Befektetés

Nyugdíjreformot indít el a kínai vezetés

A kínai politikai vezetés nyilvánvalóvá tette, hogy milyen irányba akarja fejleszteni a helyi nyugdíjrendszert, a Z-Ben Advisors szerint az állami nyugdíjalapok egy évtizeden belül négyszerezhetik a vagyonukat. A reform két fő iránya az állami alapok centralizációja és a befektetési politika liberalizációja. A váltás a magas inflációs környezetben komoly lehetőséget tartogat a külső vagyonkezelő cégek számára, hiszen egyre inkább arra lesz kényszerítve a kínai vezetés is, hogy magas hozamok reményében aktívabban kezelje a nyugdíjvagyont - írja az IPE.

Megbüntették az illegális olajpiaci manipulátort

Az amszterdami olajpiaci befektetési céget 14 millió dollárra, kereskedőit pedig eltiltással büntették meg az Egyesült Államokban az olaj határidős piacának 2007-es illegális manipulálásáért. A hatóságok az elmúlt években komoly hadjáratot indítottak a bennfentes kereskedelem és a piacmanipulálás ellen, és ennek egy fontos állomása volt az Optivert elítélése - véli a felügyelet, amely további vizsgálatokat ígér a Reuters tudósítása szerint.

Újabb mélyponton a földgáz, Kína miatt megtépték a kukoricát

Újabb évtizedes mélypontjára esett az amerikai földgáz a legfrissebb készletadatok napvilágra kerülése után, és komoly mínuszban zárt a cukor is, miközben a kínai vásárlások hírére megrántották az elmúlt hetekben hanyatló kukoricát és a búzát. Az árupiacok összességében enyhe pluszban zárták a csütörtököt, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,26 százalékkal került feljebb.

Nem bíznak az állami nyugdíjban a lengyelek

A lengyelek 55 százaléka szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tart ki 20 évig, így egyre többen aggódnak amiatt, hogy nem számíthatnak állami nyugdíjra - derült ki a Dziennik Gazeta Prawna című gazdasági-közéleti napilapban csütörtökön ismertetett felmérésből.

Akár nyomott áron is értékesítené aranytartalékát Szíria

A súlyos szankciókkal sújtott Szíria egyes diplomata és piaci források szerint akár a világpiaci árnál 15 százalékkal is olcsóbban túladna aranykészletén, hogy finanszírozhassa katonai tevékenységét. Az alacsonyabb árra azért lehet szükség, mert a szankciók már a szír arany- és egyéb nemesfémek kereskedésére is kiterjednek - írja a Reuters.

Esett az olaj a várakozásokat meghaladó tartalékok miatt

A várakozásokat meghaladó amerikai olajkészlet adatok miatt 1,4 százalékot esett a WTI típusú olaj, de az áresés általános volt az árupiacokon. A negatív hangulatot főként az európai aggodalmak kiújulása okozta, így a dollár enyhe erősödésével a Dow Jones UBS árupiaci index végül 0,9 százalékos mínuszban zárta a napot.

Nagy mennyiségű részvényalapot értékesített az állam

Bár még a fejlett részvénypiacok tovább kapaszkodtak, a kockázatosabbnak számító feltörekvő részvénypiacok, különösen a magyar részvények és kötvények, illetve az árupiacok már lefelé vették az irányt. A hazai befektetési alapok ennek ellenére összességében pozitív hozamot értek el márciusban, és a nyilvános alapok is nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el. A hazai befektetési alap szektor összvagyona azonban közel 35 milliárd forinttal csökkent, mivel ismét értékesítésre került az államhoz került egykori magánnyugdíjpénztári portfólió befektetési jegyeinek egy része, amely közel 60 milliárd forintos vagyoncsökkenést okozott a szektorban. A hazai befektetési alapok így összesen 3 158 milliárd forintot kezeltek március végén, 2010 januárja óta a legkevesebbet.

