Szembe ment az európai hangulattal a magyar tőzsde
A BUX index annak ellenére tudott pozitív tartományban zárni, hogy a nemzetközi piacokon több kedvezőtlen fejleménynek is köszönhetően kifejezetten rossz volt ma a hangulat.
A BUX index annak ellenére tudott pozitív tartományban zárni, hogy a nemzetközi piacokon több kedvezőtlen fejleménynek is köszönhetően kifejezetten rossz volt ma a hangulat.
A hazai blue chipek felemásan teljesítettek.
A nemzetközi hangulattal összhangban határozott emelkedésben van a magyar piac. A midcapek között jelentősebb mozgások látszanak, az Opust ma rángatják, de az AutoWallis is közel 5 százalékot emelkedett.
Tegnap tette közzé második negyedéves gyorsjelentését az AutoWallis, amelyet a Concorde friss elemzésében értékelt. Az elemzőház nem változtatott a célárán, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
A régiós és a magyar autópiacnál is jobban zárta első félévét az AutoWallis a csoport diverzifikált működésének és erős növekedési stratégiájának köszönhetően. A vállalat árbevétele 48, EBITDA-ja 50, míg nettó eredménye 84 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest az idei első félévben. Mindezeknek köszönhetően az AutoWallis egy részvényre jutó nyeresége 85 százalékkal 17 forintra ugrott.
Elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, amivel összhangban a magyar tőzsde is esik kora délután. A hazai piacon a Richter árfolyama produkált érdekes mozgásokat, miután másodpercek leforgása alatt csúnya mínuszba került a papír, különösebb hír nélkül.
Óvatos emelkedéseket látni a kereskedési nap felénél az európai tőzsdéken, a DAX és a CAC-40 fél százaléknál kisebb pluszban áll. A BUX ennek megfelelően mérsékelten erősödik. Az Opus ma is a második legnagyobb forgalmú papír a magyar tőzsdén.
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően továbbra is pluszban van a BUX. Jól teljesítenek a blue chipek is, a nap eddigi részében a Magyar Telekom és az OTP részvényei emelkedtek a legnagyobb mértékben.
Az AutoWallis arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Wallis Asset Management Zrt. részesedése felfelé átlépte az 5, valamint 10 százalékos küszöbértéket is.
Újabb tranzakciót jelentett be az AutoWallis Csoport, melynek keretében megvette a Share Now-t hazánkban üzemeltető vállalatot. Ezzel a Csoport tovább erősíti szolgáltatási portfólióját, amelybe olyan elemek tartoznak, mint a Sixt, a Nelson flottakezelő, a szervizek, vagy a közelmúltban megvásárolt két digitális piactér. De hogyan áll össze ez egy koherens egésszé a kereskedelmi tevékenységgel, és milyen szerep fog jutni a Share Now-nak a csoporton belül? Többek között erről kérdeztük Ormosy Gábort, az AutoWallis vezérigazgatóját.
A hét utolsó kereskedési napján stagnált a BUX, a hazai blue chipek közül kiemelkedett az OTP, de a Magyar Telekom részvényei is kisebb pluszban zártak, mínuszban zárt a Richter, és a Mol részvényei is lejjebb kerültek a gyengébb negyedéves számok publikálását követően.
A nemzetközi átlaghoz képest jócskán felülteljesített ma a BUX, elsősorban az OTP teljesítményének köszönhetően, de pluszban zártak a Magyar Telekom és Richter részvényei is.
A nemzetközi átlaghoz képest ugyan felülteljesít, de kisebb mínuszban van a BUX, a hazai blue chipek közül pedig egyedüliként a Mol papírjai vannak kisebb pluszban a kereskedési idő felénél.
A mobilitási piac egyik dinamikusan fejlődő területén bővíti szolgáltatási portfólióját az AutoWallis Csoport, miután tulajdonába kerül a Share Now-t Magyarországon üzemeltető vállalat – olvasható a társaság közleményében.
A nemzetközi piacok nagy összességében a pozitív irányba mozogtak ma, ehhez képest a magyar tőzsde alulteljesítő volt, részben mert folytatódott az OTP 13 000 forintos ellenállástól indult korrekciója. Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt hetekben a magyar piac elég komoly relatív erőt mutatott az európai indexekhez képest, tehát ez a különbség csökkent most némiképp.
A kereskedési idő felénél minimális pluszban van a BUX, a blue chipek közül pedig egyedüliként az OTP részvényei vannak pluszban.
Lemondott az AutoWallis egyik igazgatósági tagja.
Kiemelkedett a Mol a hazai blue chipek közül.
Ma van az utolsó nap, amikor két számjegyű osztalékért lehet venni a Mol részvényét, nem meglepő módon nagy forgalom mellett zsákolják is a befektetők a papírt. A többi hazai blue chip is viszonylag jól teljesít, emelkedésben van a magyar tőzsde.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
Videón a képességdemonstráció.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.