen.
Továbbra is cél, hogy a T-Systemset megelőzve a vezető hazai IT-szolgáltató legyen a 4iG, de már nem a nagy rivális megvásárlásával, hanem organikusan és más akvizíciókkal, amikkel kapcsolatban már a következő hónapokban jöhetnek bejelentések, hangzott el a 4iG ma reggeli intézményi befektetői és elemzői beszélgetésén. Az eseményen Fekete Péter, a 4iG elnöki tanácsadója, Linczényi Aladin általános vezérigazgató-helyettes, Farkas Péter műszaki vezérigazgató-helyettes és Thurzó Csaba gazdasági és operatív vezérigazgató-helyettes beszélt a vállalatnál látható legfontosabb trendekről és a kilátásokról.
A múlt hét hatalmas zuhanása után 2 százalék körüli felpattanással indult a kereskedés az európai tőzsdéken, nap közben azonban elolvadtak a plusszok, majd a délutánra lefordultak az irányadó európai tőzsdék. A magyar tőzsdén a reggeli szünet után újraidult a kereskedés, a hazai tőzsde nagyot emelkedett, a blue chipek emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést, a hazai nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban.
Rendszerprobléma miatt a délelőtt első felében nem lehetett kereskedni a hazai részvényekkel, a kereskedés újraindulásakor nagyot ugrottak az árfolyamok.
A koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt a hazai blue chipek is nagy eséssel zárták a hetet, az OTP kulcsszint közelébe érkezett meg, míg a Richter is fontos támaszzóna közelében jár. A blue chipek grafikonjait megvizsgálva összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.
A koronavírus globális terjedése miatt évek óta nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin a héten. A magyar tőzsde élen járt az esésben, a hazai tőzsdei cégek értéke egy hét alatt 1100 milliárd forinttal csökkent.
A Waberer's kezdeményezi egy vagy több üzletágának stratégiai felülvizsgálatát, mivel arra törekszik, hogy európai komplett rakományok fuvarozásában érdekelt(FTL) üzletágának erősítésére és mérlegének további javítására összpontosítson.
A koronavírus terjedésével kapcsolatos félelmek mellett a koronavírus járvány gazdasági hatásai aggasztják a befektetőket, és a világ részvénypiaci hatalmasat estek az elmúlt néhány nap folyamán. Az indexek rövid távon túladott tartományban járnak: a Dow, az S&P500, a DAX és a BUX grafikonjain megnéztük, hogy technikai alapon időszerű lehet-e egy felpattanás, és azt is megnéztük, hogy a legutóbbi, hasonló mértékű túladottság után hogyan viselkedtek a tőzsdék.
Nagy eséssel indult a pénteki kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX 3 százalékkal került lejjebb, a blue chipek kivétel nélkül esnek.
Közzétette tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait a 4iG, a beszámolóból kiderült, hogy tavaly nagyot nőtt a vállalat bevétele és profitja. A tavalyi rekorderedmény után osztalékot fizethet a vállalat, az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés osztalék kifizetéséről dönthet.
A koronavírus globális terjedése miatt nagyot estek ma az európai és az amerikai tőzsdék is. A befektetők amiatt aggódnak, hogy a koronavírus megbetegedések Kínán kívül növekvő száma visszavetheti a világgazdaság növekedését. A koronavírus tovább terjed, a legfrissebb számok alapján világszerte 82 549 fertőzöttet regisztráltak, és 2 810 haláleset történt. Az európai befektetők az olasz epidémia miatt aggódnak, ott már több mint 450 fertőzöttről és 14 halálesetről tudunk.
A koronavírus globális terjedése miatt nagyot estek az elmúlt napokban a világ tőzsdéi, a magyar részvénypiac is megsínylette az elmúlt napokat, a BUX a csúcsról már 7 százalékkal került lejjebb, ezzel kulcsszintre esett.
A nap elején még súlyos esét láthattunk a legtöbb európai tőzsdén, napon belül azonban enyhült az eladói nyomás, a vezető európai részvényindexek jelentőset emelkedtek a napi mélypontjukhoz képest. A magyar tőzsdén nap közben fordulat állt be, a BUX felpattant, a blue chipek kivétel nélkül emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.