Létrehozták Magyarország első 5G-s kapcsolatát
Az elmúlt 5 évben hatszorosára nőtt a Telekom hálózatán a mobilnet-forgalom Magyarországon. Az 5G lehetőségei azonban nemcsak a sebességében rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában, és más technológiákkal történő együttműködésében.
Az 5G várhatóan néhány éven belül, 2020-2022-re válik általánosan elérhetővé Európában, így Magyarországon is.
A létrehozott 5G kapcsolaton valós idejű egészségügyi távdiagnózist, és drónnal mentést mutattak be. Tremmel János hálózattechnológiai igazgató arról beszélt, hogy bár a szabványosítás első harmada befejeződött, a következő 2-3 évben még számos 5G szabvány jön. A jelenlegi mobilforgalom több mint 90 százaléka 4G hálózaton történik, majd 2025-re már 50 milliárd eszköz lesz az 5G hálózatra kötve - mondta.
Az 5G alapfeltétele a kiváló minőségű optikai vezetékes hálózat, az 5G hálózaton személyre szabott szolgáltatásokat lesznek képesek nyújtani. A jelenlegi hálózat már 24 éve működik.
Az MTI-nek elmondta: a hálózat költségeiről még nincs információjuk, mivel a tendert még nem írták ki, becsülni sem lehet. Az új hálózatra való átállás a partnerektől, és a meglévő ügyfeleiktől is függ - mondta.
A Magyar Telekom anyacége, a Deutsche Telekom tavaly októberben Berlinben hozott létre valós 5G kapcsolatot Európában elsőként. Budapesten a 3,7 gigahertzes spektrumban működő teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg. A valós idejű távdiagnózisnak a traumás sérültek ellátásában van kulcsszerepe, a bemutatott esettanulmányban az orvos valós időben információkat kaphat a beteg állapotáról a mentőorvos közreműködésével, még a kórházba érkezés előtt.
A drónokkal történő mentéskor hőkamera segítségével kutattak eltűntek, sebesültek után. A képek pontos földrajzi helyzetmegjelöléssel érkeztek, így a mentőcsapat konkrét ponthoz tud sietni, ami gyorsítja a mentést. Bemutattak egy versenypályáról készített 5G videoközvetítést is, ahol a pályát környezetfüggő információkkal, statisztikákkal együtt láthatják a játékosok.
Brüsszel titkos terve: az orosz gázszerződések elvágására készülnek
Már vizsgálja az Európai Bizottság a jogi lehetőségeket.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Kitálalt Trump embere: ezt a béketervet tárgyalják most az oroszokkal
Itt vannak a részletek.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napra van kilátás.
Nem váltotta be a nagy reményeket a Bristol Myers úgy gyógyszere
A befektetők sem elégedettek.
Sarokba szorítanák a magyar kormányt az EU-tagállamok
Több mint egy tucat uniós ország kormánya lépne a magyar féllel szemben.
Brüsszel ultimátumot adott Trumpéknak: megtorló intézkedések jöhetnek, ha nem lesz megállapodás
Maroš Šefčovič sürgette amerikai partnereit, hogy próbáljanak megállapodni.
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.