Októberben elárverezett Munkácsy képük 40 millió forintos kikiáltási árról indult és egészen 155 millió forintig menetelt: ennyire keresett még mindig a magyar festőóriás? Milyen hatása lehet megítélésére egy esetleges Munkácsy-múzeumnak?
Az elmúlt 8-10 évben nem volt hasonló Munkácsy-eladás, értékben biztosan: bár a Randevú az ablaknál című képnek 155 millió forint volt a leütési ára, a költségeket is beleszámítva 190 millió forintot fizetett érte a vevő. Az elmúlt időszakban tízmillió forintos nagyságrendben keltek el Munkácsyk, így mondhatjuk, hogy a magyar festőóriás ezzel a képpel visszakerült az aukciós piac csúcsára. Ez egy lappangó kép volt, egy magyar magángyűjteményben találtuk. Munkácsy életműve több szempontból is összetettnek nevezhető: leginkább Párizsban élt, alig-alig tartózkodott Magyarországon, tehát képeinek jelentős része tulajdonképpen szét van szóródva Európában, illetve jelentős mennyiség került az Egyesült Államokba. Korának sztárfestője volt, ebből fakadóan a legdrágább is: galériásai számos képet adtak el az Amerikában, de természetesen az évtizedek során sokan vásároltak Magyarországon is Munkácsy-képeket. Alapvetően azt gondolom, hogy
a teljes életmű talán 15-20 százaléka lehet Magyarországon, a többség pedig külföldön.
Lehetnek nagyon kalandos történetű képek is: az egyik ilyen a téli aukciónkon szerepel majd, Ausztráliából tér vissza Magyarországra. Különleges aktualitást ad, hogy a Mol - Új Európa Alapítvány a közeljövőben létrehozna egy közép-európai kortárs múzeumot, és megvásárolnák a magyar származású amerikai üzletembertől, Pákh Imrétől Munkácsy Mihály festményeinek nagy részét egy Munkácsy-múzeum alapításához. Ez az ár pedig egyfajta kiindulópont lehet annak becsléséhez, hogy a kiváló gyűjtő nagyságrendileg milyen összeget kérhet saját kollekciójáért.
Akármennyi modernista és külföldön számon tartott festőnk van, Magyarországon „A Festő” mindig is Munkácsy Mihály maradt.
Egy ennyire szimbolikus személyiség megérdemli, hogy saját múzeuma legyen Magyarországon. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez az üzlet létrejöjjön Pákh Imre és a Mol között, és felépüljön - ha lehetséges, Budapesten - egy Munkácsy múzeum. Ez óriási vonzerővel bírna, egy igazi zarándokhely lenne, ahova külföldről és Magyarországról is rengetegen járnának.
Számos kiváló művészettörténész van, aki a 19. századdal és azon belül Munkácsyval foglalkozik, úgy gondolom, szakmailag mi is tudnánk támogatni egy ilyen projekt fejlesztését. Nekünk személyes tudásunk van nemcsak Munkácsyról, hanem arról is, hogyan lehet egy múzeumot úgy működtetni, mint egy kereskedelmi intézményt, tehát hogy ne ráfizetéses, hanem bevételt generáló legyen. A Virág Judit Galéria jelentős kiállításokat szervezett az elmúlt évtizedekben: ezért van olyan tudásunk, amivel bárkinek, aki múzeumban gondolkodik, tudunk segíteni.
Az a számokból is látszik, hogy továbbra is óriási az érdeklődés Magyarországon Munkácsy iránt, de szükség van arra, hogy a nemzetközi ismertségét is erősítsük?
Nyilvánvalóan Magyarországon nagyobb az ismertsége, az elfogadottsága, mint külföldön, de határozottan állíthatjuk, hogy nemzetközi szinten is ismert és elismert festőről van szó: néhány éve Szentpéterváron egy Munkácsy-kiállítást például egymillióan láttak. De volt kiállítás Bécsben, Szlovákiában, Európa több nagyvárosában, és több is tervezési fázisban van: Spanyolországban, Franciaországban, és nyilvánvalóan az Egyesült Államokban is.
