Uniós források

Bő 10 milliárdos EU-pénzt kapott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt években

MTI
|
Portfolio
Az elmúlt években a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus több mint 70 programjában vett részt és több mint 10 milliárd forintnyi támogatást nyert el sokrétű társadalmi feladatai ellátására, amelyek példaértékűek - emelte ki Schanda Tamás két Tisza-menti település iskolafejlesztésének mai megtekintése után.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Tiszaburán és Tiszabőn a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által végrehajtott fejlesztések megtekintése után azt mondta: attól ilyen sikeresek a szeretetszolgálat által végzett fejlesztési programok, hogy partnerséget tudnak építeni a kormányzattal, a kormányzati intézményekkel, a köznevelési intézményekkel, az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyházakkal és más segélyszervezetekkel.

Elmondása szerint a szeretetszolgálat két intézménye is jelentős támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretében: a tiszabői általános iskola bővítésére, rekonstrukciójára több mint 350 millió jut, a tiszaburai általános iskoláéra pedig csaknem 400 millió forint - közölte az államtitkár.

Elmondta: a fejlesztések 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósulnak meg. Jelenleg a közbeszerzési előkészületek zajlanak, a tervek szerint jövő év szeptemberben a tanévet már a megújult iskolákban lehet kezdeni - jelezte. A tiszabői iskolában mintegy 300, a tiszaburai iskolában több mint 400 gyermek tanul.

A támogatott projekt kereső adatbázis szerint a szeretetszolgálat 56 projektet nyert el közvetlenül, azaz a 70 feletti szám feltehetően azt jelenti, hogy bizonyos más projektekben szintén részt vesz támogatóként. A legnagyobb projektek a fenti említett kettő iskolafejlesztési programon kívül, amelyeket a szeretetszolgálat visz projektvezetőként:
  • Veszprém, Hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózásának elősegítese és az ezzel kapcsolatos mo-i szakmai tudás gyarapítása a Kárpát-medence szomszédos országaival együttműködésben végrehajtott módszertani fejlesztések és tapasztalatcsere által, 911 millió forint elnyert támogatás
  • Kecskemét, Ifjúsági önkéntes közösségek hálózata, 867 millió forint elnyert támogatás
  • Győr, A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület intézményeinek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek (re) integrációja érdekében, 649 millió forint elnyert támogatás
  • Tiszagyenda, Segítő jelenlét születéstől a szakképzésig a Kunhegyesi járásban, 400 millió forint elnyert támogatás
  • Miskolc, Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban, 328 millió forint elnyert támogatás
  • Erk, A Jelenlét program kiterjesztése három településre, 300 millió forint elnyert támogatás

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondta: a szeretetszolgálat egy három évvel ezelőtti kormányhatározat alapján működteti oktatási, foglalkoztatási és szociális elemekből épülő Jelenlét programját Tiszaburán és Tiszabőn. A program során "a fogantatástól a foglalkoztatásig" kísérik végig a gyermekek életét.

Szólt arról, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat módszertanát választotta ki a kormány a 300 legszegényebb település felzárkózása érdekében, egyben hangsúlyozta a személyes jelenlét fontosságát a településeken.

Kitért arra, hogy a tiszabői iskola, valamint a tiszaburai iskola és óvoda fenntartását 2016. szeptember 1-jén vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma meghaladja a 97 százalékot - mondta.

Hozzátette: a növekvő gyermeklétszám miatt mindkét iskola bővítésre szorul. A hiányzó termek pótlására Tiszaburán a művelődési házban rendeztek be ideiglenes tantermeket. Tavaly megvásárolták, felújították a régi tsz épületkomplexumát, amelyben jelenleg három első osztály mellett a tanoda, a gyerekház, a szociális iroda is helyet kap. Tiszabőn három konténertantermet helyeztek el - sorolta.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Tiszaburán és Tiszabőn is évente mintegy 80 gyermek születik, sok esetben fordul elő szülési komplikáció. A szeretetszolgálat forrást biztosít magzatvédő vitaminra, amit a védőnők közvetítésével juttatnak el ingyen a kismamákhoz. A 2017 augusztusa után születetteknek babacsomagot adnak.

Tiszaburán és Tiszabőn hatályos támogatási szerződéssel rendelkeznek Biztos Kezdet Gyerekház létesítésére, amelynek célja, hogy a 3 évesnél kisebb gyermekeknek szóló programok mellett tudatos szülőket formáljon a sokszor fiatalkorú édesanyákból.

A szeretetszolgálat munkatársai Tiszabőn segítették a települési könyvtár létesítését a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárral együttműködésben. Tiszaburán a művelődési ház ad teret közösségi programoknak, könyvtár is üzemel.

Mindezek mellett Tiszabőn savanyítóüzem létesült, Tiszaburán asztalosüzem és varroda indult; valamint mosoda is üzemel; támogatják az iskolai felzárkózást, a kulturális és sportprogramokat.

Címlapkép forrása: MTI Fotó Kovács Attila
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ursula von der leyen