"Egyetlen konkurenciánk az idő" - Pszichológiai forradalom hódít Magyarországon

Portfolio: Három éve alapítottátok a Mindset Pszichológiát, az ország egyik legnagyobb pszichológiai központját. Meséljetek kicsit az eddigi utatokról! Hogyan hoztátok létre mindezt?
Partos Bence: Harmadéves hallgatók voltunk, amikor vettünk 20 euróért egy Wordpress templatet és elindítottuk a Mindset Pszichológiai Szaklapot, amely mögé felépítettünk egy országos szakmai mozgalmat hallgatókból, oktatókból és elismert szakemberekből. Jelen voltunk és vagyunk Budapest mellett Szegeden, Debrecenben, Pécsett és Kolozsváron is. Kezdetben a több mint 100 fős közösség tagjai önkéntes alapon publikáltak írásokat, mi pedig az egyetemi ösztöndíjainkat fektettük be a platformba. Hamar százezres nagyságrendű havi olvasótáborunk alakult ki, majd a fenntarthatóság jegyében egy új, profitábilis médiamodellt dolgoztunk ki, és további szolgáltatásokat építettünk a nagy olvasottságunkra. Először rendezvényszervezésbe kezdtünk, ma már azonban pszichológiai tanácsadással, terápiával, szervezetfejlesztéssel, kutatással és oktatással is foglalkozunk. Így lett a szaklapból pszichológiai központ.

Egészen elképesztő divatja van ma a pszichológiának: számos magazin, önismereti szakértő, coach és önsegítő könyv ontja az emberiségre a "tudást". Egy ilyen közegben mi motivált benneteket, miért gondoltátok, hogy szükség van egy újabb ezzel foglalkozó médiumra?
Partos Bence: Gyakran "vádolnak" minket azzal, hogy ügyesen megláttunk egy piaci rést, de valójában nem ez motivált bennünket, amikor megalapítottuk a Mindsetet. Egyszerűen csak szerettünk volna közösen létrehozni valamit, csinálni egy új projektet. Hallgatók voltunk, passzívan szívtuk magunkba a tudást az egyetemeken, de égett bennünk a vágy, hogy adjunk valamit a világnak. Közben persze láttuk azt is, hogy nincs olyan pszichológiával foglalkozó médium, amely egyszerre lenne szakmai és közérthető, csupán a két véglet létezett: a száraz tudomány és a pszichobulvár. Nekünk sikerült megtalálnunk azt az aranyközép utat, amely a tudományos tartalmak és az izgalmas, közérthető cikkek között húzódik. Egy érthető szaklapot hoztunk létre, ami ma már az ország legolvasottabb pszichológiai médiuma. Bebizonyosodott, hogy az olvasóknak is van igényük a minőségi tartalmakra.

Arany Bence: A pszichológia egy olyan toudomány, amit előszeretettel fogyasztanak az emberek, hiszen nem annyira rétegtartalom, mint a közgazdaságtan vagy a jog, főleg, ha jól egyensúlyozunk a szakmaiság és közérthetőség mérleghintáján. Első és legfontosabb vezérfonalunk az volt, hogy a tartalom, amit közlünk legyen egyszerre szakmai és közérthető, ennek ellenére előfordult, hogy elhajoltunk egyik vagy másik irányba: volt, hogy egy cikk túl szakmaira sikeredett, és az olvasók nem értették meg, ahogy az is előfordult, hogy nem lett kifejezetten professzionális, olyankor pedig a szakma akadt ki.

