A szigetország területén jelenleg 16 működő reaktor üzemel, amelyek közül csak egyetlenegy követi a világon leginkább elterjedt - és a paksi blokkokhoz is hasonló - nyomottvizes technológiát (PWR). A jelenlegi "nukleáris géppark" meghatározó részét ún."továbbfejlesztett gázhűtésű reaktorok adják" (AGR), amelyeknél moderátorként nem vizet, hanem grafitot alkalmaznak. A jelenleg működő egységek 1971 és 1995 között épültek, meghatározórészt a 80-as években. Ebből kifolyólag eredetileg tervezett üzemidejük hamarosan lejár: jelen állás szerint 2023-24 után csak egyetlen 1200 MW-os egység marad majd üzemben a jelenlegi közel 10 000 MW-ból.
A brit politikai életben erősen konszenzus mutatkozik az atomenergia jövőbeni használata mellett, ami mögött főként energiabiztonsági szempontok és klímavédelmi törekvések állnak. A királyság Európa legnagyobb nukleáris programját vázolta fel nemrég, amelyben a következő 10-15 évben 16 000 MW-nyi új nukleáris kapacitás épülhet ki. Ez a jelenlegi paksi kapacitás nyolcszorosa.
A britek nagyon komoly iparfejlesztési terveket is kapcsoltak a nukleáris programjuk mellé, és jól láthatóan üzleti szempontok mellett közelítik meg a "nukleáris reneszánsz" beköszöntét. Ennek része a brit megoldások, technológiák nem csak belföldi, hanem külföldi értékesítése is. A budapesti Brit Nagykövetség meghívása által a Portfolio-nak is lehetősége volt részt vennie egy négynapos nukleáris roadshow-n, ahol összesen kb. 15 Kelet-Közép- és Dél-Kelet-Európából érkező újságíró, illetve atomenergetikai szakember ismerkedhetett meg a "brit úttal".
Az Egyesült Királyság azon kevés ország közé tartozik, amelyek lefedik a teljes fűtőanyagciklust, vagyis képesek a kibányászott uránt dúsítani, abból fűtőelemet gyártani, majd a kiégett fűtőelemeket bizonyos keretek között újrahasznosítani, reprocesszálni is.
Az út során a meghívott újságíróknak és szakemberek betekintést nyerhettek a brit urándúsításért felelős URENCO csoport telephelyére, Capenhurstben. Urándúsítást egyébként alig egy maroknyi országban végeznek csak, a tevékenységre nagyon komoly nemzetközi szabályozások vonatkoznak, és a szükséges technológiai is rendkívül tőkeigényes. Emlékezetes, hogy Iránt az elmúlt években éppen a nem átlátható dúsítási tevékenysége miatt szankcionálta a nyugati a világ, ugyanis a folyamat atombombagyártáshoz szükséges anyagokhoz vezethet.
A Urenco tulajdonosai között található a brit és a holland kormány, valamint a német E.ON és RWE cégek. Tekintettel a német energetikai fordulatra, várhatóan átrendeződés lesz a tulajdonosi struktúrában, de ennek sorsa még bizonytalan.
A Urenco a dúsításhoz szükséges eszközöket saját maga gyártja le, és helyezi üzembe a csoport négy telephelyén, amelyek évente összesen 17 600 tonna agyag feldolgozására képesek. A várakozások szerint 2015-ig tovább 400 tonnával növekszik majd a kapacitás. A beszámolók szerint a csoport versenyelőnye a rendkívül hatékony gázcentrifuga-rendszerből adódik. A cég saját becslései szerint 2013-ban a dúsítási piac 31%-át felügyelték. A piacon szintén erős a jelenlétük az oroszoknak és a franciáknak, de a kínaiak is kezdenek feljönni.
A fukusimai katasztrófa érezhető hatást gyakorolt a dúsítási piacra, jelenleg jelentős méretű szabad kapacitások vannak, de a cég képviselői úgy számolnak, hogy középtávon (pl. a japán erőművek újbóli üzembeállásával) ismét növekszik majd a kereslet, és erősen számolnak az újonnan épülő atomerőművekkel is. Az új erőművek közül számos egységet Oroszország épít, sok esetben a fűtőanyag-ellátásra vagy akár az üzemeltetésre is vonatkozó kiegészítő szerződésekkel, így adta magát a kérdés, hogy mégis milyen lehetőségekkel számolnak ezen új erőművek esetében.
Kísérőnk nem kerülte meg a kérdést. Elmondása szerint azon országoknál, amelyek csak most kezdenek bele a nukleáris alapú áramtermelésbe, és az oroszokkal szerződtek le, kezdetben valóban nem sok esélyük van bekapcsolódni. Hozzátette azonban, hogy több ilyen ország további blokkok telepítésével, egyéb reaktortípusok megrendelésével is számol, ahol már tér nyílhat a Urenco számára is. Habár sokan nem tudják, de alapesetben az uránért, és annak dúsításáért az erőművállalat felel, tehát ő szerzi be, ő választja ki, hogy hol történjen a dúsítás, majd szállítja el a fűtőelem-gyártóhoz, ahol aztán az egyéni specifikációk mentén fűtőelemet készítenek számára. Ez egy élő piac, amelynek minden szegmensében több beszállító versenyzik egymással. Tehát lehet, hogy kényelmesebb egy cégcsoporttól megrendelni a teljes fűtőanyag-ellátási szolgáltatást, de messze nem biztos, hogy a legolcsóbb is. Egy-két blokk esetében lehet, hogy az előbbi megoldás a célravezetőbb, de nagyobb kapacitásoknál már mindenképpen érdemes saját piaci kompetenciát építeni, és tudatosan foglalkozni a fűtőanyag-beszerzéssel - tette hozzá a kísérőnk.
Adódott a kérdés, hogy "az oroszok, mégis mit szólnának ahhoz, hogy ha nem velük dúsítanánk az uránt az általuk épített atomerőműbe?". "Hát, nem örülnének neki, de hát mit tudnak csinálni? Az atomerőmű-társaságok a vásárlók, így joguk van eldönteni, hogy kitől mit szereznek be." - adódott a válasz. A Urencónak például több mint 50 közműszolgáltatóval, atomerőmű-társasággal van szerződése urándúsításra, és ezek között van olyan is, amely ezt követően az orosz TVEL-lel szerelteti össze a fűtőelemeket. Tehát van ilyenre is gyakorlati példa, a cseh CEZ-nek például dolgozik így a cég. De már csak azért is érdemes lehet több ajánlatot bekérni, hogy adott esetben az orosz árakat is lejjebb lehessen vinni. Ez egy élő, globális piac, ahol a szereplők komoly versenyben vannak egymással - húzta alá a kísérőnk.
A brit körútnak magyar delegáltként talán ez volt az egyik legfontosabb üzenete: Aki fizet, az is diktál. És ennek akkor is igaznak kell lennie, ha történetesen a beszállító ország nyújtja a hitelt a beszerzéshez, hiszen azt is mi fogjuk megfizetni. Jó lenne ennek az elvnek az érvényesülését biztosan tudni a hazai folyamatoknál is.
