Portfolio.hu: Elsőként talán érdemes lenne tisztázni, hogy mi is pontosan az Agrya? Miért jött létre? Kik a tagjai?
Mikula Lajos: Az Agrya az egyetlen, generációs alapon szerveződő magyarországi független agrár-érdekképviseleti szervezet. Ráadásul horizontális a felépítése, vagyis nem csupán egyes ágazatok szereplőit tömöríti, hanem mindenféle ágazatból vannak tagjai. A fiatal gazda az EU-s reguláció szerint a 40 év alatti gazdálkodókat jelenti. Az Agrya belső szabályzata szerint az kérheti a felvételét, aki még nem töltötte be a 40. életévét. Ha már valaki belül van a rendszeren, akkor lehet idősebb is.
P.: Készülnek felmérések arra vonatkozóan, hogy ma Magyarországon mekkora a gazdák között a fiatalok aránya?
M.L.: Erre nagyon nehéz válaszolni. Mi azt látjuk, hogy 9-10 ezer körül lehet azon fiatalok száma, akik vagy már gazdálkodnak, vagy jó eséllyel gazdálkodni fognak a közeljövőben, átvéve a már működő családi gazdaságot. Ez látszik a különböző pályázatokra jelentkezők összetételéből, illetve a statisztikailag elérhető adatok elemzéséből. A területalapú támogatást igénylő és az agrárkamarához bejelentkezett kb. 200 ezer gazdálkodónak ez mintegy 5%-át jelenti. Aki hivatásszerűen a gazdálkodásból meg is tud élni, az ennél jóval kevesebb. Ami Magyarországon zajlik, az a nyugat-európai folyamat leképeződése. Európai szinten 7-8 százalék körül van a fiatal gazdák aránya, de komoly eltérések vannak az egyes országok között. Lengyelországban például magasabb az átlagnál a fiatalok aránya, míg Görögországban pont az ellentétét lehet tapasztalni, alig van fiatal az agrárium. Ez egy kulturális és az agrárstruktúrában rejtőző kérdés. Lengyelországban a kisparaszti gazdaságok a szocializmus ideje alatt is meg tudtak maradni, és ezek a lengyel szabályozás és a piaci környezet miatt képesek arra, hogy valamiféle életpályát mutassanak a fiataloknak. Ebbe nő bele a gyerek, hogy a 10 hektáros gazdaságban van néhány tehén, készítenek sajtot stb..
M.L.: Az alapprobléma az, hogy nincs, aki továbbvigye az adott gazdaság működését, és nem lehet tudni, hogy azzal a gazdasággal mi fog történni. Ez nemcsak a családi gazdaságokra igaz, hanem a cégekre is. A másodlagos információk alapján úgy látjuk, hogy sem a társas vállalkozások jelentős részénél, sem a családi vállalkozások egy részénél nem megoldott az utódlás. Minél nagyobb egy vállalkozás, ez annál nagyobb gazdasági problémát jelent, hiszen ott lesz egy vagyon, a föld, a termelőeszközök, amelyeknek a sorsa kérdéses. Lehet, hogy lesz egy átmeneti időszak, amikor nem termel az adott gazdaság, majd egy befektetőhöz kerül, akiknek viszont nem elsődlegesen a mezőgazdasági hagyományok, a kultúra továbbvitele, hanem szimplán a kristálytiszta haszon elérése a cél. A mezőgazdaság ugyanis nemcsak agrobiznisz. Az európai mezőgazdasági modell ennél jóval szélesebb tartalmat ölel fel. Ez a vidékfejlesztésben testesül meg, és ebben az ügyben fontos az, hogy legyenek gazdák, ne csak befektetők, akik valahol egy távoli, légkondicionált irodában grafikonokon nézegetik, hogy mi történik a farmjukon, és számolgatják, hogy van-e nyereségük, vagy nincs.
P.: Sokat hallani a vidék lakosságmegtartó képességének visszaállításáról, erősítéséről. Ez lehet az egyik alapelv?
M.L.: Így van. Ha nem így lenne, akkor eljuthatnánk oda, ahová Észak- és Dél-Amerika már eljutott: sok 10 kilométeren csak búza, kukorica, meg egy traktor, ami ember nélkül tud dolgozni - ennek a társadalmi haszna pedig erősen kérdéses. Ha ehhez hozzávesszük a GMO-t (genetikailag módosított szervezetek, ez esetben növények, a szerk.), illetve azokat a technológiákat, amelyek ehhez kapcsolódnak, akkor eléggé elszomorító a kép. Ezt nem kellene Magyarországon eljátszanunk. Ehhez viszont az kell, hogy legyenek gazdálkodók, akik őrzik a saját kis vagyonukat, gazdaságukat.
P.: Azért a hatékonyság sem utolsó kérdés. Lehet kis méretben gazdaságosan működni?
