Egyre borúsabb a kép a felzárkóztatási forrásoknál
A finn soros elnökség javaslata alapján a múlt heti EU-csúcson volt az első állam- és kormányfői vita a 2021-2027-es uniós költségvetésről és mivel a kiszűrődő értesülések szerint élesek az ellentétek a tagállamok között, így a decemberi csúcsra halasztották az alkut, de esélyes, hogy ez átcsúszik jövő évre. Az éles ellentét érthető, hiszen az előzetesen kiszivárgott információk szerint még több pénzt bukhatna Magyarország annál, mint amit eddig hittünk az Európai Bizottság tavaly nyári javaslata alapján.
Azóta a Bruxinfo további értékes részleteket tudott meg a finn javaslatról és arról, hogy ez mit jelentene többek között hazánk számára:
- A Brexit a hét év alatt eleve 84 milliárd eurós lyukat üt a költségvetésen, és közben a nagyobb nettó befizetők nem hajlandók megemelni a befizetéseiket se a gazdaságuk bruttó nemzeti jövedelme (GNI) arányában, se a speciális költségvetési bevételi ágakon keresztül, így a finnek a két tábor közötti kompromisszumos javaslatot tettek le az asztalra
- A nagyobb nettó befizetők valójában 0,97%-os költségvetési plafont szeretnének a GNI arányában (GNI), míg a nettó haszonélvezők (köztük Magyarország, Spanyolország és Portugália is) hajlandóak lennének 1,14-1,16%-ot befizetni. A két szélsőérték közötti különbség közepére pozícionálta magát Finnország az 1,03-1,08%-os sávval, ami jóval alacsonyabb az Európai Bizottság tavalyi 1,11%-os javaslatánál: konkrétan 35-85 milliárd euróval alacsonyabb költségvetési keretet jelent ez.
- Mivel tehát a Bizottság javaslatánál 35-85 milliárd euróval kisebb lenne az EU következő 7 éves közös költségvetése, így nyilván a büdzsé három nagy hagyományos kasszájának (kohéziós, agrár, közvetlen források) mérete is zsugorodna.
- Ennek drasztikus hatásait úgy igyekszik tompítani a finn elnökség javaslata, hogy a 7 éves nominális főösszeghez képest a nagy kasszák arányát kicsit átrendezné. A Bizottság tervezetében szereplő 29,1%-ról 29,6% és 29,8% közé megemelték a kohéziós politika részarányát, illetve 28,6%-ról 30,5-30,9% közé megemelték a közös agrárpolitika (KAP) 7 évre javasolt arányát. Emiatt gesztusként az egyéb területekre szánt források részarányát a Bizottság által javasolt 35,6%-ról 32,8-33% közé vitték le, míg az adminisztrációs költségek arányát 6,5%-ról 6,7%-ra emelték.
- A 7 éves EU-s költségvetés főösszege tehát a Bizottság javaslatában jelzett 1,11% helyett 1,03-1,08% lenne és így a Magyarország számára is fontos felzárkóztatási (kohéziós) forrásokra összegszerűen kevesebb jutna. A finn javaslat egyébként konkrétan ki is mondja, hogy a kohéziós források mögül az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) és az Európai Szociális Alap +-ból kellene elvonni forrásokat.
- A Bruxinfo információi szerint a csökkenő 7 éves EU-költségvetés és a kohéziós források kissé felfelé tolt belső aránya együtt azt eredményezheti, hogy a Magyarországnak szánt felzárkóztatási források 26-29%-kal zuhanhatnak 2021-2027 között a 2014-2020-as ciklushoz képest reál értelemben.
- Ez tehát azt jelenti, hogy a Bizottság tavaly májusi tervében szereplő maximálisan 24%-osnál is nagyobb lenne a forrásvágás a finn javaslat szerint, ráadásul a finnek még nem is foglalkoztak egy hazánk számára is nagyon érzékeny paraméterrel: az egy ország által maximálisan felhasználható felzárkóztatási források GDP-arányos plafonjával.
