Üzlet

A magyar cégek legalább tudják, mi lehet a nagy dobásuk

Portfolio
A magyar kkv-k digitális fejlettségének még sokat lehetne javítani, de legalább az látszik, hogy egyrészt hajlandóak a digitalizáció útjára lépni, és az alapvető informatikai készségük, képességük is megvan ehhez. Ezen lehetne és kellene is segíteni.
A magyar kkv-k alapvetően nem éppen arról híresek, hogy mindenütt high-tech eszközök sorakoznak, hiperaktívak lennének a Facebookon és minden cégnél egy profi csapat tartaná karban az IT-rendszert. Ugyanakkor legalább az alapvető és olcsó, a működéshez szükséges informatikai tudással és gyakorlattal rendelkeznek, és hajlandóak fejlődni. Legalább is erről tanúskodnak a Magyar Telekom és a BellResearch friss kutatásának eredményei.

A megkérdezett közel 1000 cég nagy része (77%-a) nyereséges, és minden második vállalkozás bejáratott, stabil cégnek mondja magát, de az informatika területén még volna hova fejlődni. Igaz, az alapvető infrastruktúra nagyjából megvan a cégeknél,
  • a vállalkozások 73 százaléka használ okostelefont,
  • 84 százalék használ a vállalat ügyeivel, ügymenetével kapcsolatban asztali számítógépet vagy laptopot, és ezen belül 91 százalék rendelkezik általános irodai szoftverrel,
  • a vállalkozásnál használt számítógépek pedig a cégek 40 százalékánál vannak hálózatba kötve,
  • 90 százalék használ valamilyen e-mail rendszert,
  • és 23 százalék használ szerverszámítógépet.


Ugyanakkor az ezeknél valamivel szofisztikáltabb digitális megoldások már sokkal kevésbé érik el a cégek ingerküszöbét, és a karbantartásba, üzemeltetésbe is sokszor haverok és ismerősök segítenek be profi informatikusok helyett:
  • a cégek közel felének nincs és nem is tervezi, hogy lesz honlapja,
  • csak a kkv-k 30 százaléka rendelkezik Facebook oldallal, pedig ezt ingyenesen és egyszerűen létre lehet hozni,
  • a cégek negyedénél családtag vagy ismerős végzi az IT-eszközök karbantartását, üzemeltetését,
  • és a számítástechnikai rendszerek felügyeletéért a cégek közel 60 százalékában egyedül a cégvezető felel egy személyben.

De akkor miért lehetünk mégis optimisták?

Mert például a kkv-k 15 százaléka nem csak hallott, hanem használ is online elérhető, vagyis alapvetően felhő alapú szoftvereket, és a felhő-szolgáltatásokra költött összeg folyamatosan és dinamikusan nő körükben. Tudják azt is, hogy az informatika sokat segíthet a versenyképességük növelésében, lépést tartani a digitalizációban, sőt, a változó jogszabályi környezethez való alkalmazkodásban.

Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese szerint láthatóan elindult egyfajta fejlődés a hazai kkv-szektorban, de fontos lenne ezt gyorsítani a szektor termelékenységének növelése érdekében. Ez azért is szükséges, mert

minden hatodik cégnél merül fel problémaként, hogy nem talál szakképzett munkaerőt. Az adminisztrációt segítő, illetve a különféle vállalatirányítási szoftverek és egyéb informatikai megoldások segítenék a meglévő erőforrások jobb kihasználását.

A cikk megjelenését a Magyar Telekom, a kis- és közepes vállalkozások szakértő partnere támogatta.

ChikansPlanet

Nálatok laknak-e állatok?

Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,

Holdblog

Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)

Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet