Ausztria kilép a trieszti székhelyű Közép-Európai Kezdeményezésből (KEK) - írta a Der Standard című osztrák napilap. Az újság keddi számában megjelenő, de előzetesen ismertté vált értesülését hétfőn az APA osztrák hírügynökségnek Karin Kneissl külügyminiszter szóvivője is megerősítette.
Közel 27 millió eurós pénzbüntetést kell leszurkolnia a Tanács hétfői döntésének értelmében Ausztriának Salzburg tartomány adóssági adatainak manipulálása miatt. Ausztria előtt Spanyolországot büntette meg az EU hasonló okból még 2015-ben 19 millió euróra, írja a Bruxinfo.
Az Eurostat 2017-es adatai és a Portfolio friss becslései alapján tavaly már több mint 610 ezer magyar állampolgár élhetett az Európai Unióban más tagállamaiban, ez a szám mintegy 25 ezerrel magasabb, mint 2016-ban. A számok azt mutatják, hogy lassult a nettó kivándorlás, de nincs szó a folyamat megfordulásáról. Ráadásul a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a fiatal, munkaképes korú népesség megy el Nyugat-Európába dolgozni.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt június elején Bécsbe várják - közölte csütörtökön szófiai látogatásán Alexander Van der Bellen osztrák államfő.
Ausztria, Hollandia és Franciaország is ellenezte az Európai Bizottság által szerdán ismertetett, a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési javaslat egyes elemit.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben.
Az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről szerdán. Az új jogszabály várhatóan 2019-től lép életbe, és évente mintegy 100 millió eurót (több mint 31,3 milliárd forintot) takaríthat meg vele a bécsi kormány.
Újabb hat hónappal meghosszabbítják az ellenőrzést Németország Ausztriával közös határszakaszán - közölte a német szövetségi kormány pénteken.
Február elején már megtudtuk: az elemzői várakozásoknál magasabb, 206 millió eurós negyedik negyedéves és 1,116 milliárd eurós éves adózás utáni profitot ért el a Raiffeisen Bank International. Most a részleteket is közzétették, ezekből kiderült: 113 millió eurós, vagyis több mint 30 milliárdos nyereséggel zárta 2017-et a magyar leánybank. Azt is bejelentették: az osztrák bankcsoport 62 eurócentes részvényenkénti osztalékot javasol a közgyűlésnek.
Luxemburg támogatja Ausztriát a paksi bővítés ellen indított perben az Európai Bíróságon - jelentette be Carole Dieschbourg luxemburgi környezetvédelmi miniszter hétfőn.
Az elemzői várakozásokat meghaladó, 329 millió eurós adózott eredményről számolt be a negyedik negyedévre az Erste Group. Az összes fő bevételi tétel magasabb lett a vártnál, a nem teljesítő hitelek aránya 4%-ra csökkent, és negyedik egymást követő évben, ezúttal 7%-kal nőtt a hitelállomány. A bankcsoport 1,3 milliárd eurós éves profitjához a magyar leánybank 165 millió euróval (közel 50 milliárd forint) járult hozzá. Az Erste Group 1,2 eurós osztalékot fizethet idén részvényenként, ami 20%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
Helyesnek bizonyultak értesüléseink, a határidő lejárta előtt Ausztria ma megtámadta az Európai Bíróságon a Paks 2 atomerőmű bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást - jelentette be Elisabeth Köstinger osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtökön közleményben.
Értesüléseink szerint várhatóan ma, február 22-én nyújtja be Ausztria a Paksi Atomerőmű, pontosabban az Európai Unió beruházásra vonatkozó engedélyét megtámadó keresetét az Európai Bíróságra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) arról értesült, hogy élesztővel szennyezett - és a gázképződés következtében "robbanásveszélyes" - gyermekpezsgőt hívott vissza az osztrák METRO.
Elutasítja az Európai Bizottság szociális és munkaügyért felelős biztosa az új bécsi kormány azon javaslatát, hogy az Ausztriában dolgozó kelet-közép-európaiak (így többek közt magyarok), saját országukban élő gyerekeinek alacsonyabb családi pótlékot biztosítsanak - írja a hvg.hu. Maryanne Thyssen azzal indoklja véleményét, hogy ahol járulékot fizet a dolgozó, ott jogosult az ellátásra is. A budapesti tárgyalásokat követve elmondta, hogy az Európai Bizottság javaslatai között egyáltalán nem szerepel ilyen indexálás.
Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságnak a paksi atomerőmű bővítése ellen - jelentette be az osztrák környezetvédelmi minisztérium hétfőn.
Aki azonnal kitalálta, hogy a címben szereplő rejtvény megfejtése az UniCredit, annak talán nem fognak nagy meglepetést okozni alábbi cikkünk ábrái. Mások azonban meglepődhetnek, ha megmutatjuk, milyen nagyok a különbségek a Magyarországon működő külföldi nagybankok méretében, és hogy hazánk milyen nagy (esetenként pedig kicsi) szerepet kap e bankcsoportok pénzügyi sorsának alakulásában. Anyabanki-leánybanki összehasonlításunk következik.
Döntött az osztrák kormány pénteken arról, hogy csökkenti az országban dolgozók, illetve legálisan tartózkodók külföldön élő gyermekei után járó szociális juttatásokat. A küszöbön álló lépésről tegnap a nemzetközi sajtó már beszámolt, és egyes becslések szerint legalább 30 ezer magyar családot, pontosabban gyermeket érint az osztrák döntés.
Ausztria soha még nem vásárolt annyi földgázt Oroszországtól, mint idén.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.