
A tisztségviselőt aktív hivatali vesztegetéssel, bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással vádolják. Yong J. korábban a kínai technológiai óriás brüsszeli központjának vezetőjeként és az EU-s kapcsolatokért felelős főmegbízottként dolgozott. Az ügyben kedden zárt ajtók mögött tartottak meghallgatást a brüsszeli fellebbviteli bíróságon.
A vizsgálat középpontjában az áll, hogy Huawei-hez köthető személyek illegális kifizetésekkel próbáltak politikai támogatást szerezni egy nyílt levélhez, amely a vállalat érdekeit képviselte, és amelyet nyolc európai parlamenti képviselő írt alá.
A nyomozás részeként házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában, többek között a Huawei brüsszeli lobbiközpontjában és EP-irodákban.
Az ügyészség összesen nyolc személyt gyanúsít, köztük három további Huawei-alkalmazottat, akiket Valerio O.-ként és Han W.-ként azonosítottak, és akiket szintén korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezethez tartozással vádolnak.
A vállalat hétfői közlése szerint két alkalmazottat elbocsátottak, egyet felfüggesztettek az ügyben való feltételezett érintettség miatt, de nem közölték, hogy ezek az érintettek azonosak-e a hivatalosan gyanúsított személyekkel.
Huawei – korábban a Portfolio-nak is megküldött – közleménye szerint a vállalat zéró toleranciát tanúsít a korrupcióval szemben, és teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.
Az érintettek ügyvédei és a cég szóvivője egyelőre nem kommentálták az ügyet.
Bár az érintetteket ártatlannak kell tekinteni, az eljárás újabb csapást jelent a kínai cég európai megítélésére, különösen egy olyan időszakban, amikor az EU és Kína viszonya egyre feszültebb. Az ügy kimenetele politikai következményekkel is járhat, mivel újra reflektorfénybe helyezi a külföldi befolyásgyakorlási kísérleteket az uniós intézményekben. A vizsgálat jelenleg is zajlik, újabb fejlemények a következő hetekben várhatók.
Címlapkép: Egy résztvevő a Huawei Technologies logói mellett áll a vállalat kínai újévi ünnepségén Brüsszelben 2020. február 4-én, kedden. A fotó forrása: Geert Vanden Wijngaert/Bloomberg via Getty Images
Itt a figyelmeztetés: Németországnak is nagyon fájnak Donald Trump lépései
A gazdasági tárca szerint.
Felgyújtották a pennsylvaniai kormányzó házát, miközben a családjával bent aludt
Az elkövetőt elfogták.
Enyhül a vámháborús feszültség, remek a hangulat a tőzsdéken
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
Szörnyű, amit az amerikai kötvénypiac üzen, de lehet, hogy ez csak a kezdet
Láncreakciók indulhatnak el.
Új EU-s gázszabályok: erre készülhetnek a tagállamok
Jelentősen módosulhatnak az előírások.
Fontos változás jön a munkahelyeken: kiderül, mennyit keresnek a kollégák!
Az EU-s irányelv célja az átláthatóság javítása.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
NAV késedelmi pótlék változások 2025-től - havonta kell megfizetni a pótlékot
A NAV 2025-től új rendszert vezet be a késedelmi pótlék kiszabására: az éves egyszeri előírás helyett havi rendszerességgel kerülnek előírásra a késedelmi pótlékok az adószámlán. Ez a
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De
Az S&P 500 ETF olcsóbb! - Bognár FIRE Balázzsal
Stúdiónkban az S&P500-azók és a FIRE képviselője, Bognár Balázs. Meg egy kis betevő Trump. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók...
The post A


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.