Lefelé lóg ki a mezőnyből a magyar tőzsde
Elsősorban az OTP esésének köszönhetően mínuszban van ma a magyar tőzsde, ezzel pedig kilóg az alapvetően optimista európai közegből.
Elsősorban az OTP esésének köszönhetően mínuszban van ma a magyar tőzsde, ezzel pedig kilóg az alapvetően optimista európai közegből.
A Magyar Telekom jelentős emelkedéssel indítja a napot, a többi hazai blue chipnél azonban csak kisebb elmozdulásokat látni.
A vezető nyugat-európai részvényindexek pénteken mérsékelten estek, ezzel szemben a magyar BUX index emelkedett, ami elsősorban az OTP jó teljesítményének tudható be. A magyar bankrészvény árfolyama részben azért emelkedett, mert a bank bejelentette, hogy eladta román leánycégét, a vételár 347,5 millió euró volt.
A nagybank részvényének emelkedése idézi elő, hogy kilóg a vérszegény nemzetközi részvénypiaci közegből a magyar tőzsde teljesítménye.
Felemás teljesítményt láthattunk a hazai blue chipeknél.
A BUX csak kis mozgásokat mutatott a mai kereskedésben, és végül a záráskor is csak 0,2 százalékos pluszt mutat a hazai részvényindex.
Tegnap az EU-s kötelezettségszegési eljárás bejelentése után lejjebb került a magyar tőzsde, ma reggel azonban próbálja ledolgozni a tegnapi esést.
Egész nap mérsékelt elmozdulások jellemzték a BUX indexet, ez a zárásra sem változott.
A kedvező nemzetközi hangulathoz hasonlóan a magyar piac is emelkedik a reggeli kereskedésben.
A kereskedési nap végére markánsan elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, ez alól nem képzett kivételt a magyar tőzsde sem, a BUX ugyanis 0,7 százalékos mínuszban zárta a napot. Az olajár-esésre reagálva a legnagyobb esést a Molnál láthattuk ma a hazai blue chipek piacán.
A kereskedési idő felélnél a blue chipek vegyes képet mutatnak: emelkedik a Richter és a Magyar Telekom, mínuszban van az OTP és a Mol árfolyama.
A nyitást követően iránykeresésben van a BUX, míg a blue chipek közül egyedüliként csak a Richter van pluszban.
Örök kérdés, hogy az ingatlanpiac vagy a részvénypiac eszközei között érdemes-e nézelődni a magasabb hozam reményében. Ha visszatekintünk az ezredfordulóig, akkor vajon melyikkel jártunk jobban? Hogyan teljesített a magyar lakáspiac a magyar és az amerikai részvénypiacokhoz képest? Mi történt, ha valaki a 2008-as válság előtt vagy közvetlenül utána egy budapesti lakást, magyar részvényeket vagy különböző amerikai részvényeket vásárolt? Mostani elemzésünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Felemás volt a hangulat a hazai blue chipek piacán.
A nemzetközi hangulattal összhangban a magyar piac is emelkedik, így a tegnapi csúcsdöntés után újabb rekorddal indította a napot a BUX index.
A kedvező uniós hírek hatására erős napot zárt a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP vezette az emelkedést.
A kereskedési idő felénél jócskán felülteljesít a magyar tőzsde. Az emelkedést az OTP vezeti, már több mint 3 százalékot emelkedett a bank részvényeinek árfolyama.
Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek azonban vegyes képet mutatnak: emelkedik a Richter és az OTP, míg mínuszban van a Magyar Telekom és a Mol is.
A Richter és a Magyar Telekom ralijának köszönhetően kiemelkedett a nemzetközi mezőnyből a magyar tőzsde, a BUX végül 1,3 százalékos plzsban fejezte be a napot.
Mind a négy hazai blue chipnek emelkedik az árfolyama, a legnagyobb rait a Magyar Telekomnál láthatjuk.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.