Uniós források

Új üzemcsarnokot avattak Nagykanizsán EU-támogatásból

MTI
|
Portfolio
Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás, a Két Salamon Bt., 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán.
Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda szaktanácsadója a beruházásról elmondta: az új üzemcsarnok kialakítására és a robottechnológiát is alkalmazó fémmegmunkáló berendezések beszerzésére 165 millió forintot fordítottak.

Vissza nem térítendő uniós támogatásként 50 millió forintot nyert a vállalkozás, amihez 100 millió forintos kedvezményes hitel, továbbá 16 millió forint önerő társult. A kapacitásbővítést és technológiai innovációt jelentő beruházás keretében számítógép-vezérlésű, részben robottechnológiát is alkalmazó lemezmegmunkáló, -vágó és élhajlító berendezéseket vásároltak.

A támogatott projektkereső oldal szerint a cég a GINOP-1.2.3-8-3-4-16 - Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című pályázaton nyerte el az 50 millió, illetve 100 millió forintnyi forrást tavaly novemberben és a projekt tervezett megvalósításának zárása idén június végén volt.

A szaktanácsadó hozzátette, hogy a Két Salamon Bt. az elmúlt három évben három európai uniós pályázat keretében együttesen közel 300 millió forintos fejlesztést hajtott végre. Ennek nagyjából egyharmada volt az uniós forrás, csaknem egyharmada kedvezményes kölcsön, a több mint 100 millió forintot kitevő harmadik rész pedig a családi vállalkozás önrésze.

Salamon Attila ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta: a tavaly közel 182 millió forint nettó árbevételt és több mint 22 millió forint adózott eredményt elért vállalkozás 9 embert foglalkoztat. Kizárólag belföldi piacra, elsősorban helyi cégeknek gyártanak fémből készült tartályokat, csővezetékeket, amelyek a késztermékek részeként kerülnek külpiacokra.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont, európai bizottság, eu, európai unió, uniós források, európai tanács