Üzlet

Minden adott a további emelkedéshez

A tegnapi tengerentúli rali fényében a hazai parketten is emelkedésre számít a délelőtt folyamán Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője.

Nem okozott csalódást a Cisco, megugrott az árfolyam

7.3%-kal száguldott felfelé a tegnapi napon a zárás utáni kereskedésben a Cisco Systems árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit. Gyorsjelentésében az elemzői várakozásokat enyhén felülmúló egy részvényre jutó nyereségről számolhatott be a cég és a menedzsment megközelítőleg a piaci konszenzusnak megfelelő prognózisokat adott az elkövetkezendő negyedévekre, amelyet a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben kitörő lelkesedéssel fogadtak a piacok.

Minden tizedik új gazdasági társaságnál hibát talált az APEH

Az év első felében 20 091 jogelőd nélküli gazdasági társaság alakult, közel másfélszer több mint az előző három esztendő átlagánál, de az APEH a 20 százalékos kormányzati elvárásnál több (mintegy 22%-nyi) vállalkozásnál folytatta le a vizsgálatot a kilencvennapos ellenőrzési határidőn belül. Ennek eredménye az lett, hogy minden tizedik új vállalkozásnál hiányosságot talált az adóhatóság - írja a Világgazdaság. 240 esetben olyan súlyos volt a mulasztás, hogy az adóhatóság a társaság adószámát is felfüggesztette.

Ázsiában is szárnyra kaptak a részvénypiacok

Kivétel nélkül pluszban tartózkodnak a vezető ázsiai részvényindexek, a japán Nikkei 225 2.6, a kínai Shanghai Composite 1.3, az ausztrál S&P/ASX 200 3.1, míg a koreai KOSPI 2.8%-kal került feljebb. A pozitív hangulatot az olajár további mérséklődése mellett a tengerentúli részvénypiaci emelkedés táplálta, miután a FED a várakozásoknak megfelelően az irányadó ráta tartásáról döntött.

A bikák visszatérnek - Technikai elemzés

A tőzsdenyitás után óráról órára nőtt a befektetők önbizalma a piacokon, aminek következtében szinte egész nap fölfelé meneteltek az árfolyamok az európai tőzsdéken. A bikák előretörése a tengerentúlon is folytatódott, ahol a Dow Jones rég nem látott szárnyalást produkált. Ma reggel a már emlegetett Dow Jones indexszel indítunk, amelyet a BUX az OTP a MOL és a Fotex grafikonjai követnek.

Az OMV visszavonta a 32,000 Ft-os MOL "ajánlatot"

Az OMV visszavonta a 2007. szeptember 25-én közzétett szándéknyilatkozatát, amely szerint az OMV szándékában állt 32,000,-Ft részvényenkénti áron vételi ajánlatot tenni a MOL részvényeseinek. A visszalépés oka, hogy az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadja el az OMV által felajánlott kötelezettségvállalásokat. Tekintettel arra, hogy más kötelezettségvállalások az OMV számára nem elfogadhatóak, az OMV úgy döntött, hogy visszavonja az Európai Bizottsághoz 2008. január 31-én benyújtott, vállalkozások összefonódásával kapcsolatos bejelentését. Az OMV bejelentése szerint a MOL-lal való összefonódásra irányuló további lépések az adott körülmények között az OMV gazdasági és stratégiai érdekeivel ellentétesek lennének.

PannErgy: átkötött Gyimóthy Dénes

Gyimóthy Dénes, a PannErgy igazgatótanácsának tagja(egyben megbízott vezér- és gazdasági igazgató) 2008. augusztus 5-én a BÉT-en 10,000 darab törzsrészvénynek megfelelő határidős eladási kontraktust nyitott 2008. decemberi határidőre 1.273 forintos átlagáron, azonban ugyanennyi mennyiségre szóló vételi megállapodást nyitott márciusi határidőre.

Elszabadultak a bikák a tengerentúlon

Erőteljes emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedési napot az irányadó amerikai indexek, miután az olaj árfolyama tovább folytatta napok óta tartó korrekcióját, valamint a FED a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó kamatrátáján. A Dow 331 pontos, vagyis 2.9%-os emelkedéssel fejezte be a napot, az S&P 500 szintén 2.9%-kal araszolt felfelé, a nagy technológiai kitettségű Nasdaq pedig 2.8%-os pluszban zárt. A részvénypiaci hangulatot a kedvező makroadatok és a Procter & Gamble várakozásokat enyhén felülmúló negyedéves eredményei is segítették. A nap nyertese a pénzügyi szektor lett, de még az energiaszektor indexe is emelkedni tudott annak ellenére, hogy az olaj árfolyama újabb 1.8%-ot esett. A határidős indexek a mai napra is pozitív képet vetítenek előre, a Dow futures 14 , a Nasdaq 12, az S&P 500 pedig 2.8 pontos emelkedést mutat.

