Délutánra javult a hangulat az európai tőzsdéken és a BUX is jelentősebb pluszban tudta zárni a csütörtöki kereskedést, amiben az OTP emelkedésének nagy szerepe volt.
Elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, a déli órákra az irányadó indexek többsége lefordult, a német piac kivételével. A BUX is mínuszban áll, esik az OTP a péntek hajnali gyorsjelentést megelőzően.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Jászai Gellértet, a 4iG igazgatóságának elnökét és többségi közvetett tulajdonosát.
Erős napot zárt ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül a Magyar Telekom teljesített kiemelkedően, míg a midcapeknél a 4iG emelkedett nagyot.
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott pluszban zárni pénteken.
Egyedül a Magyar Telekom részvénye eik a hazai blue chipek közül.
Kifejezetten jó hangulatban telt a mai kereskedés a nemzetközi piacokon, amiből a magyar tőzsde is kivette a részét. A befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek, és ez magyar tőzsdére is igaz volt, itthon a Magyar Telekom friss eredményeire reagált pozitívan a piac. Végül a Telekom árfolyama 11,5 százalékos pluszban zárt, ezzel a legjobban teljesítő komponens volt ma a BUX indexben.
A déli órákban kis pluszban állnak az európai tőzsdék, miközben az amerikai piacokon lefordulás látszik a nyitás előtti kereskedésben, a magyar tőzsdén is az iránykeresés a jellemző, a BUX tegnapi záróértékén áll. A Duna House esik, a 4iG árfolyama pedig kilőtt a műholdprogrammal kapcsolatos újabb hírekre.
Kifejezetten gyenge napot zárt a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP és a Mol is jelentősen esett a mai kereskedésben.
Mínuszban áll a BUX-index a kereskedési nap felénél, miközben az európai tőzsdéken kis emelkedéseket látni. A blue chipek közül a Mol húzze a leginkább lefelé az indexet a negyedéves gyorsjelentés után és esik az elmúlt napok sztárpapírja, a 4iG is, viszont az ingatlancégek emelkednek, a Duna House több mint 10 százalékot erősödött ma a déli órákig.
Az európai tőzsdékkel együtt a magyar piac is esett a mai kereskedésben, a BUX mínuszban fejezte be a napot, miután a blue chipek többsége lefelé vette az irányt.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére "olcsón" megúszta a mai napot a magyar tőzsde, a BUX csak minimális eséssel zárt ma, a blue chipek közül azonban csak az OTP tudott pluszban zárni. A nagy sztorit szerdán a 4iG szolgáltatta: a vállalat részvényei több mint 16 százalékot raliztak kiemelkedő forgalom mellett, miután a cég elnöke, Jászai Gellért Washington D.C.-ben a SpaceX-szel tárgyalt.
Jó hangulatban telt a hét első kereskedési napja az európai tőzsdéken, a DAX több mint 1 százalékot erősödött, a BUX kisebb plusszal fejezte be a napot.
Vegyes napot zártak a hazai nagypapírok: emelkedett a Mol és az OTP, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom
Erősen indult a hét a magyar tőzsdén, a blue chipek közül főleg a Richter és a Mol teljesített kiemelkedően a hét első kereskedési napján.
Remekül indította 2025-öt a magyar tőzsde, a BUX új történelmi csúcsokat ostromol, a legfontosabb papírok közül az OTP árfolyama is többször új rekordra került. Most mégsem ezzel a részvénnyel foglalkozunk, hiszen idén eddig közel sem a nagybank papírja teljesített a legjobban, három kisebb vállalat árfolyama is elszállt a mögöttünk álló bő egy hónapban: fókuszban a 4iG, az Alteo és a Rába.
25 százalék büntetővámot jelentett be az elnök.
Három nap alatt 6 egység emelkedésben is volt, az euró ellenében.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?