Üzlet

Nem hozott fordulatot a délután sem Európában

Az európai benchmarkok a délután folyamán sem tudtak pluszba fordulni, a DAX 0.7%-os, a CAC-40 0.4%-os mínuszban tartózkodik jelenleg, az FTSE-100 pedig stagnál. A mai napon ismét felszínre törtek a kamatlábakkal kapcsolatos félelmek, így a legrosszabbul teljesítő részvények között vannak a rendkívül kamatláb-érzékeny biztosítók papírjai.

4 óráig kivárhatnak az amerikai befektetők

Emelkedést mutatnak nyitás előtt a főbb amerikai határidős indexek, melyek közül a Dow futures 21 pontos, a Nasdaq futures 4 pontos, az S&P500 futures pedig 3 pontos pluszban áll jelenleg. A délután során egyrészt a júniusi fogyasztói bizalmi index, másrészt pedig az új lakáseladások és a Richmond Fed index lát napvilágot, melyek mindegyike befolyásolhatja a részvénypiacok mozgását.

Hiányozni fog a gáz a Nabucco projekthez?

Az Európai Unió jövőbeni energiabiztonságáról cikkez a Neue Zürcher Zeitung, melyre az elmúlt napok eseményei is hatással lesznek, egyrészt a Gazprom és az ENI által aláírt szándékmegállapodás, másrészt pedig az OMV MOL-ban való részesedésének növelése.

MTelekom: opciólehívás, sajátrészvény csökkenés

Az MTelekom bejelentette, hogy a társaság menedzsmentösztönzési programjának keretében történt opciólehívások eredményeként a társaság saját részvényeinek száma 1,789,575 darabról 1,779,375 darabra csökkent 2007. június 25-én.

Tovább súlyosbodott a hazai profithelyzet - régiós EBITDA és EPS konszenzus

A portfolio.hu a régiós gyorsjelentési szezon lezárultával frissítette EPS konszenzusát, melyet immár második alkalommal publikálunk úgy, hogy a becsléseket nemcsak a magyar parkett cégeire gyűjtöttük össze, hanem a legfontosabb régiós szereplőkre is, valamint nem csak az egy részvényre jutó eredményre, hanem az EBITDA-ra is kértünk be előrejelzéseket. Az adatokat alábbi részletes táblázataink tartalmazzák, melyek nagyban megkönnyíthetik az egyes részvények értékelését.

A konszenzusból kitűnik, hogy a hazai piac várható idei profitnövekedési üteme teljesen erodálódott a három hónappal ezelőtti értékekhez képest, míg jövőre várhatóan talpra állhatnak a BÉT cégei. Akad ugyanakkor néhány igazi növekedési sztori a piacon, mint például az Állami Nyomda, vagy a Rába részvényei.

Átverték a fogyasztókat, 14 milliós GVH bírság a jutalom

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának döntése értelmében a HRI Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek, valamint a HRI-vitalion Életmód és Egészségvédő Egyesületnek összesen 14 millió forint bírságot kell fizetnie. A két eljárás alá vont ugyanis reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított több termékének, ám ezen állításait nem igazolta.

Vételen, de alacsonyabb célárral a Gazprom

A 2007-es EU gázexportból származó bevételre vonatkozó előrejelzés csökkentése miatt a Citigroup a korábbi 16.2 dollárról 15.6 dollárra mérsékelte a Gazpromra vonatkozó célárfolyamát. Emellett azonban továbbra is alacsony kockázat mellett ajánlja vételre a papírokat a patinás befektetési ház.

Raiffeisen: forgatókönyvek a MOL sztoriról

A Raiffeisen részvénypiaci stratégái a mai napon közzétették az elmúlt napokban megjelent MOL hírekkel kapcsolatos meglátásukat illetve az árfolyam alakulására vonatkozó álláspontjukat. Az elemzők meglátása szerint jelenleg rövid távon tartani kell a részvényeket, azonban amint a társaság bejelenti, hogy talált egy blokk eladót a maradék sajátrészvény megvételére, vagy esetleg az OMV bejelenti, hogy eladja nemrég megszerzett pakkját akkor profitrealizálásra buzdítanak, mivel rövid idő alatt könnyedén 25,000 forint környékén találhatja magát az árfolyam.

Brutális forgalommal 30,000 pont felé tart a BUX

Miután az amerikai részvényindexek lendülete nap közben elfogyatkozott, európai társaik is lefele vették az irányt nyitást követően. A hazai börze ebből mit sem érzett, a BUX a MOL segédletével ismét új történelmi csúcsot állított fel 29,570 ponton. A parketten a forgalom nagyon magas, 80 milliárd forintos. A régiós indexek közül a lengyel WIG 20 0.5, a cseh PX 0.5, az orosz RTS 1%-os pluszban tartózkodik.