Mi sokat foglalkozunk Munkácsyval: világosan látszik, hogy korának ünnepelt sztárfestője volt. Míg kortársai, az impresszionisták, akiknek képeit ma a világ legfontosabb múzeumaiban találjuk – Monet, Renoir – nyomorúságos körülmények között éltek, Munkácsyt a császár fogadta, ünnepségekkel nyitották meg kiállításait szerte Európában és az Egyesült Államokban is. Az ismertsége megmaradt, képeinek árai pedig most kezdenek igazodni ehhez.
Mit lehet tudni arról a Munkácsyról, ami a Virág Judit Galéria téli aukcióján kerül majd kalapács alá?
Egy gyönyörű női portréról van szó, hasonlóan lírai, mint a Randevú az ablaknál. Egy virágcsokor mellett ül a modell: a Munkácsy-életműben ez a legvirulensebb művek között említhető, még akkor is, ha nem a legnagyobb méretű, hiszen nála sok esetben találunk másfél méteres zsánerképeket.
Ez annál kisebb, de kvalitását tekintve a legjobb Munkácsyk között tartható számon, megtalálható benne a személyes küzdés, a személyes élmény: kiérlelt kép, egy gyönyörű nővel, virágcsendélettel, és egy egészen szuggesztív vörös háttérrel. Azt gondolom, hihetetlen ereje van.
A galéria november 19-i kortárs aukciójának katalógusában megtalálhatjuk későbbi korok magyar sztárfestőinek, Reilg Juditnak vagy Vera Molnárnak a műveit is: mennyire nehéz összegyűjteni 170-nél is több kortárs művet, neves alkotóktól?
Reigl Judit műve kétszer akkora kikiáltási árról indult, mint Vera Molnáré, tehát nagyobb sikerre számítunk nála. Ez egy 1959-es, nagyméretű, fontos darab a legjobb korai párizsi korszakából, a Tömbírás sorozatból - mindig öröm, amikor egy ilyen mű kerül elő. Vera Molnárnál, aki a computergrafika ősanyja, szintén nagy érdeklődésre számítunk. Ez is egy ritka, nagyméretű mű. Őszi aukciónk 93 százalékos eladással nagyon sikeres volt. Most arra számítunk, hogy a középkategóriában is lesznek nagy ugrások, nagy kereslet.
174 tételünk van, több mint 100 művésztől, ami jelentős felhozatalnak számít. Összehasonlításként: tavaszi aukciókon általában 120 tétel körül szoktunk árverezni, klasszikus aukcióink 180-200 tételesek, általánosságban pedig 115 és 130 tétel között húzzuk meg a határt. Mi voltunk az elsők az országban, akik kortárs aukciót szerveztek, a jelenlegi gyűjtésen is több mint fél éve dolgozunk. Például bekerült a Hoffmann-gyűjtemény is, onnan több mint 70 darab indul, köztük látványos műtárgyak, szobrok is.
Bár nem feltétlenül figyelünk rájuk külön, de a Bizottság zenekar köreibe tartozó képzőművészek – Wahorn András, FeLugosy László, EfZámbó István – iránti kereslet is beindult 3-4 évvel ezelőtt. A Pesti Műhely is stabil, de a legkeresettebb az École de Paris, igaz, most nincs a kínálatban az absztrakt festészet egyik legérdekesebb alakja, Hantaï Simon. Van, akire külön fókuszálunk, ha látjuk, hogy hiányzik az anyagból.
Mennyire nehéz beárazni a kortárs műveket, összehasonlítva például egy klasszikus festménnyel, ami már többször gazdát cserélt az elmúlt száz évben?