Egy ilyen jellegű médium esetében, amíg még nem forrt ki egyértelműen az irány, kifejezetten nehéz lehetett megfelelni mindkét tábornak.
P.B.: Igen, kaptunk hideget, meleget, de kitartottunk. Nagy volt a kísértés, hogy feladjuk az elveinket a kattintásokért cserébe, és olyan címeket adjunk, hogy Öt tipp, hogy boldogabb legyél - és hasonlók, de ezeket mindvégig sikerült elkerülnünk. Már az induláskor meg szerettük volna különböztetni magunkat a többi, piacon lévő pszichológiai magazintól, ezért is definiáltuk magunkat az első perctől kezdve szaklapként. Akkoriban ezzel a besorolással kilógtunk a sorból, és a laikusok azt gondolhatták, hogy nem fogják érteni, amit írunk. Ebből a pozícióból kellett aztán meggyőzni őket, hogy nálunk közérthető, fogyasztható tartalmakat találnak. Ez egy kockázatos vállalkozás volt, de bejött.

Ebben a szakmai vs. közérthető kérdésben egységesek tudtatok maradni a szerkesztőségen belül?
A.B.: Minden szerkesztőségben vannak belső ellentétek, de nekünk ezeket sikerült mindig konstruktívan megbeszélni. A szaklap divízió két éven keresztül meghatározta a működésünket, ám mi a kezdetektől az online téren kívül is gondolkoztunk. Az első előadásunkat már a szaklap indulását követő pár hónapon belül megrendeztük. Később párhuzamosan a médium építésével országos rendezvényszervező hálózatot hoztunk létre. A szakmailag erős előadásokat kivittük az egyetem falain kívülre, tudományos pszichológia legnagyobb hazai alakjai beszéltek az emberi psziché megfejtett titkairól romkocsmákban és kávézókban. Ez a műfaj országszerte, a mai napig nagy népszerűségnek örvend. A formabontó rendezvénysorozat neve: pszicho-kávéház.

P.B.: Hamar világossá vált számunkra: ahhoz, hogy rentábilis és fenntartható legyen az oldal, egyéb szolgáltatásokat is építenünk kell rá. Szerettük volna, hogy legyen egy tanácsadói hálózat és rendezvényszervezés is.

A.B.: Mára a szaklap kinőtte magát. A budai Neuschloss Palotában található Terápiás & Tanácsadó Központunkban foglalkozunk tanácsadással és szervezetfejlesztéssel is. Tehetséggondozásba is belevágtunk, hiszen a Mathias Corvinus Collegiumban , melynek falai közül mi is jövünk, pszichológia szakirányt indítottunk, amely az egyetemi oktatást kiegészítő, exkluzív képzést nyújt a legtehetségesebb hallgatóknak. Az MCC-nek sokat köszönhetünk, a Mindset indulásakor a kollégium vezetése mindenben támogatott minket. Partos Bence jelenleg szakirányvezető és én, ha időm engedi, médiagazdaságtan témában oktatok az intézményben. Örülünk, hogy a közös projektjeinkkel visszaadhatunk valamit az Alma Materünknek. Mindenesetre az elmúlt egy évben egyre szélesebb spektrumot kezdtünk el lefedni, és ma azt látjuk, hogy a jelenlegi működést kell egyre profibban csinálni, hogy az sokkal gördülékenyebben működjünk.

Az induláskor, amikor még teljesen ismeretlen volt a brand, hogyan toboroztatok szerzőket? Miképp lehetett meggyőzni őket, hogy higgyenek benne úgy, mint ti?
P.B.: Amíg nem volt meg az oldal, egyesével mentünk emberről emberre, és próbáltuk meggyőzni őket, hogy érdemes részt venni ebben a kezdeményezésben. De nem tagadom, kínkeserves volt az első nyolc embert összeszedni. Aztán elkészítettük a weboldalt és a hozzá tartozó Facebook-oldalt, és onnantól már maguktól jöttek a szerzők. Először a szakkollégiumi közegben az aktív pszichológushallgatókat kerestük meg, majd később a több budapesti egyetemről is toboroztunk. A hallgatók és pályakezdő szakemberek nyitottak voltak, azt tapasztaltuk, hogy nagyon motiváltak a cikkírásra és szeretnének egy összetartó, pezsgő szakmai közösséghez tartozni. Nekem volt újságírói tapasztalatom, így hamar átadtam a tudást. Nem kell egyetemen évekig tanulni, hogy valakiből jó szakújságíró váljon. Ezt követően folyamatosan nőttünk: először Szegeden csináltunk fiókszervezetet, majd Debrecenben, Pécsett, és Kolozsváron. Egy kifejezetten erős szakmai közösséget akartunk építeni, ami sikerült is. A közösséghez való tartozás tagdíja havi egy cikk volt. Kéthetente voltak találkozóink, háttérbeszélgetések, workshopok, táborok, ezek alkalmával kapcsolatokat lehetett építeni. Előttünk talán nem is volt a pszichológiában ennyire aktív, mozgalmi jellegű közösség, ami ilyen pezsgő lett volna. Aztán amikor elértük a kapcsolati tőkénk határát, és már nem ismertünk senkit, akit be lehetett volna szervezni, felvételt hirdettünk: kétszázan jelentkeztek önkéntesen írónak, számos elismert szakember is

