Kiderült, melyek a legjobb pénztárak
Tisztánlátásra van szükség
Az önkéntes nyugdíjpénztári szektor pontosan 20 évvel ezelőtt indult útjára, mára már több mint 900 milliárd forintos vagyont kezelnek a pénztárak, a tagság pedig meghaladja az 1,2 millió főt. A szektor két évtizedes története során nagyon sok vihart át kellett élnie az iparág szereplőinek, az viszont kétségtelen, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer döntő részének államosítása következtében az önkéntes nyugdíjpénztárak maradtak meg az öngondoskodás fő bástyájának.
Maga az intézmény egy nagyon jó eszköz arra, hogy az időskori jövedelembiztonságunkat megerősítsük, többek között a megtakarítások felhalmozásához adókedvezményt kaphat a tag (a befizetés 20%-át jelenleg bizonyos korlátok mellett), miközben a befektetések hozama adómentes. Ilyen szempontból nagyon nehezen érthető, hogy a szegmens miért nem tudott az elmúlt években növekedő pályára állni, pedig a lakosság megtakarítási szerkezete alaposan átalakult azt követően, hogy az államhoz lépett vissza a tagok többsége. Szakértők szerint a legfőbb probléma, hogy a szektor hosszú fennállása alatt sem sikerült az emberek többségét meggyőznie arról, hogy az öngondoskodásra szükség van.
Igaz 1,2 millió körül van az önkéntes pénztárak taglétszáma, viszont a foglalkoztatottak száma meghaladja a 3,8 millió főt, vagyis a lefedettséget illetően jóval elmaradunk a fejlett országokhoz, de akár Csehországhoz képest is. Az intézményekbe vetett bizalom kulcsfontosságú lenne, ez viszont addig nem alakulhat ki, amíg nem látnak tisztán a tagok. Óriási adattömeg szakad az emberek nyakába, ezek viszont nincsenek jól megszűrve és feldolgozható formába alakítva, ami azt jelenti, hogy magukra vannak utalva az emberek egy ilyen fontos döntés meghozatalában. Pontosan ezért Matits Ágnes nyugdíjszakértő, aki a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal munkájában is részt vállalt, egy olyan értékelési módszert hozott létre, amely megkönnyíti az emberek dolgát. A Portfolio.hu a friss eredmények publikálására egy aloldalt hozott létre, ahol felhasználóbarát formában az önkéntes pénztárak iránt érdeklődők releváns információkhoz juthatnak hozzá.
Nagyon vegyes a kép a szektorban
Az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer 2012 végén a következőképpen nézett ki. A piacon 51 pénztár működött, amelyből 29 nyílt pénztár volt, vagyis ide bárki beléphetett, 22 viszont zárt formában működött, ahova elsősorban az alapító munkáltatók alkalmazottai léphetnek be. Fontos jellemzője a szektornak, hogy nagyon komoly koncentráció jellemzi, mindössze 6 pénztár található, amelyek 50 ezer főnél több tagot tudnak felmutatni, ezek közül az összes pénzintézeti hátterű (banki vagy biztosítói). Ráadásul az első három pénztár (OTP, Allianz, Aegon) több mint 200 ezer fős tagsággal büszkélkedhetett. További 9 pénztárnak a taglétszáma 10 és 50 ezer között volt, több nagyobb állami foglalkoztatót is itt találtunk, így például a Honvédot és a Postást. Mindez azt jelenti, hogy a tagság és a kezelt vagyon több mint 90%-a köthető a 15 legnagyobb szereplőhöz.
Az értékelésben próbált a szakértő törekedni arra, hogy minél több ismérv alapján mondjon véleményt a pénztárakról, ezért az értékeléshez a költségszinteket, a tartalékolást, a vagyonkezelés hatékonyságát és a hozamteljesítményeket is elemezte különféle mutatók alapján. Jelenleg csak a mérhető információk alapján tudott a szakértő elemzést készíteni, vannak azonban olyan nehezen mérhető tulajdonságok is, amelyek fontosak lehetnek a tagok, de egyelőre azt nem sikerült bevonni az elemzésbe (így a bizalom, a megbízhatóság, a szolgáltatási színvonal, stb...). Mindezt figyelembe véve azonban elmondhatjuk, hogy a magyar piacon egyedülálló értékelési módszer jött létre, amely egy mutatóba sűrítve ad véleményt az adott pénztárakról.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyon nagy különbségek voltak az egyes pénztárak között, a legjobb pénztár 82,2%-os értéket tudott elérni, viszont a leggyengébb mindössze 37,8%-ot. Az átlagosnál jobb kategóriába 13 pénztár került, az átlagosnál rosszabba 12, míg a maradék 26 az átlagos kategóriába. Részleteiben megvizsgálva azt találta a szakértő, hogy a zárt pénztárak minimálisan, de jobb átlagos teljesítményt nyújtottak, mint a nyílt pénztárak. Valójában azonban nem lehet szignifikáns különbséget kimutatni sem a pénztár mérete, sem a pénztár típusa (nyílt/zárt) szerint, ennek megfelelően az átlagosnál jobb kategóriában mindenféle típusú pénztár megtalálható volt.

Az elemzés is bebizonyította, hogy ha nem is lehet általánosítani a pénztárak mérete vagy fajtája alapján, de az egyes pénztárak között óriási eltérések lehetnek. Nyilvánvalóan a tagok érdeke, hogy ezekről információkat kapjanak, a Portfolio.hu aloldalán pedig ezt mindenki meg is teheti, mert az adatok megfelelő keresési opciók mellett könnyedén lekérdezhetők. Nem kell hangsúlyozni, hogy több tíz év múlva mekkora előnyt is jelent egy tag számára, ha például a pénztár az átlagosnál olcsóbban tartja fent a működését, kezelteti a vagyonunkat, vagy éppen hosszabb távon versenyképes hozamokat tud felmutatni adott kockázati szint mellett.
A pénztárak összesített adatai alapján egy tag számláján átlagosan 748 ezer forint van, ami a szektor két évtizedes történetét nézve nagyon alacsony értéknek számít. Vélhetően sokan vannak, akik minimális, havi pár ezer forintos összeget utalnak a számlájukra, számukra különösen fontos, hogy minél olcsóbban részesedhessenek az önkéntes pénztári szektor előnyeiből. Az aloldal többek között ebben próbál segítéségre lenni a tagoknak és az érdeklődőknek, a teljesítmények mérése alapján joggal lehet abban hinni, hogy egy magasabb értéket kapó pénztár által többet kapnak vissza a tagok.
Nézze meg Ön is ide kattintva, hogy miként teljesít az önkéntes nyugdíjpénztára.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Megszólalt a minszter a Magyarországon tomboló vírus miatt: nagy baj lesz, ha nem lokalizáljuk
Kőkemény lépéseket kell megteenni.
Hatodik napja ütik a forintot, bőven 400 felett az árfolyam
A dollárral szemben is nagy a romlás.
Kiszivárgott Amerika titkos terve, példátlan változás állt be kedd óta - Háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nagy bejelentést tett Zelenszkij az európai szövetségesekről
Szorosabbra fűzik a szálakat a hírszerzés, a légvédelem és a tüzérségi eszközök gyártása terén.
Árvízveszélyt hirdettek a szomszédos országban: van, ahol csónakokon menekültek a lakosok
Özönvízszerű esőzések miatt aggódnak Horvátországban.
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

AI funkció és 1300 új részvény a Lightyear kínálatában (x)

- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.