Befektetés

Csődkockázat: tíz ok, amiért nem szabad pánikba esni

Augusztus másodika vészesen közeledik és még nincs megegyezés Amerikában az adósságplafon emeléséről. Mindenki számára előnyösebb lenne, ha a befektetők megőriznék nyugalmukat, ezért gyűjtötte össze a Reuters Money azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy az amerikai államcsődtől való félelemben ne változtassunk portfóliónk összetételén.

Amerikát másolja nyugdíjfronton az ázsiai óriás

A kínai helyi média szerint az országban is megfontolás tárgyát képezi az Amerikában nagyon népszerű nyugdíjprogram, a 401k bevezetése, amivel egyrészt a lakosságnak adhatnának védelmet a nyugdíjas korban, másrészt a tőkepiacokat is támogatni lehetne - írja a Marketwatch. Szakértők szerint azonban rövidtávon nem lehet bevezetni ezt a rendszert, hiszen nagyon sok kérdés egyelőre tisztázatlan.

Nyugdíjvagyon: elindult a visszaváltási roham

Szokatlan mozgásokat figyelhettünk meg a múlt héten a hazai befektetési alapoknál, több olyan alap is volt, amelynél a kezelt vagyon egyik napról a másikra 80 százalékkal csökkent. A magyarázat nem lehet más, mint hogy az ÁKK elkezdte a pénztárak eszközeinek az értékestését. Rövid idő alatt 40 milliárd forintot vont magához az állam becsléseink szerint, mindez viszont csak a jéghegy csúcsa, hiszen van egy olyan szegmens, amelyre nem látunk rá. Információink szerint a több százmilliárd forintos vagyonokat takaró zártkörű alapoknál még nem indult meg a roham, azonban a pénzéhség miatt itt is számolhatunk a közeljövőben visszaváltásokra. A nyugdíjvagyonnak ugyanis több helye is van, így ki kell fizetni belőle a nyugdíjakat, és adósságkonszolidációra kell felhasználni még ebben az évben.

A görög kimentésből nem kérnek a holland nyugdíjalapok

A holland kormány végül úgy döntött, hogy nem erőlteti a nyugdíjalapokra az akaratát, és a görög kimentésből felmentést kapnak. A nyugdíjalapok még korábban azt sérelmezték, hogy nekik nem a görög állam és lakosság érdekeit kell szem előtt tartaniuk, hanem a tulajdonosaik és tagjaik érdekeit, ebbe pedig nem fér bele például a görög kötvények vásárlása - írja az Investment & Pensions. Az alapok hozzáállása teljesen egyértelmű, viszont nélkülük is lesz elég támogató a görög kimentésre, hiszen a biztosítók és bankok ettől még részt vesznek.

Jól hoztak a kötvényalapok

Annak ellenére, hogy az elmúlt félévben a részvény- és nyersanyagalapok teljesítményét jelentősebb korrekciók, hatalmas hullámzások tarkították, a hazai kötvényalapok stabil, 6-7 százalékos hozammal büszkélkedhettek. A stabil, relatíve magas hozam azonban egyáltalán nem keltette fel a befektetők érdeklődését, amit jól mutat, hogy a félév alatt szinte alig volt pénzmozgás. A 310 milliárd forintot kezelő kötvényalapokba mindössze 1,4 milliárd forint friss tőke érkezett hat hónap alatt, ami a hozamokkal együtt 15,8 milliárd forinttal növelte a kötvényalapok vagyonát. Pedig a kötvényalapok hosszú távon is viszonylag kedvező hozamot produkáltak, hiszen 3 éves időtávon az alapok többsége évente átlagosan 6-10 százalékos árfolyam-emelkedést könyvelhetett el. Megfigyelhető, hogy hosszabb - 3-5 éves időtávon - a rövid kötvényalapok kisebb árfolyam-ingadozás mellett hasonló hozamokat értek el.

Átalakul a hazai befektetési alapok kategorizálása

A változó befektetési trendek szükségessé tették, hogy átalakítsák a befektetési alapok jelenlegi kategorizálását. A BAMOSZ új ajánlásai részben érintik a hagyományos alapkategóriákat (pénzpiaci-, kötvény-, részvény- és vegyes alapok), de főként az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált speciális alapok területén hoznak változást. Az alapkezelőknek fél évük van, hogy besorolják alapjaikat az új szabályok szerint.

Mekkora átlagos hozamot fizetnek az egyes pénztárak?

Az egyes magánnyugdíjpénztárak átlagos reálhozam kifizetései jelentős szóródást mutatnak. Ez persze nem annyira a pénztárak teljesítményét mutatja, sokkal inkább a tagjaik vagyoni helyzetét tükrözi. A legtöbb pénzt a Napi Gazdaság tudomása szerint az ING egyik korábbi tagja kaphatja, míg átlagosan a legtöbb reálhozamot a Pannónia nyugdíjpénztár fizetheti ki. A közel 2,5 millió kifizetés várhatóan augusztus végéig érkezik meg a visszalépőkhöz.

Ismét érdemes a részvények felé kacsingatni? (Portfólió-ajánló)

A globális makrogazdasági kockázatok továbbra is jelentősek, az európai adósságválság mellé pedig új piaci kockázatként csatlakozott az amerikai adósságkorlát körüli vita is. A növekedési kilátások összességében továbbra is lassulást mutatnak, bár egyesek szerint a japán gazdaság helyreállása adhat egy löketet a termelésnek még idén. Mindezek ellenére a Portfólió-ajánló által megkérdezett alapkezelők modell-portfólióiból készített összesített portfólióban a legbiztonságosabb eszközöknek számító pénzpiaci eszközök súlya jelentősen csökkent, miközben a részvények aránya nőtt, amit főként az egészséges vállalati szektor, és a válságok megoldásával kapcsolatos optimizmus segített. Miközben enyhén nőtt az eddig szinte teljes mértékben került ingatlanok aránya, a hazai kötvények változatlanul népszerűek a hazai alapkezelők körében.

Átlagosan 76 ezer forintos reálhozam kifizetésre lehet számítani (2.)

Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként - írja az MTI.

Kevesebb lehet a kézhez kapott reálhozam, mint amire számítunk

A magányugdíjpénztáraktól származó reálhozam kifizetéskor valójában alacsonyabb lesz annál, mint ami az egyenlegértesítőn szerepel, hiszen az átutalási-, vagy postaköltséget a reálhozamból vonják le. Ráadásul a tényleges reálhozam is elmarad az egyenlegértesítőn szereplő összegtől.

Mélyről indul az OTP öngondoskodási indexe - van hova fejlődni

Az öngondoskodás elősegítése és a hazai pénzügyi kultúra felmérése érdekében az OTP Bank létrehozta öngondoskodás indexét, amelyet a hazai lakosság körében készülő felmérés alapján számítanak ki. A hosszú távú megtakarítási hajlandóság gyengeségét jelzi, hogy az index 100 pontból mindössze 36-ot ért el - derült ki az OTP Bank mai sajtótájékoztatóján.

A csökkenő tartalék miatt drágult az olaj

Miközben a vártnál jobban csökkentek az olaj készletek, és az amerikai adósságkorlát emeléséről is egyre valószínűbb, hogy meg tudnak egyezni a politikusok, a gyenge makroadat miatt a Brent típusú nyersolaj enyhe drágulást, míg a WTI árfolyama csökkenést mutatott ma.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.