A.B.: Ebből végül 17-et vettünk fel.Idén újra kitártuk kapuinkat és felvételit hirdettünk: több mint száz tapasztalt és pályakezdő pszichológus jelentkezett. Szeretnék a szaktudásukat igényes keretek között megosztani a környezetükkel, de az eddigiek alapján csak megerősíteni tudjuk egyik közös ismerősünk meglátását: "könnyebben válik szakemberből szakújságíró, mint újságíróból szakújságíró". Mi ebben támogatjuk őket, szócsövet biztosítunk számukra. Persze rengeteg munkát jelent ennyi embert koordinálni. Ma már nem mi csináljuk ezt, átadtuk a stafétát.

Ennyire tartozni akarnak valahová ma a legfiatalabb generáció tagjai?
P.B.: Minden tudománynak vannak formálisabb szakmai közösségei, ám ezek nem elégítik ki a mi korosztályunk közösségi igényeit. Az y, z generációnak ma már nem a pénz a legfontosabb egy munkahelyen, hanem a közösség, valamint hogy formálhassák a kereteket és ne csak megmondják nekik, mit csináljanak. Ezen kívül persze rugalmas munkaidőt szeretnének és fontos, hogy a vezetés nyitott legyen az ötleteikre. Az y és z generáció tagjai a sajátjuknak akarják érezni a munkahelyüket, amely keretein belül egy olyan ügyért dolgoznak szívesen, amellyel könnyen tudnak azonosulni. Nálunk ez olyannyira működött, hogy kezdetben 2 évig önkéntes fiatal szakemberek működtek közre a szaklap életében. Ezt a fajta mozgalmi jelleget meg akarjuk tartani a jövőben is, amellett, hogy most már vannak persze fizetett szakújságíróink, de mindig is nyitni fogunk a fiatalok és az önkéntes szakújságírók felé. Szerintünk ez a médiamodell sokkal jobban tud működni, mint azok a szerkesztőségek, ahol kizárólag fizetett emberek dolgoznak. Én is dolgoztam olyan helyen, ahol 6-7 újságíró produkálta azt a cikkmennyiséget, amit nálunk 100. Biztos, hogy ez egy idő után a minőség rovására megy. Egyszerűen természetellenes. Nincs olyan, hogy valakinek annyi ihletett pillanata, annyi szívügye lenne, amennyi cikket meg kell írnia. Nálunk viszont van: aki ír, az tényleg hisz a témában, fontos neki, és ez meg is látszik a tartalmon.

A.B.: Mostanra a kommunikációból el is hagytuk a szaklapot, az beszűkítené a működésünket. Mi abban különbözünk a hagyományos struktúrájú szerkesztőségektől, hogy nálunk nem a cikkírás az elsődleges feladat. Van egy közösség, amelyik megengedheti magának azt, hogy aki szeretne megnyilvánulni, annak publikáljuk a cikkét, természetesen szigorú szakmai és újságírói szabályok mentén. Az elején ez egy generációs történet volt, de ma már sok szenior szakemberrel is együtt dolgozunk. Vannak olyan szerzőink, akik magazinokba is írnak, mi ezekkel a felületekkel nem versenyzünk, hanem kizárólag csak saját magunkkal, a saját céljainkkal. Éppen emiatt mindig nagyon szívesen kooperálunk, nyitott attitűddel fordulunk az üzleti partnereink felé. Egyetlen konkurenciánk az idő.