M.L.: Ez a másik klasszikus kérdés, hogy milyen mérettől gazdaságos egy mezőgazdasági egység. Nincsenek ilyen számok, amelyeket elő lehet venni a fiókból, és azt lehetne mondani, hogy 50 hektár búza vagy 100 hektár kukorica a minimum ahhoz, hogy hatékonyan lehessen üzemeltetni. Van egy támogatási struktúra, amely ezt az egész szektort a maga rideg közgazdasági valóságából kiemeli, ez pedig a minden országban működő agrártámogatási rendszer. A mezőgazdaságot nem lehet kizárólag közgazdasági szemlélettel nézni, mert akkor elég szomorú kép alakulna ki a világban pillanatok alatt. Ha ez lenne, akkor bizonyos termékeket csak bizonyos térségekben állítanának elő, mindenhol csak monokultúrák lennének. A statisztikák mindeközben azt mutatják, hogy Európában is folyik egy birtokkoncentráció, ami természetesen mást jelent Nyugat-Európában, mint Magyarországon. Nyugat-Európában a néhány 10 hektáros birtokokból lesz 50-60 hektár, nálunk meg 200-300 hektáros középbirtokok alakulnak ki.
P.: Az egyértelmű, hogy az ágazat növekedésének egyik legfontosabb eleme a támogatási rendszer. Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik most szeretnének belevágni a gazdálkodásba?
M.L.: Nagyon kicsi az esély arra, hogy ha ma valaki budapestiként úgy dönt, hogy jövő évtől gazdálkodni szeretne, az ezt az álmát meg is tudja valósítani. A támogatási rendszer nem erről szól, hanem arról, hogy a meglévő gazdálkodói réteget stabilizálják. A gazdaságindítási támogatások nem azoknak szólnak, akik álmokat kergetve akarnának megkapaszkodni a magyar vidéken. Én ennek örülök is, mert ez egy életforma, ebbe bele kell születni, közelről kell látni, megtapasztalni, hogy megalapozott döntéseket lehessen hozni. Más dolog egy kényelmes városi élet keretei közül ábrándozni arról, hogy milyen jó lenne gazdálkodni, és más megélni ennek a napi valóságát.
M.L.: Amennyiben hosszabb távra tervez az ember, akkor igen. A magyar földpiacon az elmúlt 10 évben tapasztaltak alapján kőkeményen a rövidtávú érdekek domináltak. Magyar emberek arra spekuláltak, hogy majd jóval magasabb áron külföldieknek átjátsszák a magyar földeket.
P.: A magyar ember ebben az esetben a pesti ügyvédeket jelenti, vagy a helyi lakosokat is?
M.L.: A helyiek között ez kevésbé volt jellemző. Ez a centrum-periféria viszony. A klasszikus pesti ügyvédes történet sajnos igaz. Vannak olyan szerződések, amelyeket eleve úgy kötöttek meg, hogy amikor lejár a moratórium, akkor jár le a bérleti szerződés is.
P.: Ezek fényében mit vár az új földtörvénytől?
M.L.: A földpiac valószínűleg el fog tolódni a földbérlet felé. Az adásvételi piac jóval kisebb lesz, mint most, mert eléggé meg lesz bonyolítva és szigorítva a vásárlás.
P.: Vagyis ami a földtörvény életbelépéséig kialakul tulajdoni struktúra, az marad többé-kevésbé hosszú távon?
M.L.: Ez Nyugat-Európában is így van. Németországban a földtulajdonváltások 90 százaléka öröklés. Ez egy teljesen normális folyamat, ha valakinek van egy darab földje, hosszabb távú befektetésként tekint rá, azt bérbe adja, élvezi a hasznait, és a vagyon is megmarad.
P.: Bár a földtörvény várható szigorítása segíti a hazai gazdákat, mik azok a gyenge pontok amikre még nem figyelt fel a kormányzat?
M.L.: A földtörvény egyetlen elem ebben az egész ágazatban. Az utolsó olyan bástya, ahol még nemzeti agrárpolitikát lehet megvalósítani. A közös agrárpolitika keretei között nagyon kicsi a nemzeti kormányok mozgástere, ám a földdel kapcsolatos szabályozás pont ilyen. Az üzemszabályozási törvény, illetve a földtörvény lesznek azok az eszközök, amelyekkel nemzeti agrárpolitikát lehet létrehozni.
P.: Szintén slágertéma mostanában az áfacsökkentés. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését támogatja?
M.L.: Amikor lehetett volna áfát csökkenteni, mert még olyan állapotban volt a gazdaság, a politikusok inkább presztízsberuházásokra költötték a pénzt, most meg már nem lehet ezt megtenni a költségvetés helyzete miatt. A másik kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e?
P.: Érdemes-e? Vagyis arra céloz, hogy a csökkentés nem feltétlen jutna el a fogyasztókhoz vagy a termelőkhöz, hanem esetleg a kereskedőknél ragadna?
