Uniós források

Még keményebben zsarolná a magyarokat és a lengyeleket is Brüsszel

Egy júniusi brüsszeli vitaindító anyagban csak felvetésként szerepelt az az "árukapcsolás", hogy 2020 után össze kellene kötni a jogállamiság általános kritériumait az EU-támogatások kifizethetőségével, ma viszont elég egyértelműen emellett szállt síkra az Európai Bizottság jogi biztosa. Vera Jourovát nyugtalanítaná, ha olyan országoknak juttatnák az európai adófizetők pénzét, ahol nem működik a jogállam - számolt be a Bruxinfo. A lengyel igazságügyi törvények kapcsán Vera Jourová belengette, hogy ha az eddig tervezett átalakítások átmennének, akkor azzal kérdésessé válna a lengyeleknél születő bírósági döntések uniós elismerése. Ez pedig azt jelentené, hogy a 2020 utáni EU-pénzeiket kockáztatják a lengyelek, bár a cseh biztos ennyire direkten nyilván nem fogalmazhatott. Közben az is kiderült, hogy az EU költségvetési biztosa is támogatja ezt az árukapcsolást, illetve egy névtelen forrás utolsó kemény figyelmeztetést adott a lengyeleknek a bírósági törvény végrehajtása kapcsán:

EU-pénzből mehetnek a tőzsdére a magyar kkv-k

Egymilliárd forintos keretösszeggel ma megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás - jelentette be az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden Rákossy Balázs.

Két év alatt kétharmad felett jár Juncker "pénzosztó" terve

Nagyjából két éve indult el a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap és ezalatt a megkötött megállapodások mintegy 225 milliárd eurónyi beruházást fognak mobilizálni, ami a megcélzott 315 milliárdos összeg 72%-a - derült ki az Európai Bizottság adatközléséből. Mivel eredetileg 3 évre tervezték a Juncker-tervet, így időarányosan teljesen jól áll a megvalósítása, és a siker láttán a Bizottság 500-ra, majd később 630 milliárd euróra akarja felvinni a megcélzott beruházás-mobilizálás összegét.

Már a háromnegyedét lekötötték a Komárom-Esztergom megyei EU-s keretnek

Az elsőkörös pályázati döntéshozatalban már 16,5 milliárd forintnyi pályázati forrás felhasználásáról döntés született, ma pedig arról tartott sajtótájékoztatót a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat elnöke, hogy egy újabb döntési körben ezúttal 2,3 milliárd forintnyi projektről született támogató határozat. Ez azt jelenti, hogy a megyének járó 26 milliárd forintos Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretből már 72%-ra döntés született, pontosabban a projektek megvalósítása mellett a megyei önkormányzat politikai elkötelezettséget is felvállalt, amelyre egy jogszabály kötelezi a települések vezetését.

Gyorsan nő a céged? - Három hét múlva indul a gazelláknak szóló pályázat

Mához három hétre, azaz augusztus 14-től lehet benyújtani azt az előminősítő lapot, amelynek sikeres elfogadása után pályázni lehet a gyors növekedésű, ún. gazella cégeknek szóló 33,57 milliárd forintos keretösszegű uniós felhívásra. A pályázati anyag benyújtására majd szeptember 14-től lesz lehetőség.

Így megy a pénzosztás Magyarországon - Bemutatjuk a hátteret

Lassan indult el a mostani uniós ciklus pénzosztása, sok hónapos csúszások voltak döntéshozatalban, de közben az nagy érdem, hogy márciusig már a 7 éves keret 100%-ára meghirdette a kormány a pályázatokat, jövő tavaszig pedig az összes nyertest ki is hirdetik - ez a felemás kép rajzolódik ki a ciklus félidejénél készített körképünkből. A mintegy 9000 milliárd forintos teljes keret közel kétharmadára már megvannak a nyertesek, és közel harmadát már ki is fizették (jórészt előleg formájában) a nyerteseknek. Gőzerővel halad tehát az EU-pénzek elosztása, de most a piaci szakértők véleményére voltunk kíváncsiak, így mindenkinek ugyanazt az öt kérdés tettük fel, a beérkezett válaszokat pedig abs-sorrendben mutatjuk be.

Félsz, hogy lemaradsz az EU-pénzekről? - Összeszedtük, ma mire tudsz pályázni

Az uniós pályázatok tavaszi meghirdetési rohama után jelenleg 35 felhívásra lehet beadni támogatási igényeket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, amelyek teljes keretösszege több mint 850 milliárd forint. Néhánynál már a keretösszeg jelentős részére érkeztek be pályázatok, de számos olyan található alábbi összegzésünkben, amelyre még bőven van lekötetlen keret. Nem kell tehát aggódni, hogy lemaradnak a cégek a számukra kiírt sokféle forrásról, de azért érdemes résen lenni és az alábbi táblázatban található dátumokat fel kell jegyezni.

Átneveznék Csongrád megyét

Lázár János kérésére Csongrád megye neve is megváltozhat - írja a Magyar Nemzet. A közgyűlés már megszavazta, de ahhoz, hogy hivatalos legyen a parlamentnek is meg kell szavaznia a névváltoztatást.