A cégpolitikánk, hogy nem szeretünk nagyon nagyot lépni az árral, csak azért, mert egy festő iránt adott pillanatban nagy az érdeklődés. Látszik egy dinamikus fejlődés, és nyilván egyre nagyobbak a becsértékek, de a kikiáltási árral azért próbálunk óvatosak lenni, mert egy korrekt ármeghatározás adott esetben sokkal több vevőt tud bevonzani, főleg a licitálás első felében, mintha már eleve jelentősen drágább lenne. Tehát van egy intenzív növekedés, de ez nem sokszoros ugrást jelent, általában még akkor sem, ha tudjuk, hogy nagy lesz a kereslet. Szeretjük, ha a piac eldönti ezt, és mindig visszatérünk ehhez az elvhez. Az idei őszi aukciónkon például még voltak tízszeres emelkedések: ilyenkor azonban mi nyugodtak vagyunk, mert azt látjuk, hogy a piac döntött, mi pedig tudjuk, hogy legközelebb már picivel erősebben kell indítani.
Ha leegyszerűsítjük a folyamatot, három szereplőt találunk az aukciós piacon: a tulajdonost (szakzsargonban a beadót), az aukciós házat és a vevőt. Tévedés akkor lehet, ha az első kettő akarja eldönteni, hogy egy-egy művész mennyit ér. Épp ezért kell figyelni a piacra, nem szabad túlárazni. Ha a beadó olyan árat kér, ami szerintünk túl magas, akkor nem bocsájtjuk aukcióra a tárgyat. Ha viszont az aukciós ház tulajdonosai rugaszkodnak el a realitásoktól, a piac akkor is analógiák alapján dönt és határozza meg az árat.
Ugyanakkor folyamatosan követjük a nemzetközi piacon a feltörekvő magyar művészeket. Reigl Judit egyik műve több mint 300 ezer euróért kelt el Párizsban néhány hónappal ezelőtt. Ez egy elég magas ár, ami jól mutatja, hogy folyamatosan emelkedik a magyar művészek nemzetközi értéke
Számítanak arra, hogy külföldi érdeklődők is lesznek a kortárs magyar aukción?
Igen, az adatokból egyértelműen látszik, hogy nagy a külföldi érdeklődés, Reich Juditnál, Vera Molnárnál mindenképp, de például az École de Paris művészei iránt is. Fiedler Ferenc művét indítottuk tavasszal, ami duplázott árban, 3,5 milliós kikiáltási árról 7,5 millió forintra ment fel - a Párizsban tevékenykedő párizsi iskola tagjai mindig érdekesek.
Sok külföldit érdekel az aukció, rendszeresen előfordul, hogy Európa mellett Japánban vagy Kínában is élőben követik az eseményt online.
Van olyan is, hogy kínai vevő licitál, egy magyar közvetítőn keresztül. A legutóbbi aukción szerepelt egy Gallé-váza: Émile Gallé a francia Art Nouveau kiemelkedő alakja volt, így nyilvánvalóan nemzetközi érdeklődésre tartott számot, a vevő is külföldi volt.
Azzal is találkozunk, hogy ázsiai országok kortárs múzeumai vásárolnak: ők évről évre feltűnnek, nem minden nap jelennek meg, de amikor igen, akkor kinéznek valamit, és azt nagyon meg akarják szerezni. Az online licitálás tökéletesen alkalmas a globális piaci jelenlétre.
A galéria munkája nem ér véget az árverésen, a kalapács leütésével, hiszen a megvásárolt műtárgyat el is kell juttatni az új tulajdonoshoz, esetenként akár több ezer kilométerre.
Ez egy rendkívül összetett, izgalmas folyamat, amelynek során a faládagyártástól a megfelelő bélelésig sok dologra kell figyelni. Vannak műtárgyak, amelyeknél rezgésjelzők, hőmérséklet-ingadozás és páratartalom-figyelés is szükséges. Egy komoly iparág, ami az eladás után indul be. Nyáron például feladatot jelentett, hogy rendkívül törékeny kerámiákat küldtünk a kiállításunkból több ezer kilométerre, hármat Amerikába, egyet Ausztráliába. Sok feladat van még az eladás után is: engedélyezés, kiviteli engedély véglegesítése, és persze a megfelelő eljuttatás a célállomásra.