- A Bizottság javaslata szerint hazánk az 1,55%-os csoportba tartozna (és ebből adódott a reál értelemben 24%-os, 23,6 milliárdról 17,9 milliárd euróra történő forráscsökkenés), de ha még ehhez is hozzányúlnának a finnek a számunkra kedvezőtlen irányba, akkor már nem 26-29%-os, hanem egyharmad körüli felzárkóztatási forrásvágásról beszélnénk Magyarország kapcsán – mutat rá a lap.
- A közös agrárpolitikánál (KAP) a korábbi bizottsági javaslat alapján reál értelemben nagyjából 21,6 százalékkal kevesebb támogatás jutott volna a hazai agrárszektornak 2021 és 2027 között mint 2014 és 2020 között. Amint fent jeleztük, a finnek a tagállamok egy népes csoportjának nyomására valamelyest felvitték a KAP részarányát (28,6%-ról 30,5-30,9%-ra) a teljes 7 éves költségvetésen belül, de ezzel párhuzamosan a közvetlen kifizetéseket is tartalmazó első pillérből a második, vidékfejlesztési pillérbe csoportosítanának át forrásokat.
- Végső soron ez azt eredményezné, hogy a KAP első pillérében a jelenlegi 7 éves keretköltségvetéshez képest nominálisan befagyasztanák a támogatások szintjét (azaz reálértéken legalább 14-15%-kal zuhannának), a vidékfejlesztésnél pedig valamelyest a nominális befagyasztás alatt állapodnának meg, ami reál értelemben már 20% feletti vágást jelent. A lap megjegyzi, hogy bár Franciaországgal az élen négy tagállam mindezt előzetesen vehemensen ellenezte, a finnek végül a többség óhaja előtt hajoltak meg az agrárügyi javaslatok megfogalmazásánál.
Mi a lényeg?
A fentiekben tehát azt foglaltuk össze, hogy
jelenleg legalább 26-29%-os forrásvágás néz ki Magyarországnak a felzárkóztatási és legalább 20%-os vágás az agrárforrások terén reál értelemben.
Arról a Bruxinfo ezen anyaga nem tett említést, hogy a szénrégiók átállását segíteni hivatott méltányossági alapból a mi térségünk és várhatóan Magyarország mekkora pénzekre számíthat. Egy korábbi cikkben azonban azt érzékeltette, hogy ezek nem lesznek képesek megédesíteni azt a keserű képet, ami a kohéziós és agrárforrások durva vágásából kialakul.
Arról sincs most új részlet, hogy a Brüsszelből érkező forrásokat a finn javaslat alapján a tagállamoknak milyen arányban lenne kötelező kiegészítenie. Márpedig ez lényeges (tompító) tényező annak megítélésében, hogy a kohéziós és agrárforrások durva vágása milyen reálgazdasági növekedés lassító hatást fejthet majd ki 2021 után Magyarországon. Másfél éve, a Bizottság javaslata alapján azt kalkuláltuk, hogy a magyar állam társfinanszírozási kötelezettsége 73%-kal ugrana meg, és ez az itthon elkölthető EU-s és kötelezően hozzá társított magyar források volumenét mindössze 7,7%-kal csökkentené reál értelemben. Ez tehát nem tűnt jelentősnek és valószínűleg a finn javaslat következményeként sem lenne 15%-nál nagyobb a ténylegesen elkölthető forrástömeg csökkenése (amennyiben a jogállamisági kritériumrendszer nem élesedik és így a forráslehívást is blokkolni/csökkenteni lehetne).
Kifakadt az egyik kormánytag
Mindenesetre a fentiek alapján érthetően borús kép rajzolódik ki a következő évek felzárkóztatási politikájáról Magyarország számára és ezt nem hagyta szó nélkül Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, aki a Magyar Nemzet hasábjain jelentetett meg egy vélemény cikket.
Ebben öt pontba szedte azt, hogy mi az elmúlt 30 év tanulsága, amit szerinte
érdemes szem előtt tartani, mert támpontul szolgálhatnak a következő évtizedekhez.