Ma sincs jó napja Európának

Az európai benchmarkok nem tudtak emelkedni a mai délelőtt folyamán sem, miután a kamatlábakkal kapcsolatos bizonytalanság nem sarkallta optimizmusra a befektetőket. A DAX 1.3%-os, a CAC-40 1.1%-os, az FTSE-100 0.7%-os mínuszban tartózkodik jelenleg.

OTP: sajátrészvény vásárlás és opció lehívás

Az OTP bejelentette, hogy a 2007. május 11-i közleményében bejelentett program keretében 2007. június 25-én 9,145 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 10,101 forintos átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén. 2007. június 25-én 20,000 darab törzsrészvény került lehívásra az OTP Bank Nyrt.-nél működő opciós részvényprogram keretében. Így a Bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 0 darabra változott.

Tovább terjeszkedik az Iberdrola

A spanyol energiaóriás hétfőn bejelentette, hogy megvásárolja az amerikai Energy East Corp.-t 4.5 milliárd dollár értékben. Ezzel a lépéssel az Iberdrola Észak-Amerikában tovább erősítheti az egyébként is igen erős világpiaci pozícióját a megújúló enegriaforrások szegmensében.

Merrill: 28,000 Ft-ról 31,000 Ft-ra emelt MOL célár, vétel ajánlás

A Merrill Lynch a korábbi 28,000 forintról 31,000 forintra emlte a MOL részvényekre vonatkozó célárfolyamát, továbbra is vételre ajánlva a papírokat. A szektortársakhoz képest a relatív alulértékeltség mellett, az újra beszerzési érték és a finomítói komplexitás alapján is diszkonton forog a MOL - írja a Concorde Call.

"A tőzsde nem a racionalitásokról szól, főleg nem rövidtávon" - Brókershowder

A jelenlegi árszinten már valamennyi általunk megkérdezett üzletkötő fundamentálisan jócskán túlértékeltnek tekinti a MOL részvények árfolyamát. Juhász Richárd, a Concorde üzletkötője szerint jelenleg egy olyan mértékű tulajdonosi harcnak vagyunk szemtanúi, melyre a magyar piacon eddig nem volt példa. Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szerint a 30,000 forintos szint átlépését követően már semmilyen racionális érv nem hozható föl, míg Káplár Norbert, a Raiffeisen üzletkötője nem tartja kizártnak, hogy a romló külföldi részvénypiaci hangulatra jelentős intézményi befektetők profitrealizálásba kezdjenek a MOL piacán, mely megállíthatja a száguldást.

Kilőtt a MOL, nincs mi megállítsa - 30,000 felett az árfolyam

A nyitást követően egy pillanatig arcára fagyhatott a mosoly a spekulánsoknak a MOL csökkenése láttán, azonban hirtelen feltört a gejzír és brutális mértékű szárnyalást mutatott be az olajrészvény. A felvásárlási spekulációk és a MOL saját részvény vásárlásai hátán az árfolyam jelenleg már több mint 6%-os pluszban tartózkodik gigantikus, közel 15 milliárd forintos forgalommal. Az OMV árfolyama mindeközben újabb 2%-ot esett a tegnapi 2.5%-os hanyatlás után...

MOL szárnyalás: mekkora a felvásárlási prémium?

Az elmúlt két kereskedési nap szárnyalását követően már érdemi prémiummal forognak a MOL részvényei a legfontosabb regionális versenytársak, az OMV és a PKN papírjaihoz képest. A magyar olajcég részvényeinek előretekintő PE rátája csúcsra emelkedett.

Linamar: 5% felett a Budapest Alapkezelő

A Budapest Alapkezelő mai közleményében tájékoztatta a befektetőket, hogy öt alapján keresztül összesített befolyása a Linamar Hungary-ben 5% fölé emelkedett. A bejelentés nem tekinthető meglepetésnek, mint arról korábban beszámoltunk, a magyar intézményi befektetők a cégben immár több mint 24%-os befolyással rendelkeznek.

Csatlakozhatnak a gyógyszergyártók a rallyhoz

Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője szerint a magyar piacon az elmúlt két nap sztorija továbbra is élni fog, azonban némi korrekció, oldalazás mind az OTp, mind pedig a MOL esetében előfordulhat, míga tegnap megindul gyógyszergyártók esetében stabil emelkedést vetít előre.

Újabb cég választja Brazília helyett Magyarországot

Különböző elektronikai alkatrészek, illetve részegységek gyártását telepíti Brazíliából magyar cégéhez a német Epcos, tudta meg a Napi Gazdaság Szentkúti Lászlótól, az Epcos Elektronikai Alkatrészek Kft. ügyvezető igazgatójától.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.