Az őszi aukciós kínálatból kiemelkedik a galéria Zsolnay-aukciója: mennyire nehezebb beárazni egy Zsolnayt, mint egy festményt vagy egy szobrot? A kerámia egy speciális piacnak tűnik, és talán még szűkebb réteg tudja értékelni.
Ezen a téren meglehetősen könnyű dolgunk van, hiszen komoly tapasztalattal rendelkezünk: személyesen már 27 éve foglalkozom a Zsolnayval, aukcióinkon rendszeresen szerepelnek a pécsi kerámiák. Ha valaki felajánl egy gyűjteményt, akkor nyílik lehetőség arra, hogy 60-70 darabos önálló aukciót is rendezzünk, ahogy ez most novemberben is megvalósul. Az árazással nincs különösebb nehézség: minden árazásnál megvizsgáljuk, hogy egy hasonló darab mennyiért kelt el az utóbbi 3-4 évben, és ahhoz igazítjuk a kikiáltási árakat. Persze közben az árak lépcsőzetesen emelkednek, sok esetben a becsérték fölé mennek, így módosítunk mi is, és feljebb visszük a következő aukción a becsértékeket.
Nemzetközi szinten mekkora az érdeklődés a Zsolnayk iránt? Itt is számít például, hogy ki volt a művész, aki a kerámiát festette?
A Zsolnay-gyár egy 6-8 fős művésztársaságot foglalkoztatott, tulajdonképpen egy stúdióként működtek, a dísztárgyakat készítő művészek szinte a gyár mellett dolgoztak. Zsolnay Vilmos nem akart sztárolni művészeket, maga a márka jelentette az értéket. A váza alján volt a gyár címere és az úgynevezett körpecsét, ebben a brandben akarta összefoglalni a gyár együttes működését. Persze a művészek, akik a kor legjobb kerámikusai voltak, lázadtak ez ellen, sokféleképpen éleződtek ki a feszültségek. Később elérték, hogy a legismertebb mesterek a legjobb tárgyakat saját névjegyükkel láthatták el. De alapvetően mindenki Zsolnayt gyűjt, nem konkrét művészt - és szerintem ez így van jól. A gyár menedzsmentje ezt remekül kitalálta és menedzselte.
A Zsolnay egy igazi magyar világsiker, aminek a nemzetközi szintéren is vannak gyűjtői. Most például egy San Francisco-i gyűjtemény érkezett Magyarországra, aminek az értékesítésével minket bíztak meg, és ebből a gyűjteményből becslésem szerint legalább a harmada külföldre fog távozni. Nagy harc lesz a magyar és az amerikai, német, japán gyűjtők között ezekért a fantasztikus kerámiákért.
Mit tanácsolna azoknak, akik most kezdenek el Zsolnayt gyűjteni? Látszik még növekedési potenciál a kerámiák értékében?
A kerámia nagyon izgalmas dolog. Hónapokkal ezelőtt - részben a mi tavalyi aukciónk hatására – jelentős növekedésnek indultak az árak, így ma a Zsolnayk a legdrágább szecessziós kerámiák a világon. Ez azt is jelenti, hogy a Zsolnay messze megelőzött minden kortárs versenytársat: egy nagy váza például három-négyszeres áron megy el a korabeli afrikai, német, francia vagy angol konkurenseihez képest. Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, csak a mi galériánk harminc évet dolgozott rajta.
És ha szinte a semmiből ilyen szintre emelkedtek az árak, akkor az azt is jelenti, hogy ebben még hatalmas potenciál van. Tehát azt gondolom, hogy aki most vág bele, nagyon jó helyre teszi a pénzét. Személyes példaként mondhatom, hogy én 1997-ben vettem egy eozin vázát 100 ezer forintért, aminek ma 3,5 millió forint az ára: 20-25 év alatt kevés befektetés tud hasonló növekedést produkálni, és nem is látjuk még a végét.
A cikk megjelenését a Virág Judit Galéria támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio/Stiller Ákos
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