Schanda öt pontja és azok rövid kifejtése:
- Meglátása szerint „félperifériának szánnak bennünket”, és szerinte a magyar kormány felismerte azt, hogy „az EU-nak már nem célja felzárkóztatni a közép-európai országokat.” Felrója az EU magállamainak azt, hogy ők az elmúlt évtizedekben „védett piacok mellett tudták véghezvinni a technológiai fejlődést és a termelékenységjavulást, a tőke felhalmozása és a belső piacukon már működő ipari megoldások után nyitották csak ki gazdaságaikat. Ezt az utat követték a 2004 előtt csatlakozott államok is, bennünket viszont más útra kényszerítettek, ami valójában félperifériás felzárkóztatás, Nyugat-Európa tehát nem az egyenlő versenytárs szerepét szánja a közép-európai térség országainak.”
- Rámutat, hogy a kelet-közép-európai országok rájöttek arra: ebben a külső keretben csak együtt erősek (főként a visegrádi négyekre utal), és csak összefogással tudnak eredményeket elérni. Kijelenti: „A közös érdekérvényesítés meghozta az eredményét: a térség mára erősödik. A régió országai már elutasítják, hogy másodrendű államokként tekintsenek rájuk, és a nyugati érdekek „beszállító államaivá” tegyék őket.”
- Azt is hangsúlyozza, hogy a kormány felismerte: az EU-támogatások nem könyöradományok, azaz „a kohéziós politika forrásai nem támogatások, hanem kompenzációt jelentenek.” Ennek kapcsán felemlegeti a német uniós biztos korábbi kijelentését, illetve egy lengyel tanulmány megállapítását, miszerint Németország valójában a nettó haszonélvezője az EU közös költségvetése működtetésének, mert a kelet-közép-európai országokban felhasznált EU-pénzekből jelentős részben német gépeket és technológiát vesznek a nyertes pályázók, így az errefelé kiosztott pénzek nagy része visszaáramlik a német cégeken keresztül a nettó befizető országokba. Emellett a német cégek nyilván azért is szeretnek a mi térségünkben működni, mert itt hozzáférnek azokhoz az EU-s fejlesztési pénzekhez, amelyekhez hazájuk relatív túlfejlettsége miatt otthon már nem férnének hozzá. Itt jön az írás egyik legerősebb aktuális megállapítása: „A térségünk országai tehát beruházási lehetőséget, jó üzletet jelentenek a magállamoknak, így az uniós fejlesztéspolitika az ő versenyképességi céljaikat szolgálja. A kohéziós politikát innen nézve nem természetes, hogy a bizottság megmondhatja, mire költsük az uniós forrásokat. Sokkal inkább az volna magától értetődő, ha Magyarország maga dönthetne a források felhasználásáról.” Schanda azt is felemlegeti, hogy a 7 éves uniós költségvetés egyre nagyobb részarányáról Brüsszelben döntenek (közvetlen források rendszere), ami szűkíti az egyes tagállamok mozgásterét, miközben az igazán felzárkózást szolgáló innovációs forrásoknak (Horizont 2020) csak a töredékét nyerik el a mi régiónk országai.
- Megállapítása szerint „a Nyugattal és Brüsszellel szembeni komoly értékvitáink miatt a kohéziós politika nemzeti céljainkra való felhasználását korlátozzák”, azaz végülis Brüsszelben „lopakodó hatáskörelvétel zajlik”. Kifejtése szerint „A bizottság megmondja, mire és hogyan költsük az uniós forrásokat. A kohéziós politika tartalmi elvárásaira a befizető országok nagy befolyással bírnak, így számos olyan fejlesztésre nagyobb hangsúly helyeződik a támogatásoknál, amely a befizető országoknak fontos”. A gondolatmenetben a hard és a soft power elemeket is megemlíti, és konkrét kifejtés nélkül eljut odáig, hogy szerinte az oktatás, az egészségügy vagy a szociális politika terén „Brüsszel úgy avatkozik be, hogy a támogatáspolitikába épít be olyan feltételeket, amelyek a nyugat-európai érdekeket és célokat szolgálják – és ellentétesek a térségünk céljaival.”