Bizalmatlanok a magyarok az öngondoskodással szemben

Egy friss felmérés is megerősítette, hogy a magyarok tisztában vannak azzal, hogy nem lesz megfelelő állami nyugdíjuk, azonban csak nagyon kevesen tesznek azért, hogy meg is takarítsanak időskorukra. A befektetési alapokat illetően a GfK és a Raiffeisen Capital Management közös felmérése megállapította, hogy mindössze 1 százalék teszi közvetlenül alapokba a pénzét, az emberek többsége nem ismeri ezt a terméket. Az ideális befektetési alap a magyarok számára a tőke- vagy hozamvédett alap, amely rugalmas, és lehetőleg adókedvezmény kapcsolódik hozzá. A felmérésből az is kiderült, hogy a magas kamatkörnyezetben nem tudnak versenyképesek lenni az alapok, a megtakarítók inkább betétben fialtatják a pénzüket. Esetleg akkor lehetne változásra számítani, ha a kamatok 5 százalék közelébe csökkennének le.

Szakadatlanul zuhan a földgáz, erőtlen az arany

A dollár jelentős gyengülése, az európai aggodalmak mérséklődése és az IMF világgazdasági kilátásainak javulása egyaránt hozzájárult, hogy a pénteki és hétfői mélyrepülés után tegnap összességében emelkedni tudtak az árupiacok. Az olaj és a nemesfémek többnyire drágultak, a földgáz azonban közel 3 százalékot esett, ismét megközelítve az évtizedes mélypontját.

Soros: nagy veszély közeleg

Az európai adósságválság koránt sem oldódott meg, és ráadásul a nem megfelelő kezelése miatt rossz irányba is halad - figyelmeztetett a magyar származású hedge fund guru, Soros György. Véleménye szerint a megszorító európai politika nem megfelelő ebben a helyzetben, az adósságot ugyanis csak kinőni lehet, leépíteni nem. Az európai adósságválság így csak rosszabb lesz, és akár az EU-t is lerombolhatja - írja a Reuters.

Megjött az eső Amerikában - esett a kukorica és a búza

Folytatódott a lejtmenet az árupiacokon. A kockázatvállalási hajlandóságot ugyanis a romló kínai növekedési adatok mellett az európai adósságválsággal kapcsolatos kiújuló aggodalmak is gyengítették, a Dow Jones UBS árupiaci index így újabb 0,9 százalékot esett. A legtöbbet az ipari fémek, illetve a mezőgazdasági termékek veszítettek értékükből.

Megtérülő "tudás-befektetés" műgyűjtők számára

A műtárgyak iránti érdeklődés a gazdasági helyzet alakulása által determinált hullámvölgyek ellenére is erősödő tendenciát mutat; a gyűjtők száma évről évre nő és a műkereskedelem is egyre több embert foglalkoztat. A kereskedőkkel szemben követelmény a szaktudás, de a gyűjtők közül is egyre többen ismerik fel, hogy időtálló befektetésnek is bizonyuló kollekció nem építhető fel a gyűjtési területükre vonatkozó alapos ismeretek nélkül, melyek többek között becsüstanfolyamokon szerezhetők meg. A műtárgy.com felmérte, milyen a piaci kínálat ezen a területen.

Elfordultak az árupiacoktól a legnagyobb spekulánsok

Az év eleji fellendülés után lendületet vesztettek az árupiacok, nem kis részben a kínai gazdasági lassulásnak köszönhetően. A romló kínai kilátások és gyenge GDP adatok hatására a hedge fundok és nagyobb spekulatív szereplők kitárazásba kezdtek. A kínai hírek leginkább az ipari fémek piacán rontották el a hangulatot, a legnagyobb spekulánsok pedig teljesen le is építették nettó kitettségüket a rézzel szemben, de jelentősen visszavettek a nemesfémek és az olaj vásárlásából is. A nemesfémek azért is kerültek most parkoló pályára, mert úgy tűnik, egyelőre nem várható újabb komoly jegybanki élénkítő program, amely tovább repíthetné az aranyat, vagy az ezüstöt. Egyre erősebb pesszimizmussal tekintenek a piaci szereplők az agrárpiacokra is, ahol szinte egyedül a szójabab vonzza még a spekulatív befektetőket.