A budapesti szuperkórházba is besegítene az EIB

Egy korábban megnyitott hitelkeret terhére kész kipótolni a budapesti hármas metró finanszírozásából hiányzó részt az Európai Beruházási Bank és a budapesti szuperkórház építését is szívesen megfinanszírozza - többek között erről beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Vazil Hudák. Az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke múlt héten járt Budapesten, amikor bejelentették a szuperkórház lehetséges helyszínét. Hudák egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2020 utáni újabb uniós költségvetésben tovább nőhet a visszatérítendő források szerepe, azaz a kkv-knak a kedvezményes hitelek korszakára érdemes készülnie.

Újra megfenyegette Magyarországot a német kancellárjelölt

Németországnak többet kell költenie otthon gazdaságfejlesztésre és arra is fel kell készülnie, hogy többet fizessen be az EU közös kasszájába a britek távozása után, de azok a tagállamok, akik nem vesznek részt a menekültek arányos elosztásában, pénzügyi következményekkel kell számolniuk - ez volt az SPD kancellárjelöltjének, Martin Schulz vasárnapi kampánybeszédének fő üzenete, amelyben konkrétan nevesítette Magyarországot és Lengyelországot. A menekültválságbeli szolidaritás hiánya miatt Schulz már többször nyilvánosan bírálta Magyarországot, ma pedig belengette az EU újabb közös költségvetésének megvétózását is a szolidaritás hiánya esetére. Ezek miatt nem véletlen, hogy a minap Orbán Viktor kormányfő egy budapesti rendezvényen úgy fogalmazott: imádkozni kell Angela Merkel győzelméért. Merkel egyébként tegnap mondott szintén fontosakat az EU-s integráció témájában:

Merkel: megváltozott a véleményem az EU-ról

A tavalyi brit népszavazás és az idei holland és francia választási eredmények megváltoztatták az Európai Unióval kapcsolatos megítélésemet és megéri harcolni a még erősebb EU-ért - többek között ezeket jelentette ki egy szombati választási gyűlésen Angela Merkel német kancellár. Az EU melletti nagyon határozott kiállás időzítése nem véletlen: csütörtökön volt a közös német-francia kormányülés, amelyen fontos döntések születtek, ma vasárnap pedig Merkel fő kihívója mondja el az EU és Németország jövőjével kapcsolatos beszédét. Erről külön cikkünk:

Megújult a balatonfüredi közlekedés

A balatonfüredi közlekedési csomópont és környezete 1,1 milliárd forintból újult meg - írja a kormany.hu. A fejlesztésnek köszönhetően kibővült, energiatakarékosabbá vált és korszerűsödött a vasútállomás és a buszpályaudvar.

30 ezer fiatalnak fizeti a diákmunkát nyáron a kormány

30 ezer fiatalnak fizeti a diákmunkát nyáron a kormány

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget - jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a héten. A program keretében 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget.

Most az állam fizetheti a nyelvtanulásodat

A napokban jelent meg egy több mint 3 milliárd forintos pályázati lehetőség, mely a középiskolások nyelvtanulását támogatja. A program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik. A pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok nyújthatnak be kérelmeket augusztus közepétől.

A korrupció is csökkenne, ha egyszerűbbek lennének az uniós szabályok

A túlbonyolított pénzfelhasználási szabályok drasztikus leegyszerűsítését javasolja az Európai Bizottságnak a 2020-at követő kohéziós politikában a testület által felkért szakértőkből álló csoport - derült ki a napokban megjelent jelentésből. A következő ciklusban az Unió már csak a stratégiai beruházási prioritásokat és a kiadásokra vonatkozó elveket szabályozná. A szabályok egyszerűsítésével hatékonyabban lehetne fellépni a csalás és korrupció ellen.

Elkezdik az M9-es autóút tervezését

Elkezdik az M9-es autóút tervezését

Az M9-es autóút Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakaszát az UTIBER Közúti Beruházó Kft., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a Pannon 2010 Zrt. tervezheti, nettó 3 milliárd 48 millió forintért - írja a napi.hu.

60 milliárddal támogatja a kormány a természetvédelmet

A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (NGM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.

Leállították két energetikai pályázat beadását

Átmenetileg szüneteltetésre kerül a beadási lehetőség és módosul két épületenergetikai fejlesztést támogató pályázat - derül ki a hivatalos pályázati oldalon tegnap megjelent közleményekből. A szünetelés nincs összefüggésben a keretek fogyásával.

Több mint 10 milliárdos támogatásnak örülhetnek a kutatók

Több mint 10 milliárdos támogatásnak örülhetnek a kutatók

Több mint 400 kutató és kutatási projekt nyert összességében 11,5 milliárd forintot meghaladó támogatást a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) felfedező kutatásokat ösztönző programjaiban - derül ki az NKFIH sajtóközleményéből. Idén a támogatás 40 százalékát 40 év alatti kutatók nyerték el.

Saját tanyára költöznél? Most az állam fizeti

Három tanyafejlesztési pályázat jelent meg összesen 807 millió forintos keretösszeggel, melyet központi költségvetésből finanszíroznak. A támogatást az alföldi tanyás térségben található települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, magánszemélyek, őstermelők vagy egyéni vállalkozók igényelhetnek augusztus 7-től. Az állami pénzt települési és térségi fejlesztésekre, tanyagazdaságok fejlesztésére, illetve a tanyák lakóépületének felújítására lehet felhasználni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.