M.L.: Mint a szélvész, úgy megtartanák az extrahasznot. Az ágazat kifehéredése lehetne ennek az igazi eredménye, de az is jóval hosszabb távú folyamat.
M.L.: Jelenleg sajnos még nem lehet tudni, hogy mi lesz. Van egy olyan forgatókönyv is, hogy egy évvel későbbre, vagyis 2015-re kitolják az új támogatási rendszer indulását. A Lisszaboni Szerződés utáni időszaknak a nagy próbatétele ez.
P.: Mi hiányzik Ön szerint a leginkább a hazai mezőgazdaságból?
M.L.: A szervezettség. Az elmúlt 20 év édeni állapot volt a befektetők és a kereskedői szektor számára.
P.: Arra utal, hogy a zavarosban könnyű volt halászni?
M.L.: Persze. Nem voltak kialakult struktúrák, és most sincsenek. A magyar agrárium egyik legnagyobb gondja nem az összefogás hiánya, mert az összefogás egy eleme valaminek, amit úgy hívnak, hogy szervezettség.
P.: Ezt a minisztériumból kellene vezérelni?
M.L.: Nem. Alulról kellene. Meg kell nézni, hogy egy német vagy francia agrárkamara vagy parasztszövetség hogyan működik. Meg kell nézni ezeknek a hagyományait, struktúráját, tevékenységét, teljesen más, mint Magyarországon. Ez nem azért van, mert mi kevésbé lennénk erre alkalmasak, hanem a német parasztszövetségben van legalább 100 év tapasztalata.
P.: Mindeközben azért léteznek szép számmal érdekvédelmi képviseletek az agráriumban.
M.L.: Ebben az országban mindenki azt csinál, amit akar. Az állam is, az agrobizniszben érdekelt cégek is, meg a gazdák is. Mindenki megy, amerre lát, és ez nem jó. Mivel egy eléggé markánsan körülhatárolható csapatról van szó, meg lehetne teremteni az együttműködést, csak ehhez idő és szándék kell. Úgy látom, hogy van egy generációs probléma is. Van egy idősebb generáció, amelyik alkalmatlan arra, hogy megteremtse ezt a szervezettséget. A fejükben lévő gátak miatt, azok miatt a múltbeli sérelmek miatt, amiket cipelnek magukkal. Nem bántom őket emiatt, mert ennek nagyon komolyan megalapozott okai vannak. Az Agryának egy nagy esélye az, hogy azt a fajta szervezettséget, egyértelmű és világos kiállást szakmai értékek és érdekek mellett meg tudjuk teremteni.
P.: Mire számíthatunk, és mi lenne az ideális állapot 20 év múlva, vagy legalább a következő KAP időszaknak a végéig, a magyar agráriumban?
M.L.: A generációváltás le fog zajlani, az biztos. Most már ráeszméltünk ennek a problémának a súlyára, az európai döntéshozók is igyekeznek tompítani ezt a helyzetet, szervezeti oldalról mi is igyekszünk lépkedni. Meglátjuk, hogy a rendelkezésre álló támogatási formák ezt a folyamatot mennyire támogatják vagy gátolják. Amennyiben jól sikerül a rendteremtés a földpiacon, az erősíteni fogja a magyar agrárágazatot, és egy sokkal egészségesebb és fenntarthatóbb struktúra alakul ki. Azok a középbirtokok, amelyeknek a hátukon kellene vinniük a magyar mezőgazdaságot, megerősödnek, jövedelmezőbbeké válnak, hatékonyabban üzemelnek majd, mint jelenleg. Jó hír, hogy egyáltalán nem állunk annyira rosszul a régióban. Azok a fajta iparszerű mezőgazdasági kultúrák, struktúrák, technológiák nincsenek jelen olyan mértékben, ami akadályozná a biodiverzitást. Ha ezek a folyamatok normálisan haladnak előre, akkor meg tudjuk őrizni ezt az országot olyannak, amilyen, ezt a potenciált meg tudjuk őrizni magunknak, és ebből emberek meg fognak tudni élni. Társadalmi, versenyképességi és gazdasági szempontból is beáll egy egyensúly. Ami most zajlik, az egyfajta egyensúlynak a megbontása. Volt egy helyzet, és ezt most újrastrukturáljuk.
P.: Vagyis 2020-ra egy új egyensúly fog kialakulni a magyar mezőgazdaságban.
M.L.: Be fog állni egy új egyensúly, és ha szerencsénk van, olyan egyensúly jön létre, ami üzleti szempontból is hatékony, valamint társadalmi szempontból is hosszabb távon fenntarthatóvá teszi ezt a modellt. Mert ha mezőgazdaságról beszélünk, nem csak a guruló forintot és a kimutatható hasznot kell látnunk. Ez nem tisztán közgazdasági kategória.