Benne hagyták a pácban csatornájukat a Barátok közt sztárjai

Fenekestül felforgatta a két kereskedelmi televíziócsatorna nézőkért folytatott küzdelmét a Barátok közt augusztusi vakációja, a szappanopera hiányában ugyanis az RTL Klub szinte egész héten csak vergődött, beszedve több kellemetlen és egy kifejezetten kínos vereséget is. A két csatorna közötti egész heti különbség a 18-49 évesek körében mért közönségarányokat tekintve így csupán 1.1 százalékpont lett, és ami még szokatlanabb: a TV2 javára. Üröm a csatorna örömében, hogy a győzelmet éppen a nyári "uborkaszezon" kellős közepén érték el, de egyúttal az is kiderült, hogy a Hal a tortán a Barátok közt árnyékából kikerülve egészen szép eredményekre képes.

Talpon maradtak a hazai bikák

Ma alapvetően egy pozitív hangvételű kereskedésnek lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, melyben a nyersolaj árfolyamának folytatódó korrekciója játszotta a főszerepet. A BUX ennek fényében 1,7%-os pluszban zárt az elmúlt 3 hónap átlagát meghaladó, 18.3 milliárd forintos forgalom mellett. A régióban a lengyel WIG 20 1.7, a cseh PX 0.2%-kal értékelődött fel, míg az energiatúlsúlyos orosz RTS 4.4%-ot esett, mellyel jócskán alulteljesítőnek bizonyul.

Kisbenedek Péter lesz az Allianz Hungária új elnök-vezérigazgatója

Az Allianz Hungária Zrt. bejelentette, hogy a tulajdonos döntése alapján a társaság vezetését 2008. október 1-i hatállyal Kisbenedek Péter veszi át. Kisbenedek Péter mindeddig az osztrák Erste Bank Csoport pénzügyi vezetői, illetve a magyar Erste Bank vezérigazgatói posztjait töltötte be.

Európa: bárcsak minden nap ilyen lenne

Változatlanul pluszban tartózkodnak a főbb nyugat-európai részvényindexek, a DAX 2.2, a CAC-40 1.5, az FTSE pedig 1.8%-kal tartózkodik tegnapi zárószintje felett. A nyersolaj ma is folytatódó korrekciója mellett a várakozásokat felülmúló vállalati gyorsjelentések fűtik a kereskedést. A pénzügyi szektor mutatja a legnagyobb mértékű felértékelődést a Societe Generale várt feletti negyedéves gyorsjelentése révén, ellensúlyozva az olajkitermelők és a bányatársaságok gyengélkedését.

AAA Auto: kiterjedtebb assistance szolgáltatás

Az AAA AUTO Csoport augusztus 1-jétől kiterjesztette új, Road Assistant néven futó assistance szolgáltatását Magyarországra és Romániára is. Az assistant card értékesítésének kiterjesztése a kártya Csehországban és Szlovákiában elért sikerének köszönhető, ahol ezévi bevezetése óta összesen 2831 darabot értékesítettek belőle, a Mondial Assistance nevű utasbiztosító céggel együttműködésben - áll az AAA Auto közleményében.

5% felett egy norvég alap a Richter-ben

A Richter bejelentette, hogy a norvég székhelyű Skagen AS befektetési alap 2008. augusztus 4-én kézhez vett tájékoztatása alapján, a Skagen AS a részvénytársaságban 5.2% befolyást szerzett.

USA: vajon mire lesz elég a kezdeti optimizmus?

Emelkedésre engednek következtetni a vezető amerikai határidős indexek, a Dow futures 69, az S&P futures 9, a Nasdaq futures pedig 14 ponttal került feljebb a mai nyitás előtt az olajár folytatódó csökkenésének köszönhetően. A nap legfontosabb eseménye egyértelműen a FED kamatdöntés bejelentése lesz, a piac tartásra számít, azonban egy ettől eltérő forgatókönyv jelentős piacbefolyásoló hatással bírna.

56%-os hozam három hét alatt - a Tőzsdeláz tanulságai

Harmadik hetéhez érkezett a Tőzsdeláz befektetői játék második szakasza, és a Tőzsdeláz befektetőinek kereskedése továbbra is kimagasló hozamokat eredményez. A harmadik hetet az eddigi első helyezet 56,7%-os hozammal zárta, még a második és harmadik helyezet 48%-os eredménnyel fej-fej mellett haladnak.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.