Uniós források

53 Pest megyei bölcsőde nyert 9,2 milliárdot: harmadával több férőhely lesz

MTI
Az eredetileg 4,5 milliárd forintra belőtt támogatási keretet a beérkező 53 támogatási igény minősége miatt végül több mint duplájára, 9,2 milliárd forintra emelték, hiszen mindegyik támogatási kérelmet elfogadták - jelezte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Ez azt jelenti, hogy 27%-kal nő Pest megyében az új bölcsődei férőhelyek száma és további 400 férőhelynél végeznek el korszerűsítést. Augusztus végén nyílik a következő hasonló pályázat.
Rákossy Balázs azt mondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló, a kevés EU-pénzt ellensúlyozni hivatott program pályázati bölcsődefejlesztési felhívására több mint kétszeres volt a jelentkezés (53 támogatási igény érkezett jó minőségben), így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további 4,7 milliárd forinttal megemelte, hogy minden kérelmet el tudjon fogadni.

A bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására még 2018-ban megjelent pályázati kiírás célja a kevés szolgáltatást kínáló és bölcsődei férőhelyhiánnyal küzdő Pest megyei településeken az önkormányzati tulajdonú bölcsődék, minibölcsődék és többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények bölcsődei, minibölcsődei férőhelybővítése, felújítása volt. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 100 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 400 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni - ismertette az államtitkár.

Rákossy Balázs elmondta: a megemelt keretből 53 Pest megyei településen nyílik lehetőség a bölcsődei ellátás fejlesztésére: 1260 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül mintegy 27 százalékkal megemelve az eddig Pest megyében rendelkezésre álló férőhelyszámot. Emellett több mint 400, már meglévő bölcsődei férőhelyet korszerűsítenek az épület felújításával, a szükséges eszközök beszerzésével.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány 2022-ig a teljes körű bölcsődei ellátást szeretné megvalósítani, ezért hazai és uniós fejlesztési forrásból csaknem 200 milliárd forinttal támogatják a bölcsőde- és óvodafejlesztést a családvédelmi akciótervben megfogalmazott célokhoz is igazodva.

A Pest megye célzott fejlesztését szolgáló program keretében a múlt héten jelent meg bölcsődefejlesztésre egy újabb pályázati kiírás, amelyre a támogatási kérelmeket 2019. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon - mondta Rákossy Balázs.A Pest megyén kívüli térség számára uniós pénzből a közelmúltban hatalmas keretemelést hajtott végre a kormány a fent említett 2022-es cél elérése érdekében:
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont, európai bizottság, eu, európai unió, uniós források, európai tanács