- Végül arra is rámutat, hogy a kormány megtanulta: igenis érdemes felvállalni az EU-val szemben a „nemzeti érdekek hangsúlyos képviseletét”, mert ez a sajátos magyar modell vezetett el eddig a felzárkózáshoz, nem pedig a brüsszeli és neoliberális receptek követése. Emlékeztet rá, hogy a 2014-2020-as ciklusban a kormány új alapokra helyezte a kohéziós politikáról való gondolkodást is és ezt vetíti előre a következő időszakra is. „A kohéziós politikát immár a magyar érdekekhez igazítjuk és nem fordítva. Ehhez azonban szükséges az a szuverén gazdaságpolitikai és társadalompolitikai mozgástér, amelynek egyes kulcselemeiről az elmúlt években sok vitája volt a magyar kormánynak uniós és nyugati vezetőkkel. Ha erről a mozgástérről lemondunk, azzal a valódi felzárkózás lehetőségéről mondunk le. Márpedig az unió csak akkor lehet erős, ha a tagjai egyenként is erősek” – zárja gondolatait a miniszterhelyettes.
Mit javasol Brüsszel?
Bár Schanda Tamás cikke az Európai Bizottság javaslatától is nagyobb forrásvágás felé mutató finn javaslat nyomán született, de mivel a cikkben számos alkalommal „Brüsszelt”, lényegében az Európai Bizottságot támadja, érdemes három ábrán röviden bemutatni azt, hogy milyen javaslatokat tett másfél éve a testület a felzárkóztatási politika terén.
Ezekből nem feltétlenül az tűnik ki, hogy „Brüsszel” olyan fejlesztéspolitikai megkötéseket akar, amelyek „ellentétesek lennének térségünk céljaival”.
Az alábbi ábra arra mutat rá, hogy a folyó áron 331 milliárd eurósra tervezett kohéziós politika belső szerkezete, az egyes alapokból érkező pénz hogyan oszlana meg a régiók háromfajta fejlettségi szintje között. Amint kiderül: a 7 éves keret arányában kicsit (74%-ról 75%-ra) nőne a legszegényebb régióknak szánt források volumene, igaz amint fentebb bemutattuk, a finn javaslat a 7 éves keretet is jóval kisebbre tervezi, mint „Brüsszel”.
Schanda fenti cikke azt pedzegeti, hogy a Bizottság direkt úgy alakítja ki a felzárkóztatási politikáját, hogy azzal valójában csak a félperiféria szintjére jussunk el és végülis a megkötő keretek miatt a magyar érdekekkel ellentétes támogatási kritériumoknak kelljen megfelelni. A Bizottság által javasolt öt fő fejlesztési célkitűzés (ld. alább), illetve azok mögött a forrásokra vonatkozó megkötések nem feltétlenül ebbe az irányba mutatnak. Abban persze van igazság, hogy a térségünkben kiosztott EU-források magas importhányada végülis a fejlettebb, versenyképesebb országok és cégek malmára jobban hajtja a vizet, így a tényleges felzárkózásunk nehezebb. Ezt az itthoni forráselosztási rendszer torzulásai (a járadékvadászat mindenféle formája, a túlárazások, a korrupció, a túlzott/nem indokolt/értelmetlen/pénzpazarló fejlesztések) nyilván tovább nehezíthetik.
Az alábbi ábra végül arra mutat rá, hogy a felzárkózási források egyik fő alapjának számító Európai Regionális Fejlesztési Alapra (ERFA) milyen belső forrásfelhasználási megkötések lennének érvényesek 2021-től a Bizottság javaslata alapján. Magyar szempontból a 6 kevésvé fejlett régiónk miatt a 75% alatti GNI kategória az érdekes, és itt azt látjuk, hogy az ERFA-ból megszerezhető források legalább 35%-át a fenti első célkitűzéshez (intelligensebb Európa) tartozó területekre kell elköltenünk, illetve további 30%-ot a másik célkitűzésre kell programoznunk (zöldebb, kis szén-dioxid-kibocsátású Európa). Egy harmadik, az alábbi ábrán nem látható megkötés azt jelenti, hogy az ERFA-beli források legalább 6%-át a fenti ötödik célkitűzéssel összefüggésben (A polgárokhoz közelebb álló Európa) kötelezően a fenntartható városfejlesztési projektekre kell fordítani. Ez tehát azt jelenti, hogy az ERFA-ból elérhető források 71%-ának célrendszerét tényleg meghatározza „Brüsszel” és részben feltehetően éppen ez nem tetszik Schanda Tamásnak a fenti cikk alapján.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Kovács Attila