P.B: A Mindset egyes szegmenseinek persze megvannak a maga konkurensei, de ilyen konstrukció, mint a miénk, nincs ma Magyarországon, de olyan külföldi tanácsadó központról sem tudok, amelynek piacvezető médiuma, kutatóközpontja, saját szakkollégiuma és ezek mellett rendezvényszervező hálózata lenne. Azt szeretnénk, hogy az a gondolkodásmód, azaz mindset, amit mi képviselünk a pszichológia tudományával kapcsolatban, vagy bármilyen más tudománnyal kapcsolatban, az legyen meghatározó itthon. Azt akarjuk, hogy öt év múlva a Mindset és a pszichológia közé egyenlőségjelet lehessen tenni, és a pszichológiát ne a szivecskés kávéscsészékkel, meg az őszi falevelekkel azonosítsák az emberek, hanem komoly tudományként. Sokat árt a megítélésének a bulvárpszichós ismeretterjesztés.

Mit gondoltok, minek köszönhető a pszichológia tudományának ez az elképesztő népszerűsége?
A.B.: Azért ennyire népszerű, mert közvetlenül az emberek életéről szól. Persze, mint közgazdász azt mondhatom, hogy például a gazdaság is arról szól, csak a pszichológia sokkal kézzelfoghatóbb, nagyobb eséllyel tapasztaljuk meg a saját mindennapjaikban, mint azt, hogy infláció van a gazdaságban, vagy hogy a GDP növekedett 3 százalékkal. Az emberek sokkal jobban értik, és a saját képükre tudják formálni azokat az üzeneteket, amelyeket ez a tudomány közvetít feléjük.

P.B.: Másfelől a pszichológia lényegében a modern kor vallása. Nem újdonság, hogy az emberek nyitottak a belső folyamataik megismerésére, csak régebben a vallás, Európában a kereszténység dominálta ezt a piacot. Akik szerettek volna beszállni ebbe a bizniszbe, hamar elintézték: a boszorkányokat megégették, a más vallásúakkal szemben pedig háborút indítottak. De a felvilágosodás korától kezdődően a nyugati világban visszaszorult a vallás és egyre népszerűbbek lettek a tudományok. A belső világunk megismerése mindig is olyan alapszükségletünk volt, mint az evés, vagy az alvás. A tudományos pszichológia nem tudta oly mértékben ledominálni ezt a területet, mint régebben a vallás, ezért is olyan nagy most a zűrzavar ezen a piacon. Vannak coachok, trénerek, motivációs előadók, ezoterikus tanácsadók, jósnők, álterapeuták, mentálhigénés szakemberek, auralátók, ThetaHealing konzulensek és vannak pszichológusok is. Mindenesetre az, hogy Szabó Péterhez hasonló motivációs előadók megtöltenek egy Budapest Arénát, az a pszichológiatudomány súlyos kudarca. Nagyon káros tud lenni, amit ezek az előadók csinálnak: nagy szavakat, alapigazságokat durrogtatnak, de ezzel ténylegesen nem tudnak segíteni az embereknek. Nem vitatom, egyesek számára ezek az üzenetek jelenthetik az első lépés a jó irányba, de aztán hirtelen egy ponton megszakad az elindított a segítői folyamat. Egyetlen motivációs előadó nem tud több ezer embert érdemben végigkísérni a fejlődés útján. Mi igen. Persze a Mindset is ír cikkeket, amiktől önmagukban nem lehet megváltást várni, de ezek elolvasása csak az első lépés egy hosszú úton. Mi nem hagyjuk magukra a követőinket. Az írásaink által megfogjuk a kezüket és nem eresztjük el azokat: pszichológusaink Terápiás & Tanácsadó Központunkban várják őket különböző önismereti és fejlesztő csoportokra, pszicho-kávéházakra, egyéni tanácsadásra vagy akár család- és párterápiára.

