Máris bevitt egy gyomrost a Brexit-főtárgyaló Boris Johnsonnak
Sőt, az Európai Parlament Brexit-ügyi csoportja is ugyanezt hangsúlyozta, így tehát ha voltak olyan kósza reményei Johnsonnak, hogy a megállapodás nélküli kizuhanással fenyegetéssel majd hátha megpuhul az EU, erre a kimenetre még mindig semmi esély nem mutatkozik. Az egyedüli menekülőút a tartós patthelyzetből az EU és az Egyesült Királyság közötti, hosszabb távú (kereskedelmi) kapcsolatokat rendezni hivatott politikai deklaráció szövegének átírása lenne. Amint lentebb az MTI tudósítása is rámutat: ha szorosabb lenne az eddig tervezettnél az EU-brit kereskedelmi kapcsolat jellege (az egész ország a vámunióban és az egységes piacban maradna), akkor az kiküszöbölné az északír-ír határ kérdéséből eredő, régóta ismert problémát. Johnson azonban éppen a lazább kapcsolatot szorgalmazza, így tehát az a patthelyzet, ami miatt May megbukott, továbbra is adott, az pedig még mindig nem látszik, hogy Johnson ebből hogy fog kijönni. A megállapodás nélküli kilépéssel fenyegetés egy ideig még "működőképes" lehet (otthon vevő rá a közönség, Brüsszelben nem igazán), de ha nem rántja félre egyik fél sem a Brexit október 31-i dátumához közeledve a "kormányt", akkor könnyen lehet, hogy Johnsont egy parlamenti bizalmatlansági indítvánnyal október vége körül megbuktatják, hogy ne tudja kivezetni megállapodás nélkül az EU-ból az országot és egyúttal elhalasztják újra a Brexit dátumát.
Rendkívül fontos időszak ez a kilépési folyamatban. Várjuk, hogy halljunk arról, mit szeretne pontosan elérni Boris Johnson
- mondta Barnier, hozzáfűzve, hogy a következő hetekben és hónapokban konstruktív egyeztetést kívánnak folytatni a megállapodás ratifikációjának megkönnyítése érdekében. Kiemelte: az Európai Unió el akarja kerülni az egyezmény nélküli kiválást, de felkészült minden eshetőségre.Arra a kérdésre, hogy mit gondol a szerda délután hivatalba lépő új brit miniszterelnökről, a főtárgyaló azt válaszolta, hogy noha mindössze egyszer találkozott vele, okos embernek tartja.
Szerdai ülését követően az Európai Parlament Brexit-ügyi csoportja is aláhúzta, hogy semmiképp nem tárgyalható újra a már elfogadott kiválási szerződés, csak az a politikai nyilatkozat, amelyet mellé csatoltak.
Mint rámutattak, a korábban tervezettnél szorosabb jövőbeli kapcsolatrendszer feleslegessé tenné a legfőbb vitás kérdésnek tartott ír-északír tartalékmegoldást, amelyet Johnson elfogadhatatlannak, az EU azonban a jelenlegi feltételek mellett elengedhetetlennek tart.
A csoport gratulált Boris Johnsonnak, bár egyúttal figyelmeztetett, hogy az egykori külügyminiszter közelmúltbeli nyilatkozatai jelentősen megnövelték a "kemény Brexit" esélyét, ami mindkét fél számára nagyon káros lenne gazdaságilag. Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images
Kiszivárgott Amerika titkos terve, példátlan változás állt be kedd óta - Háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Selejtezés helyett korszerűsítés: így lehet szinte új a 30 éves gépekből, akár százmilliókat spórolva
Vágóhíd, kotrógép, plasztikai sebészeti eszköz: a Siemens szakértői szerint minden gép felújítható.
Hiába Fico barátsága Trumppal, Brüsszelben reménykedik a szlovák kormány
Jó barátság ide vagy oda, Trumpot nem lehetett meggyőzni az autóipar megkímélésétől.
Akár tíz atomerőműre is szükség lehet Svédországban, nagy bejelentést tett a kormány
Állami hitelek és áramár garancia jön az új erőművek építésének támogatására.
Stratégiai vereséget szenvedtek a szudáni lázadók, de véglegesen két részre szakadhat az ország
Kartúm elfoglalása után a főváros ikervárosát támadják a hadsereg erői.
Nem lettek vonzóbbak az elektromos autók, a gépjárműtulajdonosok kevebb mint harmada tervezi az átállást
Megérkezett a friss Forsa-felmérés.
Sose látott szigort alkalmaz az EU a kriptókat tartó biztosítókkal szemben
Hadat üzent az EIOPA a kriptoeszközöknek.
Világháborús bombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
Nem volt szükség a környék lezárására.
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In
10 pontban az arcfelismerő rendszer gyülekezési joggal összefüggő alkalmazásáról
Az elmúlt héten az Országgyűlés jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát biztosító alapjogot Magyarországon. Az aránytalan és szükségtelen jogkorlátozás kapcsán számos fontos s

AI funkció és 1300 új részvény a Lightyear kínálatában (x)

- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.