A nyugdíjpénztárakhoz nyúlna hozzá Fico is

A szlovák kormány 9-ről 6 százalékra csökkentené a magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulék arányát - adta hírül a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap. Az elképzelés megvalósítása esetén, a fennmaradó járulékösszeg a magán nyugdíjpénztárak helyett a nyugdíjbiztosítási rendszer első pillérébe, az állami nyugdíjbiztosítóhoz kerülne. Ez az összeg - éves szinten mintegy 280 millió euró - többletbevételt jelentene az állami biztosítónak és hozzájárulna a költségvetési deficit konszolidációjához is.

Az aggasztó kínai lassulás betett az árupiacoknak

A várakozásoktól jelentősen elmaradó első negyedéves kínai GDP növekedési adatok miatt az árupiacokon is az eladók kerültek fölénybe, a Dow Jones UBS árupiaci index például 1,3 százalékos mínuszban zárt pénteken. A legtöbbet az ipari fémek estek, hiszen Kína a fémek legnagyobb vásárlója, de szinte valamennyi nyersanyag veszített értékéből, amit segített a dollár erősödése is.

A nyersanyagok sem maradtak ki a raliból

Csütörtökön minden adott volt a nyersanyagpiaci ralihoz, ugyanis az amerikai jegybank több tagja is úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági növekedés fenntartása érdekében készek minden szükséges intézkedést megtenni. Sok befektető a kínai gazdaság első negyedéves alacsony bővülését is kedvezően értékelte, hiszen ezek szerint a kormánynak be kell majd avatkoznia, ami a nyersanyagok iránit keresletet emelheti. A Dow Jones UBS árupiaci indexe 1,2 százalékos emelkedéssel zárta a tegnapi napot. A kedvező fundamentális tényezők mellett az is támogatta a nyersanyagpiaci emelkedést, hogy dollár a vezető devizákhoz képest 0,4 százalékkal gyengült.

Mérsékelt emelkedést mutattak a nyersanyagok

A heves mozgások után a nyersanyagpiacon is enyhülés következett, a szerdai napon minimális pozitív irányú elmozdulást mutatott a Dow Jones UBS árupiaci indexe. A 0,2 százalékos erősödésben közre játszott az is, hogy a részvénypiacokon megnyugodott a hangulat, a dollár a vezető devizákkal szemben gyengült.

Az európai aggodalmak a nyersanyagokat is magukkal rántották

Az amerikai tőzsdeindexek 1,7-1,8 százalékkal estek a keddi nap során, a befektetők kockázatvállalási hajlandósága alapvetően az európai események miatt csökkent, a periféria országok ugyanis megint a figyelem középpontjába kerültek. A nyersanyagpiacra is kihatott ez a negatív befektetői hangulat, a Dow Jones UBS árupiaci indexe 1,3 százalékkal értékelődött le, az egyes nyersanyag kategóriáknál pedig láthattunk nagyobb eséseket is.

Kedvelik a kockázatot a szlovákiai pénztártagok

Már az ötmilliárd eurót közelíti a szlovák nyugdíjrendszer második pillérét jelentő magán-nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon, a legtöbben a nagyobb rizikójú, egyúttal nagyobb hozamot ígérő portfoliókat választják - adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Végleges adatok - 25 ezren léptek vissza a nyugdíjpénztárakból

Rendelkezésünkre állnak már azok az adatok, amik gyakorlatilag véglegesnek tekinthetők, az április 5-ei és 6-ai adatok alapján 25 ezren léptek vissza az állami pillérbe a magánnyugdíjpénztárakból - derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség adatiból. A 25 százalékos átlagos visszalépési arány jóval magasabbnak számít, mint a várakozás, azonban az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a végelszámolásra kerülő pénztáraknál nagyon magas volt a visszalépési arány, ami az átlagot is torzítja. A kisebb pénztárak 2500-2800 fővel működnek, ami azért jelent kihívást, hiszen kevés ember között tudják a költségeiket megosztani, vagyis éves szinten több tízezer forintot kell majd elkérniük adományként, amit nem biztos, hogy minden tag meg fog fizetni. Ez pedig a további konszolidációt támogatja.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.