Közvetlen tapasztalatotok van abban, milyen nehézségeket rejt magában a különböző generációk együttműködése. Hogy látjátok, a magyar munkahelyeken miképp birkóznak meg a munkaadók ezzel az egyre kritikusabb problémával?
A.B.: Minden szervezet más. Mi mainstreamnek mondható szervezetfejlesztési technikákkal állunk a szervezetekhez, kiegészítve ezt egy olyan kvantifikálható módszertannal, amely a szervezeti hálót térképezi fel. Mi abban különbözünk a többi szervezetfejlesztőtől, hogy ismerjük ezt a generációt, hiszen egyrészt mi is közéjük tartozunk, másrészt, mert felépítettünk egy kb. 120 fős országos közösséget, amelynek 99 százaléka y-os. Ezt a tapasztalatunkat nagyon szívesen megosztjuk olyan cégekkel, amelyek ezzel a problémával szembesülnek éppen. Én is látom, hogy a nagy multik, tanácsadó cégek küszködnek a generációs problémákból eredő fluktuáció miatt.

A fluktuáció kiugróan magas mutatószámaiért akkor kizárólag y generáció tehető felelőssé?
A.B.: Nem, hanem az, hogy érdektelen, ostoba munkát kapnak. Ha jó képességű emberekkel Excel-táblákat töltetnek ki, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy három hónap múlva elmennek. Régebben bevett dolog volt a munkaerőpiacon, hogy a munkavállalókkal robotokként bántak, de ma már ezt nem lehet megcsinálni, és azzal, hogy berakunk egy csocsóasztalt az irodába, nem oldunk meg semmit. Attól azt a lélektelen munkát még el kell végezni.



Arról nem is beszélve, hogy perceken belül robotok fogják megcsinálni a pillanat tört része alatt ezeket a munkafolyamatokat.
A.B.: Igen. Addig pedig a cégek félévente felvesznek tucatnyi új gyakornokot, és abból jó, ha kettő ott marad. És ez nem a jobhopper attitűdből fakad, hanem a munka minőségéből.

P.B.: A legtöbb cégnél a fiatalokat nem ösztönzik arra, hogy találjanak ki valami újat, fogjanak össze és valósítsák is meg azt. Ennek az egész elhibázott hozzáállásnak a kultúráját már az oktatásból hozzák a fiatalok, hiszen még az egyetemeken sem ösztönzik kreativitásra, kooperációra a hallgatókat. Ez kifejezetten kontraproduktív. Azt gondolom, hogy mi a Mindsetben megteremtettük ennek az egészséges légkörét: itt bárki bármilyen konstruktív ötlettel előállhat, azt a közösség támogatja Ez elképesztő energiákat szabadít fel, ami üzletileg is kifizetődő. Mi az MCC-Mindset pszichológia szakirányon is igyekszünk arra nevelni a jövő szakembereit, hogy fogjanak össze, tanuljanak meg együtt dolgozni és közös terveket megvalósítani.

A.B.: De persze azért valamilyen struktúrára szükség van. Elképzelhető, hogy amit nálunk meg lehet csinálni, azt egy nagyvállalatnál lehetetlen lenne kivitelezni. Az elérendő cél az lenne, hogy a szeniorok nyitottabbak legyenek az új ötletekre, és legalább az attitűd legyen meg, ami ha beépül a rendszerbe, akkor van jövőjük.

P.B.: Minden a mentalitáson, a gondolkodásmódon múlik, de szenioroknál ezeket már nehéz változtatni.. Sokkal könnyebb lenne még egyetemistakorban, de inkább még korábban, már iskoláskortól kooperációra tanítani a fiatalokat, akkor ez lenne a természetes hozzáállásuk. Amikor valaki már aktívan dolgozik, családja és kialakult mindsetje van, sokkal nehezebb azt formálni. Én például anno azért felvételiztem az MCC média szakirányára, mert reménykedtem benne, hogy ott majd olyan szaktudást szerzek, olyan kapcsolatokat építek, melyek segítségével egyszer talán lesz lehetőségem írni a HVG Pszichológiába. Innen egy év alatt gondolkodásmódban eljutottam oda, hogy inkább csináljunk egy saját lapot, ami jobb lesz a HVG Pszichológiánál! Egy ilyen hozzáállást kaptam az MCC-től. A szervezetfejlesztésnél is ezt csináljuk: elősegítjük a pozitív változást, a szemléletmódváltást, kitágítjuk a munkavállalók mindsetjét és ezáltal új lehetőségeket mutatunk meg számukra, hiszen tudjuk, hogyan kell bánni a korosztályunkkal. Az agilis módszertan egyre nagyobb népszerűségnek örvend a szoftverfejlesztő cégek körében. Azt látjuk, hogy amellett, hogy trendinek számít, jól illeszkedik a mi generációnkhoz. A módszertan mögötti szemléletet felhasználva olyan agilis működést ajánlunk a különböző cégek számára, ahol az emberek nem a hagyományos, hierarchikus és bürökratikus rendszerben kell, hogy szocializálódjanak. Egy olyan rugalmas rendszerről beszélünk, melyben az egyének kis csapatokban dolgoznak, önszerveződőek, közösen vállalnak felelősséget, és közösen dolgoznak azokon az általuk is elfogadott és támogatott célokon, amelyek illeszkednek a szervezet egészébe. Jelen vannak pszichológusok, coachok, akik támogatják őket abban, hogy jól tudjanak együttműködni, folyamatosan újraértékelve és fejlesztve a munkafolyamataikat. De nincs ott a kés az emberek torkán nap mint nap így sokkal emberközpontúbb a működés. A munkavállalókat egyéni fejlesztésekkel, csoportos coachinggal kell segíteni az agilis mindset elsajátításában Az új generációnak ez kell. Meg kell hagyni a szabadságukat, de emellett önállósságra és felelősségvállalásra kell őket bíztatni. Persze ez olyan kérdéseket is felvet, hogy egyáltalán melyik szervezeti kultúránál lehet ezt alkalmazni, milyen személyiségekhez és csapatokhoz illeszkedik a módszertan Egyébként az y és z generáció munkahelyen betöltött szerepéről fogunk beszélni a Portfolio HR Revolution konferenciáján is.

Mérhetően boldogabbak az emberek egy agilis szervezetben?
P.B.: Az eredményeink azt mutatják, hogy az agilis működés mellett elégedettebbek a munkavállalók az emberi értékeket előtérbe helyező cégeknél. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, megfelelő szakemberekre van szükség. Ha nem jó a coach, és tréner akkor értelmét veszti az egész. A munkavállalókat tréningekkel kell felkészíteni az átállásra, és ha van mellettük egy támogató szakember, aki tud segíteni a kommunikáció fejlesztésében, a konfliktuskezelésben, akkor olyan minőségű munkát tudnak végezni, amelyre korábban nem volt példa. Érdemesebb ilyen csapatokkal dolgozni, mint egymás mellett dolgozó egyénekkel, akik belső motiváció hiányában csak a fizetésért járnak be. Mi gyakorlatilag ösztönösen az agilis szemlélet alapértékei mentén építettük fel a szervezetünket. Akkor még nem tudatosan operáltunk ezzel a módszertannal, de egyszerűen éreztük, hogy a mi generációnknak erre van szüksége.

• Címkék:
• Vallalatok,
• y generáció,
• interjú,
• z generáció,
• pszichológia